Együtt erősebbek vagyunk 2010–2013

Páciensoktatási program felnőtt cukorbetegeknek

A program bevezetése: Az IDF felhívása alapján az „Alapítvány a cukorbetegekért” a Magyar Diabetes Társaság (MDT) szakmai támogatásával kétéves páciensoktatási lehetőséget kínál az ország cukorbetegeinek és szervezeteiknek. A programot a Magyar Diabetes Társaság XX. Jubileumi Kongresszusa előtti Civil Fórumon mutatta be.

Hiteles információk: A szakmai programban az MDT betegoktatásban jártas szakemberei tartanak rövid előadásokat, amelyek rögzített változata és a hozzájuk tartozó ábrák honlapunkon folyamatosan elérhetők. Az előadások szerkesztett változatai a Diabetes betegtájékoztató lapban is megjelennek. Minden előadáshoz rövid teszt is tartozik, amit akár az interneten, akár a Diabetes lapban lehetőség van kitölteni. A vállalkozó kedvűek a teszteken keresztül lemérhetik, hogy mennyire sikerült megérteniük, feldolgozniuk az adott témát. Amennyiben bármelyik témával kapcsolatban kérdése van, azt felteheti a fórumon keresztül, és szakértőnk hamarosan válaszol.

Játékos tudás: Az oktatáshoz, illetve a tesztekhez kapcsolódóan játékot hirdetünk egyéni és csoportos (klubok, egyesületek) részvételi lehetőséggel. Mindkét kategóriában az év folyamán a legjobb eredményt elérők értékes jutalomban részesülnek. A nyertesek névsorát és nyereményeiket a Diabetes lapban, valamint honlapunkon is közöljük. A tesztek értékelését felkért szakmai bizottság végzi. A díjak átadására 2012-ben a III. Civil Fórum keretében kerül majd sor.

A játék 2012. január 31-ig tart. Nyereményre csak a teszteket helyesen kitöltők jogosultak. Egy játékos csak egy e-mail címről vagy egy postacímről jelentkezhet a játékba. Nyertesek kiválasztása a tesztek eredményei alapján történik, nem sorsolással. Játékban való részvételük feltétele a személyes adatok kitöltése, amelyet a vonatkozó adatvédelmi törvény szerint bizalmasan kezelünk. Részvételével hozzájárul ahhoz, hogy ezeket az adatokat - kizárólag a játék lebonyolítása céljából - felhasználjuk. A Játékból ki vannak zárva a Tudomány Kiadó Kft. és az Alapítvány a cukorbetegekért alkalmazottai, valamint a vonatkozó törvényben meghatározott hozzátartozói. A nyeremények másra át nem ruházhatók, és készpénzre át nem válthatók. A tesztek kitöltésével, elküldésével a részvételi szabályokat elfogadottnak tekintjük.

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!