Feltöltés dátuma: 2011.11.24.

Joslin-díjazottak

Joslin-okleveles – Tímár László

Lapunk születésnapi ünnepségén, 2009. júniusában Veszprémben 12 diabéteszes kapta meg a Joslin Diabetes Center oklevelét, emlékérmét 25, illetve 50 diabétesszel töltött év elismeréseként.
Ez év áprilisában Tihanyban, a Magyar Diabetes Társaság jubileumi kongresszusát megelőző napon, a Civil Fórumon az Alapítvány a Cukorbetegekért kuratóriumi elnöke és a Diabetes főszerkesztője újabb 10 cukorbetegnek nyújtotta át a Joslin Diabetes Centrum kitüntetéseit.

Minden fehér. A mennyezet, a falak, a körülöttem állók. Róluk később tudtam meg, orvosok, ápolók voltak. Soha nem felejtem el azt az eszmélést, mert eszméletlenségből tértem vissza az életbe.

Jó kedélyű, eleven gyerek voltam, szerettem játszani, csibészkedni, ma is megteszem, persze ma már felnőtt ésszel – vagy ki tudja? Fiam, nem szégyelled magad, nyolcéves létedre bepisilni? Szüleim megrovó hangja ma is a fülemben cseng, akkor még nem sejtették, minek az előjele e disznóság. Mai nézetek szerint már a születési 4,30 kilogrammos súly intő jel kellett volna hogy legyen. Később már nappal is, az iskolában is megtörtént a baj. Mondanom sem kell, mivel járt.

Orvosok jöttek, mentek, következett a fehér ébredés. Volt egy orvos, dr. Wassermann, megmentett, három nap eszméletlenségből hozott vissza. Őt elvitték, én nem tudtam őt visszahozni. Nyugodj békében, Doki!

Tanulóévek az élet egy speciális osztályában, ajtaján a felirat: diabetes mellitus. Anyám az első adag inzulint könnyes szemekkel a levegőbe fecskendezte, de megtanulta, belém szúrta, hisz tudta, fia másképp nem élhet. Hipoglikémia, diéta, aceton. Ez utóbbival a pingponglabda ragasztásánál sokszor találkoztam, mit mondjak, lényegesen hasznosabb ilyenkor, mint amikor bennem rohangál.

A diabétesz kezelésében akkoriban nagyon más elképzelések voltak. Akkor nekem torna, kirándulás tiltva volt, viszont egyél sok zsírosat, hangzott a javaslat, hát ettem is. Az első évek nem tartoznak legszebb emlékeim közé, bár nem volt tudatos bennem az állapotom lényege. Loptam, igen, sokat loptam, kekszet, süteményt, édes kávét a nővérkéktől a kórházban, ahol akkoriban többször vendégeskedtem. Inzulinnal kezeltek, az injekció sem legkedvesebb szórakozása egy csemetének, de belejöttem. Az iskolában harmadik elemistaként nem tudtak leosztályozni, sokat hiányoztam, mondták tanáraim, bár nekem nem volt hiányérzetem.

Polgáriban – ez egy azóta megszűnt iskolaforma –, 1943/44-ben osztályt kellett ismételnem, újra a hiányzásaim miatt. Ez volt a legrosszabb iskolaévem.

Fehér köpenyes, katonasapkás ember hajol fölém, valahonnan mélyről jövök, háború van, lent élünk az óvóhelyen már hetek óta. Mi, gyermekek, a háborút is játéknak vettük, miért féltünk volna a repülőktől, a levegőben hintázó ejtőernyőktől, nekünk játéknak tűnt, talán jobb is volt így. Találtam egy demizsont, csodálatos, édes itallal tele, volt egy rejtett zúgom, odacipeltem és elkortyolgattam. Ürmösbor volt, mint később kiderült. Piszkos Fred, a kapitány is tisztelgett volna előttem, akkora szeszmérgezést kaptam.

A háború tanulsága, majdnem kegyetlen tanulsága, hogy kell legyen tartalékinzulin. Miből, amikor némelyik orvos képes napra kiszámolni az adagot? Édesapámnak hála, nem történt tragédia!

