Szerző: Kicsák Marian Feltöltés dátuma: 2011.11.22.

Karácsonyi készülődés: lélekben és a konyhában

A karácsonyi készülődés az adventi időszakban veszi kezdetét. Az utcákon megjelennek a karácsonyi fények, otthonunkat apró díszekkel öltöztetjük fel, lelkünk egyre erősebben vágyik a meghittségre.

Karácsony közeledtével az ember elkezd erősebben szeretni. Akiket egész évben a szívében hordoz, most több jelét kapják ennek az érzésnek. Jézus születésének napjára készülünk, és a készülődésben mi magunk is jobbá válhatunk. Tudunk, de legalábbis szeretnénk lecsendesedni, több időt beszélgetni, többet mosolyogni.

Az ünnep közeledtével lelkünk tele várakozással, örömmel.

Mintha mások lennének még az illatok is. Érezzük a fenyő illatát, a narancsét, a szegfűszegét vagy a vaníliáét. Mindig visszahozza egy közülük a hajdani, a boldogabb idők illatát.

Tennivalók, vennivalók

A karácsonyi készülődés elsősorban a lélek készülődése, de mindeközben tennivalókkal teli időszak is. Barátokkal, rokonokkal kívánunk találkozni az ünnep előtti napokban és az ünnepen. Ajándékozni szeretnénk. Ahhoz, hogy minden úgy sikerüljön karácsonykor, ahogyan szeretnénk, át kell gondolni a tennivalókat. De nemcsak átgondolni, leírni is érdemes. Rögzítsük, mikor mit kell megcsinálni, hogy ne holtfáradtan essünk a karosszékbe szentestén! A teendőket már 3-4 héttel korábban elkezdhetjük.

A nagytakarítást ne hagyjuk az utolsó napokra! A lakás díszítését csak ezt követően érdemes elvégezni. Célszerű a nagytakarításon minél előbb túl lenni, utána már elegendők a kisebb rendrakások. Gondoljuk át, mit szeretnénk ajándékozni! Ha mi magunk nem tudjuk elkészíteni, ajánlott időben, még december elején elindulni a boltokba. Ne feledkezzünk meg az ajándékcsomagolókról sem! Beszéljük meg előre, hogy mikor kihez megyünk vendégségbe és ki jön hozzánk.

Állítsuk össze a karácsonyi menüt! Írjuk össze a hozzávalókat! Elevenítsük fel a sütéssel, főzéssel kapcsolatos hagyományokat! Szerezzük be a tartós árukat (pl. szárazáruk, italok), így egyre kevesebb dolog marad a bevásárlólistánkon.

Tegyük vidámmá a karácsonyi készülődést! Lehet olyan találkozó a barátokkal, rokonokkal, ahol együtt készítünk apró ajándékokat. Vonjuk be a gyermekeket is! Próbáljuk meg az ajándékokat inkább magunk készíteni, mint áruházról áruházra futni. Készíthetünk adventi koszorút, karácsonyfadíszeket, aprósüteményeket és közben karácsonyi dalokat énekelhetünk. Ezzel időt ajándékozunk a szeretteinknek.

Még ma is szép hagyomány a karácsonyi üdvözlőlap küldése. Rokonok, barátok, ismerősök, akikkel nem tudunk az ünnepek alatt találkozni, örömmel veszik szép gondolatainkat, s a tényt, hogy eszünkbe jutottak. Érdemes szánni időt akár hosszabb levél írására is. Ez karácsonykor a megajándékozott szívét érinti meg, írás közben nekünk okozhat váratlan örömet. Szánjuk időt magunkra! Hallgassunk zenét, menjünk el szépülni kozmetikushoz, fodrászhoz!

Már a karácsony előtti héten szervezhetünk találkozót barátokkal, munkatársakkal. Lehet előkarácsonyozni.

Néhány nappal az ünnep előtt nézzük át az ajándéklistát, hiányzik-e valami! Csomagoljuk be az ajándékokat, és rejtsük el azokat. Ellenőrizzük, megvannak-e a karácsonyfadíszek, működik-e az égősor. Vegyük meg a még hiányzó élelmiszereket! Osszuk be erőnket, és osszuk meg a feladatokat a családtagok között (bevásárlás, fenyőfavásárlás, takarítás, fadíszítés, asztalterítés). Vannak ételek, amelyeket előkészíthetünk, sőt elkészíthetünk már a karácsony előtti napon.

