Feltöltés dátuma: 2016.03.25.

Sebápolás

Információk a kötszerekről

Sorozatunk célja, hogy tanácsokat adjunk a cukorbetegséghez kapcsolódó szövődmények megelőzéséhez, gyógyításához. Minden személy felelős önmaga állapotáért, ezért fontos az önvizsgálat, az intő jelek megfigyelése, a terápiás utasítások pontos betartása. Napi 8-10 perc odafigyeléssel évei száma növekedhet és végtagjai megmenthetők!

Az orvosi vizsgálat és sebfelmérés alapján az egészségügyi jogszabályrendszer szerint gyógyászati segédeszközt rendel el az orvos. Seb(ek) miatt speciális kötszert ír fel vényre a kezelő szakorvos vagy ágyhoz kötöttség esetén a családorvos.

Az utolsó évtizedekben a kötszerek jelentősen változtak. Nagyszámban jelentek meg olyanok, amelyek képesek a sebváladékot felszívni és magukban tartani; vagy összetételük alapján csökkenteni a kórokozók számát, megkötni a sebváladék miatti szagokat. Extra képességük alapján maguk a kötszerek alkalmasak a sebgyógyulás folyamatát gyorsítani, a beteg életminőségét javítani.

Mind külsőre, mind tulajdonságaik alapján megállapítható, hogy másképpen néznek ki a kötszerek. Az egyedi steril csomagolásuk is biztosíték arra, hogy kórokozóktól mentes anyagot lehet a sebre helyezni. Az eltérő formáktól nem kell idegenkedni! Be kell tartani az orvos utasítását, a kötszerek sorrendiségét és egymásra tételét, valamint a cserére vonatkozó utasításokat!

Korábban a gézalapú kötözőanyagokból váladékozás függvényében keveset vagy sokat raktunk a sebekre. A váladék mennyiségét a nem egészségügyi dolgozók kevésbé tudták megítélni, ezért ha keveset rakott a sebre a beteg, a váladék átütött, belekerült a ruházatba, ágyneműbe. Ha a kötéscsere gyakoriságát sem sikerült jól eltalálni, akkor bizony a sebváladék beleszáradt a sebágyba. Ilyenkor a kötéscsere nem csak fájdalommal járt, hanem feltépődött a sebalap egy része vagy a sebszélek, ezáltal visszaesett a gyógyulás folyamata.

Szerencsére változott a világ, így a nehezen gyógyuló sebek ellátása a modern eszközökkel egyszerűsödött. Változatlanul körültekintően kell eljárni, de a speciális kötszerek anyaga, összetétele, gyártástechnológiája mind-mind a beteg gyógyulását szolgálják.

Helyes alkalmazás

Fontos a helyes alkalmazás, amit az orvosi utasítás betartása mellett a használati utasításokban leírtak segítenek.

A kötszer az ép bőrön, a sebszélnél szélesebben helyezkedjen el, majd rögzítse öntapadó kötésrögzítő pólyával vagy ragasztóval!

Miért ne a beteg döntse el, hogy mi kerüljön a sebére? Minden kötszert akkor használunk, amikor a sebgyógyulás folyamatában szükségesek és azt szakmai követelmények írják elő:

A tengeri algából készült Alginate kötszerek feladata a sebváladék felszívása. A tengeri alga rostok a sebváladék hatására nedves géllé alakulnak és a kívánt mértékig nedvesen tartják a sebfelszínt. Sebpárnával és kötésrögzítővel kell használni.

A hidrogélek széles választéka a sebgyógyulás minden szakaszában megjelenhet, de csak orvosi utasításra javaslom alkalmazni. Más hidrogél szükséges a beszáradt pörk eltávolítására és más a friss, új bőrréteg hidratálására és védelmére. Sebpárnával és kötésrögzítővel kell használni.

A hidrokolloid kötszereknél hasonlóan kell eljárni, de itt öntapadó tulajdonságuk alapján nem írható fel föléjük ragasztó vagy öntapadó kötésrögzítő receptre. Szükség esetén meg kell venni.

A habkötszerek azért népszerűek, mert könnyen alkalmazhatók szinte az egész gyógyítás során, de itt a váladékozás mértékének függvényében a kötéscserék gyakorisága változó. Míg a kezelés elején naponta, később ritkábban is elegendő a cseréjük. Védőréteggel ellátott kötszerek, ezért megvédhető a ruházat, ágyruházat a kicsurgó váladéktól. Kötésrögzítővel fixáljuk.

Komoly szakmai kihívás a felülfertőzött sebek ellátása. Az antimikrobiális habkötszerek és azok közül az ezüstöt tartalmazók segítik a régóta stagnáló, súlyos helyzet változtatását. A szövetek roncsolódásának, pusztulásának számtalan tünetét a betegek látják és érzékelik: szövethiány, bűzös váladék, feszítő fájdalom, fájdalmas érintés stb. A cukorbetegek neuropátia esetén – az érzéskiesés miatt – e tüneteket nem érzik, csak látják. Felhívom a figyelmet, hogy ezért kell megnézni vagy nézetni a sebeket az otthoni szakápolási szolgálat sebellátóival vagy a családorvossal.

Az impregnált kötszerekkel az élettani állapothoz legközelebb álló miliőt lehet elérni.

Az elmaradt vagy helytelenül alkalmazott kötszerválasztás és -csere ronthatja a gyógyulás esélyét!

A seb(ek) megjelenése indokolja az azonnali szakorvoshoz fordulást, aki felméri az ön általános állapotát, cukorbetegsége tüneteit, sebét vagy sebeit, majd haladéktalanul megkezdődik a komplex ellátás. Ha a páciens együttműködő, betartja a kezelő személyzet (orvos, ápoló) tanácsait, akkor érhető el a folyamat tompítása vagy időbeli kitolása, a gyógyult állapot elérése, a felülfertőződés és a rettegett amputáció elkerülése.

Ha a sebkezeléshez segítségre van szüksége, Magyarország területén sebápolási centrumaink professzionális sebkezelő szakemberei szakszerű sebápolással segítik a gyógyulását és ápolási tanácsokkal látják el.

Rising Károlyné

Megjelent a Diabetes2008/1. számában edukáció kezelés társbetegségek


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!