Szerző: Szabó Zsuzsa Feltöltés dátuma: 2011.11.09.

A korai gyógyszerkészítés története – II.

„Az egészséges élet aranynál többet ér, Az egészséges test több bármi szerencsénél.” – Sirák 30/15

Mi a gyógyszer? Olyan anyag vagy azok keveréke, illetve olyan gyógyszerkészítmény, amelyet betegség megelőzése, felismerése, kezelése vagy az élettani funkciók fenntartása vagy módosítása céljából emberi szervezetben vagy emberi szervezeten alkalmaznak.

A gyógyszerkészítés története szervesen összefonódik a gyógyítás történetével, egyidős lehet az emberrel. Sokáig maguk a gyógyítók – sámán (a magyar néphitben a táltos alakját azonosították a hajdani sámánnal), varázsló, pap – készítették a gyógyszereket, s a gyógyításban fontos szerepe volt a hitnek, varázslásnak, démonűzésnek.

A gyógyszerkészítés alapja évezredeken keresztül a tapasztalaton alapuló próbálkozás volt, anyagai pedig a természet kincsei: elsősorban növényi származékok, de használtak ásványokat, állatokat, állati termékeket is.

Középkori Európa

A középkori Európában a gyógyítás és a gyógyszerészet művelése a kolostorokban zajlott, számos kolostorban működött orvosi iskola. Az újabb kolostorokhoz hatalmas kert is tartozott, amelyben sokféle gyógynövényt is termesztettek.

A kolostorokban az – elsősorban szegény sorsú – betegek és zarándokok gyógyítására betegházakat rendeztek be és tartottak fenn. Ehhez a tevékenységhez kevésnek bizonyultak a népi gyógyászati ismeretek, ezért Cassiodorus – a Benedek-rend (melyet Nursiai Benedek alapított 529-ben) második apátja – elrendelte a bencés rendi szerzetesek számára az antik orvosok munkáinak tanulmányozását, a gyógynövények és a gyógyszerkészítés ismeretét. Az orvoslás képzéséhez az ókori orvosok írásait használták, a görög és az arab műveket latinra fordították. A kolostorok hatalmas gyűjteményében rendszerezve átírták, kivonatolták ezeket a műveket, ennek köszönhetően az orvosi irodalomnak és a tapasztalaton alapuló gyógyító ismereteknek gazdag kincsestára jött létre.

A kolostorokban a recepteket összegyűjtötték, egy-egy vezető kolostor saját receptgyűjteményt terjesztett. A nagyobb gyűjteményeknek az antidotarium nevet adták. Idővel a receptgyűjtemények és az előiratok száma úgy megnövekedett, hogy szükségessé vált rendszerezésük. A legnevesebb orvosi iskolában, Salernóban jött létre a receptirodalom első egységesítése 1000 körül. A korábbi receptirodalom a betegségek szerint a lábtól a fejig tárgyalta a gyógyszereket, ekkorra a receptirodalom egyre inkább gyógyszerközpontú lett, vagyis a szereket a gyógyszerkészítés szempontjából rendezte. Ezzel egyidejűleg II. Frigyes német-római császár és Szicília királya 1241-ben rendeletet adott ki, melynek alapján a gyógyszerészi tevékenység főbb szabályait is törvénybe foglalták. Ezt a dátumot tekintjük az európai önálló gyógyszerészet születési idejének.

Hazánkban is sok kódextöredék tartalmaz recepteket.

A Kánon egy oldala

A Kánon egy oldala

Arab világ

A VII. század táján az arab népcsoport vette át az egyiptomi, a görög és a római kultúra tudományos, így orvosi örökségét is. Elsősorban perzsa, asszír és zsidó szerzők közreműködésével megőrizték és kibővítették az orvosi-gyógyszerészi ismereteket. Az orvosi kutatásoknak határt szabtak a Korán tilalmai, ami növény-, állat- és ásványtani megfigyelésekre ösztönözte az arab tudósokat. Az aranykészítésnek és a bölcsek kövének kutatása sok új vegyülettel és eljárással (választóvíz, szublimálás, desztillálás) gazdagította a kémiát, segítve a gyógyszertan fejlődését is.

Dzsabir ibn Hajján (latinosan Geber, kb. 700–765) arab kémikus nevéhez fűződik a királyvíz feltalálása, új kémiai eljárásokat vezetett be (pl. szűrés, vízfürdő), fémeket és egyes anyagokat tiszta formában állított elő.

Az arab orvostudomány virágkorát Avicenna korában (980–1037) élte. Kánon című művében képes volt meghaladni az antik orvostudományt. A gyógyszerészeti ismereteket is rendszerezi, olvashatunk pl. a kamilla, a kámfor, az aloe, a rebarbara és az ópium alkalmazásának módjairól.

Az arabokhoz kötődik a gyógyszerek pirulák, tinktúrák és más formákban való elkészítése, az eltarthatóságot cukor és méz hozzáadásával növelték. (A mézet már megtaláljuk a babiloni és hippokratészi iratokban is, de általános tartósító tulajdonságára a korai középkorban jöttek rá). Ekkor születtek meg a mai értelemben vett patikák és drogériák. Az első gyógyszertár Bagdadban nyílt meg 754-ben.

Kora újkor

Az orvoslás és a gyógyszerkészítés legnagyobb hatású képviselője a kora újkorban a magát később – Celsus tiszteletére – Paracelsusnak nevező Theophrastus Bombastus von Hohenheim; egy új kémiai iskola, a kémiát az orvoslásban alkalmazó iatrokémia megalapítója.

Új gyógyszerkészítési elveivel a kémiai és ásványi elemek orvosi felhasználásának úttörője volt, elvi újítása az, hogy míg a régiek a vegyi anyagokat zömmel külsőleg, sebekre és bőrbajokra alkalmazták, addig Paracelsus belső szerként is használta azokat. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező anyagokat, például higany-, kén- vagy vasvegyületeket.

A XV. században az orvosok és a gyógyszertárak is kézírással másolt receptes könyveket használtak, egyes német városokban elő is írták nekik, hogy melyiket. A könyvnyomtatás első évtizedeiben aztán felvirágzott a receptgyűjtemények kiadása.

A XVI. századtól divatossá váló irodalmi műfaj a növényekről szóló füveskönyv, amely elsősorban a növények gyógyhatásait tárgyalja. Az első magyar nyelvű füveskönyvet Méliusz Juhász Péter írta, és Herbárium címmel jelent meg Kolozsvárott, 1579-ben.

A különféle receptkészítési eljárások és sokasodó receptkönyvek, az alapanyagok egyre bővülő köre szükségessé tette a gyógyszerek elkészítésének egységesítését, erre szolgált a gyógyszerkönyv. A gyógyszerkönyv leírta a gyógyszerek jellemző tulajdonságait, származását, összetételét és elkészítésük módját, azzal a céllal, hogy a gyógyszerek mindig azonos összetétellel és minőségben készüljenek. A könyvnyomtatás révén minden orvosnak és gyógyszertárnak kötelezően rendelkeznie kellett gyógyszerkönyvvel, és ezt a hatóság időről időre ellenőrizte. Az első hivatalos nyomtatott gyógyszerkönyvet Valerius Cordus (1515–1544) állította össze Nürnberg városa számára 1546-ban Dispensatorium címmel.

Szabó Zsuzsa

Megjelent a Diabetes2008/5. számában lexikon


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


Error