Feltöltés dátuma: 2015.04.15.

Hogyan viszonyul a lelkem az alakomhoz?

Segítség, kövér vagyok! – IV.

A testkép a legelterjedtebb definíció szerint az ember saját testével kapcsolatos pszichológiai élményeit és attitűdjeit foglalja magában, valamint azt a módot, ahogyan ezek az élmények szerveződnek. Ez nagyjából azt jelenti, hogy tudatában vagyunk testi valónknak és ehhez meghatározott módon viszonyulunk érzelmileg. Saját testünk átélésében nem csak a folyamatosan szerzett közvetlen tapasztalatoknak, de a szűkebb környezet és a társadalom reagálásmódjának is komoly szerepe van. Így „értesülünk” arról, hogy mi az ideális, az elvárt, illetve hogy ehhez képest mi milyenek vagyunk. Az előző fejezetben arról szóltunk, hogy az ételeknek miféle szimbolikus, áttételes jelentésrétegei vannak. Ebben a részben azt tárgyaljuk, hogy a testsúly és a testforma (esetünkben a túlsúly és a gömbölyded alak) milyen közlési funkcióval bír.

Szépségeszmények

A testméretekhez és a testsúlyhoz való társadalmi (és személyes) viszonyulás koronként és kultúránként változik. Volt, amikor a jólét és a gazdagság megtestesítőjeként tekintettek a kövér emberre (a firenzei polgárság felső rétegének jelzője a XV. században „popolo grasso” volt, ami kövéreket jelent; a XVI. század Velencéjében divat volt a ruhát a gyomor táján kitömni stb.). A természeti népeknél gyakran a testsúly a legfontosabb szempont a törzsfőnök-választásnál – de tapasztalhatjuk az ellenkezőjét is, pl. a spártaiak az elhízottakat kizárták az állami tisztségekből. A XX. század vége és a XXI. század eleje az az időszak, amelyben a fiatalság, az egészség és a szépség mint a boldogság garanciája szerepel. A média – a modern és divatos életmód közvetítésével, egyfajta mesterséges szépségeszmény kialakításával, a karcsúság fontosságának hangsúlyozásával – a valóságtól jelentősen eltérő képet sugall a nőknek az ideális alakról. Az egyre elérhetetlenebb soványság-ideál miatt a nők többségének önértékelési problémái vannak.

Ez a férfiakra nem jellemző, illetve nem ilyen formában. Egy felmérés szerint a férfiak nem éreznek vágyat a fogyásra (még akkor sem, ha túlsúlyosak!) és többségük valamivel (1-2 kg) súlyosabb szeretne lenni, ellentétben a nőkkel, akiknek többsége (még ha nem is túlsúlyos!) fogyni szeretne legalább 1-2 kg-ot. Milyen érdekes… Ezek szerint a személyiség súlyába a testsúly is beleszámít? És ha igen, akkor Rubens korában vajon miért nyomhatott egy nő többet a latban? Ha nagyon röviden szeretnék fogalmazni, akkor azért, mert a helyén volt…

A női zsírpárnák üzenetei

Mi is értendő ez alatt? Nos, a nők (a férfiak számára természettől fogva igen vonzó!) lágy formáit a zsírpárnák adják. A csípő és a mell zsírpárnái biztosítják azokat a tartalékokat, amelyekre a terhesség, a szoptatás során a testnek szüksége van – a gömbölyű formák garantálják tehát, hogy egy nő fogamzóképes, van elegendő tartaléka arra, hogy kihordja és felnevelje a gyermekét – azaz továbbvigye az életet. Ez eredendően vonzó kell hogy legyen egy férfi számára. Egyes szakembereknek az a véleménye, hogy a nők egyenjogúságra való törekvésének nagy szerepe van abban, hogy az ideális testforma megváltozott.

A pszichoanalitikus értelmezések szerint a férfiak önérzetét jelentősen sértette az emancipáció, ezért azzal büntetik a nőket, hogy nem díjazzák a telt idomokat (nézzük a kedvelt magazinok, Playboy, CKM modellfotóit). A jelenlegi civilizált kultúrákban már sem a vallás, sem a jog nem tudja „helyükre tenni” a nőket, azaz biztosítani azt a rendet, amely szerint a férfi megy elöl, a nő pedig követi. De a férfiak számára sem garantálja, hogy – a fent említett rend szerint – gondoskodni tud az őt követő nőről (később a vele együtt létrehozott családról).

Túlsúly = tekintély?