Mintaétrend: napi 170–180 g szénhidráttartalom
December 24. December 25. December 26.
Reggeli
(sz.h: 30 g)
  • Tea mesterséges édesítőszerrel
  • Főtt tojás, 1 db
  • Margarin
  • Graham-kenyér, 6 dkg
  • Gyümöcslé, light, 2 dl
  • Sonkaszalámi, 2 szelet
  • Rozskenyér, 5 dkg
  • Jégcsapretek
  • Tea mesterséges édesítőszerrel
  • Füstölt sajt
  • Margarin
  • Rozskenyér 6 dkg
Tízórai
(sz.h: 15 g)
  • Joghurt, 180 ml
  • Korpás keksz, 2 db
  • Alma, 20 dkg
  • Mandarin, 15 dkg
Ebéd
(sz.h: 45–50 g)
  • Csőbensült karfiol
  • Narancs, 20 dkg
  • Csontleves
  • Töltött káposzta
  • közepes félbarna kenyér, 2 db (6 dkg)
  • Húsleves csigatésztával, zöldséggel (1 evőkanálnyi tészta)
  • Rántott sertésszelet, 1 szelet
  • Főtt burgonya, 10–12 dkg
  • Párolt zöldbab, 15 dkg
Uzsonna
(sz.h: 15–20 g)
  • Alma, 20 dkg
  • Sajtos pogácsa, 1 db, közepes
  • Sós aprósütemény, 3 db, kicsi
Vacsora
(sz.h: 45–50 g)
  • Halászlé, 1 tányér
  • Félbarna kenyér, 5 dkg
  • Sós aprósütemény, 2-3 db
  • Sült csirkecomb
  • Franciasaláta (light majonézzel), 1 kis tálka
  • Diétás bejgli, 1 szelet
  • Pirított csirkemáj
  • Gombás párolt rizs (6 dkg rizsből)
  • 1 tálka friss zöldsaláta
Utóvacsora
(sz.h: 15–20 g)
  • Diétás bejgli (mákos/diós), 1 kis szelet
  • Mandarin, 20 dkg
  • Alma, 20 dkg

Diéta az ünnepnapokon

A karácsonyi étkezések tekintetében különösen fontosnak látszik néhány szabály szem előtt tartása. Csupán az ünnep miatt nem kell nagyobb adagokat enni! Sőt! Miután több fogásból áll a menü, mint hétköznapokon, a megszokottnál kisebb mennyiséget ajánlott a tányérra szedni. Ha egy ételféleségből kisebb adagot fogyasztunk, többféle ételt ehetünk anélkül, hogy több energiát és szénhidrátot vinnénk be a szervezetünkbe, mint az szükséges és illendő volna. Sohasem feledhetjük, hogy az elfogyasztani kívánt, illetve az elfogyasztott étel mennyiségét minden esetben kontrollálni kell.

Az ünnep idejére is vonatkozik: kísérje figyelemmel a fogyasztani kívánt étel szénhidráttartalmát, és „ne lépje túl a határokat”!

Mindig tálaljunk gusztusosan, keltsük a sok látszatát úgy, hogy szellősen, széthúzottan rendezzük el a fogyasztani kívánt ételt a tányéron!

Javaslom, válassza meg jól a tányér és az evőeszköz méretét! Ne nehezteljen rám, ha azt javaslom, kis tányérra szedje ki az ételt, és ne egyen nagy kanállal! Ünnepeken különösen fontos ez a „viszonyítási pont” a méretet illetően. Ha kistányérból eszik, soknak tűnik az étel, ha kiskanállal vagy kisebb méretű villával, kicsit tovább tart az étkezés. Étkezzen lassan és ne folytassa „kipukkadásig”! Legyen olyan, amit tényleg csak megkóstol, egyetlen falat erejéig.

A karácsonyi ünnep alatt is fontos az egyes étkezések időpontjait meghatározni, hogy ne legyen az ünnep három nap szünet nélküli evés.

Minden cukorbetegnek és nem cukorbetegnek is szívem szerint azt javaslom, hogy tudatosan figyelje: mikor, miből, mennyit fogyaszt. Cukorbetegnek érdemes naponta egyszer mindössze néhány percet arra szánni, hogy vezesse a diétásnaplóját. Jegyezze fel, hogy mit is „csipegetett” el a nap folyamán! Az a helyes, ha összességében nem változik a diéta csak azért, mert roskadásig az asztal, mert vendégeket fogad vagy vendégségbe megy. A mennyiségileg több helyett esetleg a minőségileg különlegeset válassza!

Az alkoholos italok fogyasztásakor legyen körültekintő! Miután az alkohol a szervezetben bénítja bizonyos enzimek működését, gátolja a máj cukorleadó képességét, a cukorbetegnél alacsony vércukorszintet okozhat. Minél nagyobb az elfogyasztott alkohol mennyisége, annál hosszabb ideig tart a máj cukorleadó képességének gátlása; másként fogalmazva, annál hosszabb ideig tart az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) kockázata. Nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztását követően a hipoglikémia akár órákkal később is jelentkezhet.

Ezért mindenképpen tartson be két alapvető szabályt, ha alkoholtartalmú italt kíván inni: evés nélkül ne fogyasszon alkoholtartalmú italt! „Italozás” előtt ellenőrizze a vércukorszintjét!

Az ünnepek alatt se feledkezzen meg a mozgásról! Tegyen egy kiadós, 1-2 órás sétát mindennap a szabad levegőn, ahová hívja meg szeretteit is!

szerzo

Kicsák Marian

Az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dietetikai szakán 1990-ben szerzett kitüntetéses diplomát, 1996-ban egészségügyi szakoktatói diplomát. Jelenleg Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban dolgozik. Több mint két évtizede rendszeresen, sikerrel végzi a cukorbetegek terápiás célú oktatásával kapcsolatos feladatait. Több, betegeknek szóló könyv, tájékoztató füzet szerzője, társszerzője

Megjelent a Diabetes2009/6. számában táplálkozás


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!