Szerző: Keller Richard Feltöltés dátuma: 2011.11.22.

Nem szerencsejáték a diabétesz!

Pörög-forog, vadul ide-oda cikázik az acélgolyó a ruletten, a gyerekek lélegzetvisszafojtva koncentrálnak. Egy kislány, csukott szemmel, hirtelen hátat fordít az asztalnak, és konok, zárt ajkai között görcsösen mormol valamit. Ökölbe szorított kezek, vörösen izzó arcok, lázas tekintetek. Kétségbeesés lesz rajtam úrrá: te jó ég, mit művelek? Honnan jött az az idióta ötletem, hogy gyermektáborba kaszinójátékot hozok?

Az acélgolyó erejét vesztve beleszédül az egyik rekeszbe: „31, vörös!” – kiabálom rekedten. Diadalüvöltés és csalódott sikoly tölti be a termet. Az egyik csapat, amely korábbi intésem ellenére az összes zsetonját feltette a fekete színre, most mint egy megzavarodott sereg szétbomlik. Dühösen ágálnak egymás ellen, és egymásra mutogatnak.

Csak az előbbi kislány marad az asztalnál a vesztes csapatból, némán, megbabonázva bámul maga elé, árvának, elhagyatottnak tűnik a megrészegült győztesek gyűrűjében. Mondani akar valamit, de elcsuklik a hangja. Megfogom a karját, vigasztalni próbálom, de ő könnyekben tör ki. És zokog, zokog vigasztalhatatlanul, hogy őrá miért nem hallgat soha senki, hiszen ő előre megmondta, hogy veszíteni fognak. Naná, hogy a fenébe ne veszítettek volna, dohogom magamban, amikor korábban zsinórban hatszor nyertek a feketével. Beletelik pár percbe, míg a kislány megnyugszik, az egész tábori személyzet őt vigasztalja. A Roche ajándékai közül gyorsan elővarázsolok párat: napszemüveget és tapadókorongos dobójátékot nyújtok át neki, aminek hatására egyszeriben felszakadoznak a komor fellegek. „Neked van igazad, Dóri”– mondom neki még vigasztalóan –, „máskor is tarts ki bátran az igazad mellett.” Viccesen még hozzáteszem: ezután se kövesd a bárgyú tömeget.

Persze Dóri, a maga 7 évével, ezt nem érti. Már-már fellélegzem, hogy minden rendben, amikor is a győztes csapatban néhányan észreveszik a „mutyizást”, kivételezést, és erősen megváltozott arckifejezéssel közelítenek felém. Úristen, mi lesz ebből, lázadás? – kérdem magamtól, de már tudom, hamarosan forradalom tör ki a korrupció miatt. „Ok, ennyi! Nagyon ügyesek voltatok, köszönöm, hogy velem játszottatok” – kiáltom gyorsan, és az ajándékokat hátrahagyva kimenekülök a teremből. Mögöttem bezárul a nővérek, edukátorok védő sorfala, és már csak távolról hallom a kórus méltatlankodását, hogy Dóri a vesztes csapatban van, miért kapott ilyen klassz ajándékokat?

A tábor egyik fürdőszobájában a tükörbe nézek, és hideg csapvízzel hűsítem az arcomat. Totálisan kész vagyok, pluszerőért, kitartásért esdeklem, pedig amúgy, mint minden évben, élvezem a tábori körutat, aranyosak a gyerekek is, csak játékban, szabályban nem ismernek tréfát, kérlelhetetlenek. Előző táborokra gondolok.

A faddi táborban (MACOSZ) a rulettnél bonyolult matematikai számításokat végeztek (általános iskolákban tanítanak manapság kombinatorikát, valószínűségszámítást?), mások a mágiát hívták segítségül, és pörgetés közben monoton kántálásba kezdtek, ajkukon a fekete vagy a vörös szín nevével. Többnyire nyertek.

Az egri táborozókkal (HEMEDISZ) például blackjackeztem is, és néha ügyesebben pörgették, keverték a paklikat, mint én, és olyan sztorikat meséltek nekem, hogy az állam is leesett. Például, hogy Texas Holdem Pókerben (természetesen a No Limit verzióban, teszik hozzá, mintha tudnom kellene, mi a franc az) mennyit blöfföltek, és milyen szemérmetlenül nagy összegeket nyertek. Aggodalmaskodva kérdezem: ugye nem igazi pénzben? „A francokat pénzben – gurulnak a nevetéstől –, háztartási kekszben a »hipocsomagból«.” Meg is mutatják: kicsengetnek fejenként 6-7 darab kekszet, és önfeledten pókereznek a fűben. Majd a játék végén elhűlve látom, hogy a finom, ehető, ám eléggé viseltes „zsetonokat” visszateszik a „hipocsomagba”. Titkon remélem, nem én leszek a következő, aki hipózni fog!