Ha visszatérünk a média diktálta ideálhoz, ez a férfiak számára schwarzeneggeri izmokat tesz kívánatossá és hiányukat legfeljebb akkor bocsátja meg, ha az illető Bill Gates-i kvalitásokkal rendelkezik. Lehetséges, hogy a testdiszmorfiás zavar megjelenéséhez is van ennek valami köze… és talán ezért szeretné a hétköznapi férfi és nő (természetesen nem tudatosan) úgy korrigálni a civilizáció következményeit, hogy az egyik hízni (izmosodni), a másik fogyni (szelídülni) szeretne a rend fennmaradása érdekében… (A testkép és az evés zavarait a következő fejezet tárgyalja. Itt röviden csak annyit a testdiszmorfiás zavarról, hogy férfiakban alakul ki, és a lényege, hogy az egyén gyenge izomzatúnak érzékeli és éli át magát annak ellenére, hogy átlagos vagy nagyobb izomtömeggel rendelkezik. Ennek az a következménye, hogy anabolikus szteroidokat fogyaszt, és rendszeres edzéssel próbálja izomtömegét növelni, de ez nem mindig vezet az önmagával való elégedettséghez.)

A dominancia kifejezésére az állatvilágban igen gyakran jellemző a testméret megnövelésére tett lépés (a szőrzet felborzolása, a tollazat szétterítése, a kopoltyú megemelése stb.) Az ember esetében ilyen a hajviselet (tupírozott, magasított frizura), magas sarkú cipő, válltömés a ruhában, kalap stb. A leghatékonyabb (de sajnos nehezen változtatható, tehát rugalmatlan jelzés) a testméret valóságos megnövelése. Vizsgálatok igazolták, hogy a diploma nélküli vezetők körében sokkal gyakoribb az elhízás. A japán szumó birkózóknál kifejezetten szükséges a túlsúly (érdekes, hogy a japánoknál a yuui szó egyaránt jelent túlsúlyt, tekintélyt, hatalmat…). A nagy test tehát növeli a tekintélyt (ez elsősorban férfiaknál állja meg a helyét, nőknél a magasabb társadalmi pozícióba kerülés inkább a ruha- és hajviselet változását eredményezi).

Nem említettük eddig, hogy a gömbölyded formákat rövid ideig mindnyájan birtokoljuk: a csecsemők „hurkái” mindenkit gyengédségre csábítanak (ennek is biológiai gyökerei vannak).

Rendben van, ha a helyén van

Nagyjából ez a háromféle jelentése van a hájnak – azonban a nemek és a korosztályok nem azonos értelemben „használják” ezeket a jelentéseket. A gyerekek kommunikációjában a védelem kap hangsúlyos szerepet, a férfiaknál többnyire a dominanciát, a tekintélyt hivatott kifejezni a túlsúly, a nők esetében pedig gyakran az agresszió (térnyerés) burkolt megjelenítése a háj feladata.

Említettük korábban, hogy a kövéreket negatív jelzőkkel illetik a társaik. Vajon azért van ez, mert „kilógnak a sorból”, azaz nem tartoznak az átlaghoz? Vagy másról is szó van? Láttuk, hogy bizonyos embereknél, bizonyos helyzetekben nem „kockázatos” kövérnek lenni, pl. földesuraknál, szumó birkózóknál, egyéb fajsúlyos embereknél elfogadott, sőt szükséges, nyomatékot ad a domináns pozíciónak. Ha azonban a külső forma „üzenete” nincs összhangban a belső meggyőződéssel, vagy egyenesen ellentétesek egymással, akkor ez provokatív a környezet számára. Például Soma „mamagésa” telt idomai teljesen hitelesek, birtokosuk valóban nem visszahúzódó, vállalja ambícióit és mindent, ami ezzel jár (biztosan nem mindenki szereti), ezért nem teher számára a súlya. A helyén van. Természetesen, ha kiderül, hogy a kövérség által közvetített dominancia, derű, rugalmasság vagy akár agresszív késztetés csak ígéret, vágy vagy nem vállalható törekvés, akkor a „büntetés” nem marad el: a kövér ember a peremre szorul és korábbi sebei (amiket a háj segítségével próbált eltakarni) inkább szaporodnak.

Halálba evés

Végül, de nem utolsósorban beszéljünk arról is, amikor az evés halálos. Tudjuk, hogy a túlsúly egy bizonyos mértéken felül az életet kockáztatja (olyan módon terheli meg a szervezetet, ami nem összeegyeztethető az élettel – légzési problémák, alvási apnoe, mozgásképtelenség, keringészavarok stb.). Az extrémen kövér ember nem tud gondoskodni magáról – egyszerre függ mások gondoskodásától és tesz függővé saját gondozásától másokat, enélkül meghal. Egyszerre agresszív saját magával és másokkal (önpusztító evés, az étel rejtegetése, korlátozás esetén agresszió), egyszersmind provokálja az agressziót (ha nem korlátozzák, halálra eszi magát). Az extrémen kövér ember az életével játszik – mint a szenvedélybeteg vagy az öngyilkos –, tehát extrém esetben lehet a kövérség üzenete az is: halálra eszem magam, ha hagyjátok. Az extrém túlsúly az evészavarok egyik életveszélyes formája – ezekről a következő fejezetben lesz szó.

Dr. Joó Mária Nóra

Megjelent a Diabetes2012/2. számában psziché táplálkozás


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!