Diabetes és Hypertonia Magazin
A Semmelweis Egyetem és a Lilly Hungária Kft. tavaly öt évre szóló stratégiai partnerséget kötött, hogy tovább bővüljenek és felgyorsuljanak azok a kezdeményezések, amelyek kézzelfogható előrelépést hoznak a betegellátás, a szakmai továbbképzés, a lakossági egészségértés fejlesztése, valamint az adatvezérelt egészségügy területén.
Tovább
A Cukorbetegek Egri Egyesülete ifi tagozatát 2014-ben hoztuk létre, jelenleg több mint 100 diabéteszes fiatallal és családjaikkal vagyunk kapcsolatban az ország minden részéből. A 10. jubileumi Családi Diabetes Edukációs és Élménytáborunkat tavaly augusztusban tartottuk. Az 50 gyerek és a hivatalos kísérők mellett a kisebbekkel a szülők is jelen voltak. A résztvevők 27 településről érkeztek, ellátásunkat a Hotel Unicornis Eger svédasztalos formában biztosította, így mindenki kiválaszthatta a széles kínálatból azokat az ételeket, amiket szeret. A tábor során a Gárdonyi Napok színes programjain is részt vehettek a családok.
Tovább
Interjú H. Nagy Katalin főorvos asszonnyal
H. Nagy Katalin a szegedi Szent-Györgyi Albert Tudományegyetem Általános Orvosi Karán végzett, és hosszú ideig a gyulai Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályán dolgozott, vezette a diabetológiai csapatot. A gyermekdiabetológus főorvossal épp 10 évvel ezelőtt beszélgettem először, az akkori Diabetes Junior magazinba készítettem vele interjút, amikor megkapta a Richter Aranyanyu díjat. Jelentős elismerés volt, hiszen a páciensek, illetve azok szülei ítélték arra érdemesnek a doktornőt. „A krónikus betegekkel foglalkozók és a betegek, szüleik között láthatatlan kötelék alakul ki, amelynek a kölcsönös bizalom, a segítségkérés és -várás, illetve a segítségadás az alapja. A kollégáimmal sikerült ezt a szinte feltétel nélküli bizalmat elérnünk” – fogalmazta meg 10 évvel ezelőtt.
Tovább
Ami az orvosi rendelőből kimarad
Amikor egy gyermeknél 1-es típusú diabéteszt diagnosztizálnak, a család élete fenekestől felfordul. Az inzulinadagok, a szénhidrátszámítás és a folyamatos mérések mellett azonban van egy terület, amelyről méltatlanul kevés szó esik: a kamaszkor és a fiatal felnőttkor húsbavágó kérdései. A kezelés során sok szülő és fiatal tapasztalja, hogy a szakorvosi kontroll szűkös keretei között egyszerűen nincs idő vagy megfelelő közeg a „tabutémák” átbeszélésére. Hogyan hat az alkohol a vércukorszintre? Mi történik a bulikban? Hogyan befolyásolja a diabétesz a szexualitást vagy a testképet?
Tovább
A DiabManók Egyesület 2025 elején alakult lelkes szülők és a kecskeméti gyermekdiabétesz-gondozó munkatársainak összefogásával. Az egyesület célja, hogy támogató közösséget teremtsen a Kecskemét környéki diabétesszel élő gyermekek és családjaik számára, valamint segítsen abban, hogy a mindennapok kihívásai mellett a közös élmények és a pozitív tapasztalatok is szerepet kapjanak.
Tovább
2019-ben – mindössze 12 évesen – jöttem el a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány táborába. Nagyon ellenkeztem, nem akartam, amikor megérkeztünk Balatonfenyvesre, már haza is akartam menni. Aztán letelt a hét, anyukám jött értem, én napokig nem bírtam abbahagyni a sírást, annyira vissza szerettem volna menni. Most, 18 évesen már el sem tudom elképzelni, mi lett volna, ha akkor nem jövök el.