Blackjackezünk, és hatalmas „összegeket” nyernek el tőlem, mire én nem győzök csodálkozni, ugyanis az eddigi táborokban mindig én vittem a bankot. Vihogva közlik, megjegyezték, és számon tartják a kipakolt lapjaimat, így nagyobb eséllyel tudják megsaccolni, mikor kell megállniuk, vagy további lapokat húzniuk. Azon már nem is csodálkozom, hogy megkérdezik tőlem, feltehetik-e tétként az inzulinpumpáikat. Apropó tét! Az egyik táborban a rulettjáték előtt komoly arccal megkértem mindenkit, hogy vegye elő a zsebpénzét, mert a rulettnél csak igazi téteket fogadok el. Hát nem komolyan vettek? Alig tudtam visszatartani őket, hogy szaladjanak a szobáikba a pénztárcáikért. Persze minden táborban többször is kihangsúlyoztam, igazi pénzzel soha ne játsszanak, mert csak vesztesek lehetnek. E „bölcs” kijelentésemre egy nagyon okos, komoly arcú kisfiú felállt a balatonfenyvesi táborban (a Budai Gyermekkórház és a Juvenilis–Diab–Help Alapítvány közös tábora), és igazat adva nekem azt fejtegette a többieknek, hogy ha nagy pénzt lehetne nyerni a ruletten, a bankok, ahelyett hogy hitelt kínálnának nekünk, inkább szerencsejátékba fektetnék a pénzüket.

Persze minden táborban a fő üzenetet is átadtam (amelyet a Roche-sal találtunk ki erre az évre), miszerint nagyon, de nagyon vigyázzanak magukra (sokkal jobban törődjenek önmagukkal, az egészségükkel), mert nem szerencsejáték a diabétesz. Kivétel nélkül minden táborban magukévá tették üzenetünket a gyerekek, többször előfordult, hogy a naplóikkal odafutottak hozzám, és büszkén mutogatták dicséretre méltó vércukorértékeiket. A Heim Pál Gyermekkórház táborában (Sipito Pihenőpark) a gyakorlatban is bizonyították azt, hogy mennyire törődnek magukkal: csakúgy fejből „szórták” az ételek szénhidrátértékét, a Rákosmenti Gyermekcukorbetegek Egyesületének gánti edukációs táborában még a glikémiás index is profin ment a táborlakóknak. Amúgy a tanulás mellett a lazuláshoz és szórakozáshoz is nagyon értettek a gyerekek, Balatonszabadiban (a székesfehérvári Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület táborában) fürödtünk egy jót, és a parton kaszinóztunk, Szentgyörgyvölgyben pedig (Diabéteszes Gyermekeket Támogató Egyesület, Szeged) egy igazi falusi kemence mellett, kellemes, népi jellegű, tanyasi környezetben pörgettük a rulettet, osztottuk a lapokat. Sajnos a Vas Megyei Diabéteszes Gyermekeket Segítő Egyesület csesztregi táborába idén nem sikerült eljutnunk, de ahogy Hende Enikőtől megtudtam: családi oktató hétvégéjükön (Zala megyei szabadidő és sportcentrum) mindenki nagyon jól érezte magát, fürödtek, lovagoltak, erdőben kirándultak, és egy biofarmot is meglátogattak.

Kopogtatnak az ajtón. Gyorsan megtörlöm az arcomat, és kisietek a fürdőszobából. Az egyik nővérke keres, hogy hozhat-e nekem uzsonnát, kávét, ásványvizet. Bármelyik táborban is vagyok, mindig ilyen előzékeny és kedves, barátságos vendégszeretetben van részem. Minden tiszteletem és elismerésem a nővérkéké, dietetikusoké, cukorbeteg anyukáké, hiszen ők azok a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen személyek (általában 3-4 hölgy táboronként a táborvezető mellett), akik szinte észrevétlenül, csendben, kérdezés nélkül, önállóan és nagyon serényen teszik a dolgukat, hogy hibátlan, zökkenőmentes legyen a tábor.

Szusszanásnyi idő: elmajszolom az uzsonnát, felhörpintem a kávét, és ilyenkor, ha csak kicsit is, de legalább mindenkivel tudok pár szót váltani. Aztán jön az eredményhirdetés, ujjongás, ováció, ajándékosztás, majd az elmaradhatatlan csencselés, alkudozás, ajándékcserélgetés, reklamáció (előfordul, hogy egy kabalafiguráért egy napszemüveget és egy iránytűs kulcstartót is visszaadna nekem az illető, hát… nem a legelőnyösebb üzlet neki az biztos, de így van ez jól, fő, hogy boldog). Jó látni, ahogy bohóckodnak, ravaszkodnak, nagyokat mondanak, önfeledten lazulnak, szórakoznak a cukorbeteg gyerekek a táborban! Elég, ha az átlagos, komoly fegyelmezettséget megkövetelő hétköznapokban jut csak eszükbe: nem szerencsejáték a diabétesz!

Keller Richard


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!