Szerző: Módos Anikó Feltöltés dátuma: 2011.11.21.

Kiemelkedő teljesítményre is képesek vagyunk

Beszélgetés Ferjancsik Domonkossal

A Győrben megrendezett gyermek diabétesz nap díszvendége volt Ferjancsik Domonkos világ- és Európa-bajnok kardvívó. A rendkívül szimpatikus fiatalember 1996 óta cukorbeteg. A Mosolyország Alapítvány nagyköveteként is azt vallja: cukorbetegsége sohasem gátolta abban, hogy kiemelkedő sporteseményeken vegyen részt. A sportoló a rendezvény egyik szünetében készségesen válaszolt a Diabetes újságírójának kérdéseire.

– Hogyan emlékszik vissza, mit érzett, amikor kiderült, hogy diabéteszes?

– 1996. március kilencedike volt. Előtte néhány hónappal találkoztam egy cukorbeteg vívótársammal, aki pennel adta magának az inzulint. Akkor azt gondoltam: én ezt biztosan nem tudnám csinálni… Hipochonder vagyok, s korábban több sportorvosi vizsgálatról is ki kellett vezetni, mert rosszul lettem. Aztán így alakult, s az ember sok mindenhez hozzá tud szokni, ha szükséges. A penről egy idő után átálltam az inzulinpumpára, s azóta kiegyensúlyozottabbá vált a cukrom. A pumpa legnagyobb értéke számomra, hogy rendkívül rugalmas életvitelt tesz lehetővé. Könnyebb lett tőle az életem.

– Mit gondol az elmúlt tizenkét év tapasztalata alapján: vannak előnyei is a diabétesznek?

– Konkrét előnyökről nem tudok beszámolni. Hacsak az nem, hogy – miután kiderült, hogy cukorbeteg vagyok – be akartam bizonyítani, élsportolóként változatlanul jó vagyok. Megkétszereztem az akaraterőmet.

– Hogyan viszonyultak a cukorbetegségéhez az ismerősei és a sporttársai? Érte-e bármilyen negatív megkülönböztetés emiatt?

– Magánemberként egyszer kaptam egy primitív megjegyzést amiatt, hogy diabéteszes vagyok, de ezt a helyén tudtam kezelni. A legtöbben elfogadták a betegségemet, nem ért emiatt negatív megkülönböztetés. Az élsportban úgy tekintették, hogy hosszú távon nem tudok benne lenni a válogatott csapatban annak ellenére, hogy én voltam annak meghatározó tagja. Nem mertek számolni velem, s ez egy kicsit rosszulesett, holott tisztában vagyok azzal, hogy ez az ő oldalukról teljesen racionális döntés volt.

– Hogyan egyeztethető össze az Ön életében a cukorbetegség és az élsport?

– Miután kiderült, hogy diabéteszes vagyok, az orvosok elutasították, hogy folytassam az aktív sportpályafutást. A kezelőorvosok többsége nem tudott mit kezdeni az életformámmal, de végül találkoztam dr. Tamás Gyula professzorral, és ő segített. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni a cukorbetegséget és a vívást, nagy odafigyelés kellett ahhoz, hogy mégis mindkettőben helytálljak. Engem igazolt, hogy 1996 után lettem világbajnok, kétszer szerepeltem olimpián, s nem teljesítettem rosszabbul amiatt, hogy diabéteszesként indultam el a versenyeken. Szerintem az a legfontosabb, hogy nem szabad magunkat betegnek titulálni, hiszen – kis odafigyeléssel és lemondással – mindenben ugyanúgy tudunk részt venni, mint bárki más.

– Az elmúlt évek sportsikerei bebizonyították, hogy a diabétesz nem gátolja a kiemelkedő sportteljesítmények elérésében. Mi az, amire mégis oda kellett figyelni az edzéseken, illetve a versenyeken?

– Ilyenkor az idegrendszer is másként működik. Az élsportnál, felfokozott állapotban sok apró nüánsz dönti el, hogy a sportoló egy mérkőzésen veszíteni fog-e vagy nyerni. Kezelőorvosommal, dr. Tamás Gyula professzorral arra törekedtünk, hogy a versenyek közben is a körülményekhez képest a lehető legalacsonyabb vércukorszintet tudjuk elérni. Ez 8 és 10 közötti értéket jelentett. Korábban ennél magasabbak voltak a cukraim. A professzor úr javaslata volt az is, hogy nyolc év aktív élsport után hagyjam abban, mert ha ezt az életvitelt folytatom, egy idő után sajnos számolni kell a szövődményekkel.

– A hazai és nemzetközi megmérettetések előtti stressz tehát Önnél magasabb vércukorértékeket produkált?

– Így van. Annak ellenére, hogy azt gondolhatnánk, intenzív testmozgás hatására inkább lefelé „megy” a vércukorszint. Nálam ez nem így volt. Úgy tűnt, a pszichés terhelés felülírta a testmozgást, s az adrenalin képes volt úgy felnyomni az értékeket, hogy küzdeni kellett ellene.

– Beszéljünk egy kicsit a diétáról. Mennyire figyel erre, és van-e kedvenc étele?

– Mindent eszem, különös étkezési szokásaim nincsenek. Elsősorban a húsmentes ételeket szeretem. Tésztás vagyok, mindent, ami ezzel kapcsolatos, szeretek. Az elmúlt években megtanultam „ránézésre” megállapítani a szénhidrátértékeket. Ennek ellenére, ha ismeretlen ételt eszem, például valami különleges szószt kóstolok meg a kínaiban, utána egy-másfél órával mindig ellenőrzöm a vércukromat.

– Két gyermeke van. Ők is ugyanazt eszik otthon, mint Ön?

– Nem teljesen. Kristóf négyéves múlt, Sebestyén márciusban lesz kettő. Előfordul, hogy olyan ételt kapnak, amit én nem ennék meg. De alapvetően nem főz kétfélét a feleségem.

– Erős Antóniával együtt, aki szintén cukorbeteg, Ön is a Mosolyország Alapítvány nagykövete. Mit jelent pontosan ez a tevékenység?

– Az alapítvány célja a segítséggel élők társadalmi integrációjának elősegítése, illetve a hátrányos helyzetű emberekkel szembeni előítéletek csökkentése. Szeretnénk megmutatni, hogy ezek az emberek – így a cukorbetegek is – hasznos tagjai a társadalomnak. Az ismert személyiségek pedig, akik között diabéteszesek is vannak, az élet különböző területein komoly sikereket értek el. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy vegyük észre a segítséggel élőket is, ugyanakkor kezeljük őket normális emberként, mert ugyanolyan normálisak vagyunk, mint bárki más, sőt bizonyos területen még kiemelkedő teljesítményre is képesek vagyunk.

Módos Anikó


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!