Tovább
Beszélgetés dr. Niederland Tamással
Tudják ki Törpapa? Világszerte mindenki rávágja, hogy a ’80-as évek ismert amerikai rajzfilmsorozatának, a belga Peyo által megalkotott Hupikék törpikéknek az egyik főszereplője. De e lap olvasói, a magyar diabetológiával foglalkozók számára egy másik név is beugrik: dr. Niederland Tamás győri főorvosé, aki törpének ugyan nem tekinthető, kedves nagypapának azonban igen. Saját unokája még nincs, de sok ezer gyerek – és már felnőtt – tekint rá biztonságot adó nagypapaként. Igen, a zseniális kezdeményezésre, a lassan 30 éve működő Törp programra gondolok. 1998-tól Győrújbaráton a saját gondozottaiknak szervezték meg, 2008-tól Szépalmán várják az ország teljes területéről a részt vevő családokat.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
Az Accu-Chek a diabétesz világnapja alkalmából indított kampányával arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen kapcsolat van a diabétesz és a mentális jóllét között. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség tavalyi témája inspirálta a kampányt: mit jelent valójában diabétesszel élni, láthatóvá tenni a láthatatlant, ezzel lerombolni a stigmákat és a megkülönböztetést.
Tovább
Beszélgetés a gyermekdiabetes szekció régi és új elnökével
Dr. Körner Anna, aki nyolc éven keresztül vezette a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság közös Gyermekdiabetes Szekcióját, tavaly leköszönt elnöki posztjáról. A 77 éves doktornő egészséges, munkabírása a régi, a Budai Gyermekkórházban ma is rendel. Ahogy mondta: gyerekek nélkül ki sem bírná.
Dr. Erhardt Éva eddig titkára volt a gyermekszekciónak, 2025 novemberében ő lett az elnök. A Pécsi Gyermekgyógyászati Klinika mátrix osztályának vezetője, diabetológus, endokrinológus, obezitológus.
Tovább
Négyfős vállalkozásból a hazai egészségipar egyik zászlóshajója – így lehetne röviden összefoglalni a 77 Elektronika Kft. történetét, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A cég neve sokak számára ismerősen csenghet a Dcont® vércukormérő családról, amely évtizedek óta segíti a hazai diabéteszesek közösségét az otthoni önellenőrzésben. A 77 Elektronika emellett következetesen támogatja a cukorbetegséggel kapcsolatos edukációt és az érintettek életminőségének javítását a mindennapokban.
Tovább
Szerző: Dr. Erhardt Éva
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság közös Gyermekdiabetes Szekciója új elnökeként, ebben az évben először én köszönthetem a Diabetes Junior újság minden olvasóját…
Tovább
A MentaPRO és Sportos Cukrosok Gyermekdiabétesz-napi korizása
Szerző: Szászné Bedő Ágnes
A tavaszból visszatekintve nehéz már felidéznünk, hogy milyen szokatlanul hideg januárunk volt az idei évben – bizony még a Balaton is befagyott a hónap végére. A csípős −5 °C-os cidri sem tántorította azonban el azt a közel 100 embert, akik január 11-én ellátogattak a Budapest Parkba, hogy a MentaPRO Alapítvány és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete közös szervezésében családi korizással ünnepeljék a gyermekdiabétesz napját.
Tovább
Nagyobb szabadság, nagyobb kényelem és jobb értékek
Kornél három évvel ezelőtt, 9 évesen lett diabéteszes. A penes kezelést ügyesen megszokta, de amióta tapaszpumpát használ, még könnyebb lett az élete. E három évről és a technikai váltásról, édesanyjával, Mónikával beszélgettünk.
Tovább
Az elmúlt évben a gyermekkori 1-es típusú diabétesszel foglalkozók egyre gyakrabban találkoztak egy új fogalommal, a tapaszpumpával. A kifejezés valóban új, de sokak számára ismerős lehetett az eredeti angol megfelelője, a patch pump, annak ellenére, hogy ez az inzulinadagoló eszköz hazánkban korábban nem volt forgalomban.
Tovább
Dr. H. Nagy Katalin vagyok, gyermekgyógyász, gyermekpulmonológus és diabetológus szakorvos…
Tovább