Szerző: Dr. Rakk Erika Feltöltés dátuma: 2011.11.24.

Olvasóink véleménye

Teendő hipoglikémia esetén

A július eleji hőség idején több olvasónk is megkereste szerkesztőségünket: levélben vagy telefonon. Az általuk felvetett egyik témáról olvashatnak itt.

Tapasztalataim, illetve másoktól szerzett ismereteim alapján azt tudom mondani – természetesen a hipó „mélységéhez” mérten –, majdnem mindenki azonosan reagál: gyorsan (elnézést a kifejezésért) nagy zabálásba kezd. Sokan nem ismerik a Somogyi-hatást, így azt sem tudják, hogy a szervezet önvédekező képessége ebben az esetben is működik: ha jelentős vércukor-emelő hatása mellett még jól is lakunk egy-egy hipó alkalmával, a vércukorszint az egekbe emelkedik. Aprólékos és figyelmes munkával ki kell tapasztalni, mi az a minimális mennyiségű szénhidrát és milyen formában(!), amivel egy kezdődő hipót meg tudunk állítani.

Ehhez a témához tartozik az is, hogy fel kell tudni ismerni a hipót. Én azt mondom és ebben a véleményemben senki nem tud megingatni, hogy bár mindenkinél másképpen jelentkezhet, vannak félreismerhetetlen jelek, amelyeket a szervezet adott esetben lead. Ezt hosszas odafigyeléssel mindenki saját magán meg tudja figyelni. Én a 4 vagy valamivel az alatti vércukorértéknél megérzem, hogy esik a vércukrom. Ilyenkor nem is mérem, hiszen tudom, hogy tennem kell ellene valamit. És mondjuk 3,5-ös vércukorszintnél (még ha az a vénás vérben már csak 3 mmol/l is), elegendő idő van arra, hogy megfelelő hatékonysággal kis mennyiségű szénhidrát is megállítsa a vércukor esését. Márpedig nálam 2,5 mmol/l-ig nem indul be a Somogyi-hatás, így el tudom kerülni a nagy vércukor-ingadozást is.

Szintén sarkalatos pont a hemoglobinA1c mértéke. Álláspontom szerint igazuk van azoknak, akik ezt az értéket nem fetisizálják, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy tartósan magas HbA1c-érték hamarosan valamilyen szövődmény kialakulásához vezet. Tehát: mégis csak fontos, hogy ez az érték minél közelebb legyen a normális tartományhoz. Az is igaz viszont, hogy mondjuk 8-as HbA1c-értékkel „rendelkező” két beteg között is óriási különbségek lehetnek, hiszen ha ez az átlag mondjuk 2 mmol/l és 22 mmol/l közötti eredményekből alakul ki, az sokkal rosszabb, mintha 6 és 10 mmol/l közötti eredmények átlaga. De összességében akkor is feltétlenül fontos tudatosítani a betegekben, hogy ezt az értéket saját érdekében a normáltartományba kell levinni.

Dr. Spilman Sándor

Feltétlenül meg kell említenem – mivel nálam sokszor előfordult – az alacsony vércukorértékkel együtt járó hipózás problémáját. Megdöbbenve tapasztalom magamon, hogy a tünetek észlelése az idő multával változik, talán az érzőidegek károsodása következtében.

Gyerekkoromban nyakzsibbadást, nyelvzsibbadást, kettős látást, verejtékezést éreztem. 20 és 40 éves korom között a verejtékezés megmaradt, de rossz látással, elfehéredéssel, szívdobogással párosult. Éjszaka egyiknél sem ébredtem fel, belealudtam.

Elhagyva a 40-et ugyancsak látási problémákat tapasztalatok (igaz, magas cukornál is) és a beszédzavar, a lassú reflexek is jeleznek.

Juranovics Józsefné

Köszönjük szépen, hogy olvasóink megosztották velünk tapasztalataikat egy igen fontos, az inzulinnal kezelt cukorbetegek mindennapjait meghatározó kérdésről, mégpedig a hipoglikémia észleléséről és kezeléséről.

Napi gyakorlatomban a betegek hipótól való félelme az egyik oka annak, hogy nem sikerül elérni a normális vagy ahhoz közeli vércukorértékeket. A cukorbetegek magatartása érthető, hiszen természetes, hogy el kívánják kerülni ezt a rossz közérzettel járó állapotot. Viszont tudjuk, fontos a normoglikémia biztosítása a hosszú távú előnyök miatt. Ezért a hipoglikémiát meg kell „szelídíteni”! Minden cukorbetegnek figyelnie kell saját szervezete jelzéseire! Azt gondolom, erről nem lehet eleget beszélni.

A tankönyvek általában szépen leírják, milyen tünetek utalnak hipoglikémiára. Kezdetben az úgynevezett szimpatikus idegrendszer aktiválódik. Ez a szervrendszerünk reagál minden, a szervezetünket érő stresszhatásra is. Például, ha valaki izgul egy iskolai felelésnél, akkor is hasonló tünetek lépnek fel: szapora szívverés, légzés, verejtékezés, remegés, belső feszültség, szorongás, éhségérzet.

