Szerző: Szabados Judit Feltöltés dátuma: 2015.04.15.

„Soha nem éreztem magam betegnek”

– Igenis, teljes értékű ember vagyok! – mondja határozottan Enyedi Nóri, aki blogjával (lightsweetlife.blogspot.com) szeretne reményt adni pesszimistább sorstársainak: diabéteszesként is meg lehet csinálni bármit, amit szeretnénk!

Illusztráció

Nóri 25 éve diabéteszes, aktívan sportol, mászik és maratont fut, feszegeti saját határait. Nem szereti a cukorbeteg szót, mert nem tartja betegnek magát, a rossz pillanatok ellenére sem.

– Hogyan derült ki a diabéteszed, mennyi idős voltál?

– Hétévesen, 1986-ban lettem diabéteszes. Teljesen hétköznapi tüneteim voltak, nagyon lefogytam, a szemem alatt hatalmas karikák jelentek meg és eszméletlenül sok folyadékot ittam. Édesanyám vitt el vizsgálatra, ott derült ki. Hatalmas traumaként élte meg, kicsit össze is roppant, de hamar felnőtt a helyzethez.

– Te mikor nőttél fel hozzá?

– Nem nagyon emlékszem azokra az időkre, amikor nem voltam cukorbeteg. Szépen belenőttem, nem is tudom, mikor jött el az az idő, amikor már teljesen egyedül „kezeltem” a diabéteszem, mértem, inzulint adtam. Felső tagozatosként már biztosan. Akkoriban még ampullából kellett kiszívni az inzulint, nagy kézügyesség kellett hozzá, ami egy kisgyereknél még nincs meg. A mostani penekkel könnyebb.

– Mikor lett része az életednek a sport?

– Az általános iskola hetedik osztályában kezdtem kosarazni, a gimiben már NB II-es csapatban játszottam. Azt hiszem, a sport mindig is része volt az életemnek. Szerencsére a szüleim sose próbáltak lebeszélni róla, vagy féltésből akadályozni, annak ellenére sem, hogy ők maguk nem sportoltak komolyan. Nagyon fiatalosak, a mai napig biciklivel járnak dolgozni, és túrázni is szeretnek, de komolyan egyikőjük sem sportolt. Nem tudom, nekem ez honnan jött.

– Cukorbetegként jobban akartál bizonyítani?

– Ez mindig benne volt, és a mai napig benne is van abban, amit teszek. Motiváló erő, most például a futásban és a mászásban, de az élet minden területén. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem vagyok teljes értékű ember, mert igenis az vagyok!

– Volt ebből konfliktusod másokkal, vagy inkább csak magadnak akarsz bizonyítani?

– Sosem volt ebből konfliktus, mégis, a külvilágnak, a közvetlen környezetemnek is meg szeretném mutatni, hogy nem vagyok kevesebb a diabétesz miatt.

– Megmutatni, hogy egy igazi harcos lakozik benned?

– Mindig ilyen típus voltam, már gyerekkoromban is szerettem a küzdős, fiús dolgokat, amivel az ember feszegetheti a saját határait. Olyankor érzem, hogy igazán élek!

– Debrecenben élsz, nem hegyes-völgyes vidéken. Hogyan jött a mászás?

– Tesómnak jutott eszébe, hogy a helyi műfalat nézzük meg, aztán mind a ketten ott ragadtunk. Rögtön beleszerettem ebbe a sportba, annyira komplex. Egész nap a természetben vagy, fizikailag megerőltető, de technikai tudást is igényel, és hihetetlenül fontos a koncentráció. Nem elég erősnek lenni.

Illusztráció

– Nem félsz attól, hogy mászás közben hipózol be?

– Volt rá példa, de nem lett belőle gond. Gyorsan ettem szőlőcukrot. Bármit meg lehet oldani! Amióta pumpám van, sokkal kevesebbszer hipózom, ami szerintem hatalmas dolog.

– Mikor lettél pumpás?

– Pont két éve.

– A blogodon olvastam, hogy amolyan „szőkített haj, lakkozott köröm” típusú csaj voltál. Teljes életmód- és szemléletváltást hozott a mászás?

– Igen! Elkezdtem futni, még jobban figyelni a táplálkozásra. A hétvégéket azóta nem a kanapén töltöm, hanem kint a szabadban.

– Azt írtad, régen nem gondoltad, hogy a közérzeted nem olyan, mint másoké. Az aktív sport, vagy a pumpa hatása a közérzetváltozás?

– Amióta pumpás vagyok, stabilabb vércukorértékeim vannak. A fizikai aktivitás megvolt korábban is, tehát, azt gondolom, egyértelműen a pumpának köszönhető a javulás. Pontosan annyi inzulint tudok adni, amennyire szükségem van. Most döbbentem rá, hogy amit addig jó közérzetnek hittem, tulajdonképpen nem is volt az. Sokkal fáradékonyabb voltam, néha dekoncentrált. Döbbenetes felismerés volt: lehet máshogy is élni!

– Pajzsmirigy-túlműködésed is van, hatással van ez a vércukorértékeidre?

– Teljesen bekavar, azt tapasztaltam, hogy megnőtt az inzulinigényem, az inzulinadagokat gyakorlatilag a kétszeresére kellett emelnem, és az 51 kilómmal olyan bázisértékeket használok, mint egy 100 kilós. Ok-okozati összefüggéseket pedig képtelenség volt felfedezni, teljesen hektikus értékeket produkáltam.

– Részletesen írsz a blogodon a hipóidról, a visszatérő látomásokról, amikbe a hipoglikémia alatt csúszol bele. Beszéltél másokkal, akik hasonlót tapasztaltak?

– A kommentelőknek bedobtam a kérdést a blogon, hogy látnak-e ilyesmit, de úgy tűnik, ezzel egyedül vagyok.

– A férjed nem cukorbeteg, ő mennyire ügyel a te diabéteszedre, a hipóidra hogyan reagál?

– Nagyon sokat segít, igazi mázlista vagyok. Nem alszik mélyen, és mindig megérzi, ha hipóznék. Felébreszt, mielőtt mélyen belecsúsznék, rögtön hozza a szőlőcukrot.

– Gyerekvállaláson gondolkodtok? Nincsenek emiatt félelmeid?

– Pont előtte vagyunk. Vannak félelmek, de azt gondolom, pumpával ez is könnyebb. Annyira odafigyelnek az emberre az orvosok és az asszisztensek, hogy azt remélem, ebből már nem lehet gond. Próbálom pozitív irányba terelni a gondolataimat!

Szabados Judit

Megjelent a diabetes2012/2. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!