A háború után még egy iskolaév kimaradt a diabétesz miatt, 1947-ben. Elkezdtem tanulmányozni a diabéteszt komolyabban. Orvosi könyvekből, ma is megvannak, bár bevallom, kialakult ösztöneimhez igazítottam a tanultakat. Sportolni kezdtem, úszni. Szegény Aszódi tanár úr felhördült, mikor megtudta: mi lesz, ha behipózik? Soha nem hipóztam be! Hosszú évekig úsztam, eveztem és még jó pár sportot kipróbáltam, sőt sportszervezői oklevelet is szereztem a Testnevelési Főiskolán. Nesze neked, diabétesz!

Hasznomra vált! Szeretném megérni, hogy egy diabéteszprogram keretében ezrek és ezrek számára nyílna lehetőség sportra, felkészülésre a diabétesszel való minél jobb együttélésre. Egyébként a hipoglikémiát, illetve annak közeledtét meg lehet figyelni, és már az egészen apró jeleknél tenni kell az elhárítása érdekében.

Na, mi van? Beszélsz már? Sötét, szűk szoba, kétméteres behemót rendőr kérdez, felelni nem tudok, szájzáram van, hipoglikémiánál gyakori. Mentőautó, kórház, cipelnek befelé. Úristen, ez diliház, üvölt bennem egy hang, belül nincs szájzáram. Két ápolót belevágok az üvegajtóba, 18 évesen, versenyzősúlyban nem volt nehéz, igaz, nem is számítottak rá.

Utolsó kórházban végződő hipoglikémiám volt ez, amit a mentőorvos nem ismert fel. Utólag fegyelmit kapott, de én nem bántottam. Szakmát mentem tanulni, nem mondtam el senkinek diabéteszemet, ott történt a fenti eset. Tanulsága ennek is van: bármennyire magabiztos a diabéteszes, legyen munkatársa, bizalmasa, akár a főnöke, aki tud az állapotáról, s tudja, mit kell tenni, ha…

A pályaválasztás legyen gondos, körültekintő. Keserű érzés nagyon, főleg hosszú távon, ha nem nézik jó szemmel az inzulinadást, a gyakori evést. Én makacs voltam, orvosi tiltást sem fogadtam el, végig kitartottam. Még ma is győzelemnek tekintem. Csodálatos élmény nyersanyagokból működő, hasznos készülékeket, műszereket készíteni.

Több győzelmem is volt, de maradtam alul is az életem során.

Fiam, hajolj le, pofon akarlak vágni, mondom egy kétméteres ifjúnak. Nem vesz komolyan, lehajol, felemel, kezdheted, mondja. Nemrég volt az esküvője, egészséges, magabiztos. A fiam! Aki egy szintén nagyon fontos élet-esemény, a házasság ajándéka. A diabéteszes számára életbevágó a partner, a társ kiválasztása, annak segítőkészsége. A fiam először futásban vert meg, majd úszásban, végül bunyóban, ezek mind-mind győzelmes vereségei életemnek.

Minél jobban ismered magad, annál könnyebb. Minél többet tudsz a diabéteszről, annál könnyebb. Minél többet tudsz a diétáról, annál könnyebb. Minél tovább akarsz élni, és miért ne akarnál, annál könnyebb, mert az élni akarás mindennél erősebb kell hogy legyen!

A tornacsarnokban fiatal lányok és fiúk között egy idősödő úr mozog a zene ritmusára, aerobik, hetente kétszer két óra. Én vagyok. A többi napon esténként a konditermet használom. Nem szeretek bort inni és vizet prédikálni. Így élek!

Amerikában van egy emlékérem, szeretném megkapni, ha valaki vagy valamely magasabb szerv segítene. Bármi lesz, ez év októberében jubilálok: ötven év diabétesz, szövődmény nélkül! Mi ez, ha nem győzelem!

Esztergom, 1991.

Tímár László

Tímár László a fenti írás megszületése után 19 évvel, idén áprilisban – lapunk segítségével – megkapta a Joslin Diabetes Center emlékérmét: 69 évnyi diabétesz elismeréseként.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!