Ha ezeket a tüneteket nem ismeri fel a beteg, és nem kezeli, akkor egy idő után már jelzi az idegrendszer, hogy nem kap elég glukózt, vagyis szőlőcukrot, ami minden sejtünk legfőbb energiaforrása, az idegrendszer pedig különösen érzékeny a hiányára. Ezek a tünetek már az idegrendszer elégtelen glukóz-ellátásának következményei: fejfájás, álmosság, csökkent koncentrálóképesség, akadozó beszéd, gyengeség, látászavar, száj és/vagy nyelv körüli zsibbadás.

Ha súlyosbodik az állapot, megváltozott viselkedés, például a betegre nem jellemző agresszivitás is felléphet, valamint ok nélküli sírás, egyensúlyzavar. A legsúlyosabb állapotban eszméletvesztés is bekövetkezhet.

Mindkét hozzászólónknak igaza van abban, hogy a tünetek egyéniek. Kinél-kinél más dominálhat, és bizony a vércukorszint-csökkenés gyorsasága is befolyásolhatja, melyik jelentkezik adott esetben. A tünetek észlelésének képessége valóban elsősorban az idegrendszer állapotától függ. Diabéteszes neuropátia esetén hiába jelez a szervezet, ezek a jelzések nem tudatosulnak, és a bevezető tünetek észlelésének hiánya gyakran eszméletvesztéshez vezet.

A gyakori hipoglikémiák is kiolthatják a hipoglikémia érzetet, ezért kerülni kell! Általában azt szoktuk mondai, hogy heti 2-3 enyhe, a beteg saját maga által kezelt hipoglikémia még elfogadható. Ha ennél gyakrabban lép fel, akkor a kezelést módosítani kell!

Nagyon fontos az úgynevezett Somogyi-hatás ismerete is, amely nevét magyar származású felfedezőjéről kapta. Szervezetünk külső beavatkozás nélkül is próbálja megemelni a kórosan lecsökkent vércukorszintet, és a szervezet raktáraiból glukózt juttat a vérpályába. Ez jelentős vércukorszint-emelkedést okozhat és a hipoglikémia után néhány órával, sőt akár még 16 óra múlva is éreztetheti hatását. Indokolatlanul magas vércukorértékeknél is gondolhatunk olyan nem észlelt hipoglikémiára, ami beindíthatta a Somogyi-hatást és vércukorméréskor már csak a magas vércukorértéket észleljük. A magas vércukorértékekre adott korrekciós inzulin aztán újabb hipoglikémiát indíthat be, és sokszor ez vezet a vércukorszint ingadozásához. Ennek kivédése nagyon fontos, mert a nagy ingadozások árán elért megfelelő HbA1c ellenére az érrendszer jelentősen károsodhat ilyenkor. A kezelést illetően csak megköszönni tudom Spilman úr szavait. Tényleg nagyon gyakran ijedtségből „túlkezelik” a betegek a hipoglikémiát! Ez rövid távon nagyon magas vércukorértékekhez vezet, főleg ha még az említett Somogyi-hatás is beindul, hosszú távon pedig a testsúly emelkedhet!

A hipo kezelésére 10–15 gramm gyorsan felszívódó szénhidrát elfogyasztása általában elég szokott lenni. Legjobb a szőlőcukor, de jó a cukros üdítőital is. A tej, a csokoládé, valamint a gyümölcsök nem emelik olyan gyorsan a vércukorszintet magas zsír-, illetve rosttartalmuk miatt. Ha a következő étkezés csak néhány óra múlva várható, akkor érdemes 15–20 gramm magasabb glikémiás indexű ételt (például kenyér, tészta, korpovit keksz) fogyasztani, hogy ne térjen vissza a hipoglikémia.

Eszméletvesztés esetére jó, ha van otthon receptre felírható Glucagon-injekció, amit egy hozzátartozó be tud fecskendezni az izomba. Ez 10–15 perc alatt hat. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor sajnos mentőt kell hívni, s az orvos vénába adott glukózinfúzióval rendezi a hipoglikémiát.

szerzo

Dr. Rakk Erika

Belgyógyász-diabetológus szakorvos. 1995 óta dolgozik a Veszprém Megyei Kórház belgyógyászati és diabetológiai szakrendelésén. Érdeklődési területe a diabétesz és társuló betegségei: az elhízás, a hipertónia és a lipidanyagcsere-zavarok kezelése, valamint a páciensoktatás és a diabétesz megelőzése. 1998 óta orvos tanácsadója a Veszprémi Diabétesz Klubnak, valamint a Magyar Diabetes Társaságot képviseli az Európai Diabétesz Társaság (EASD) Edukációs Munkacsoportjában.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!