Szerző: Orbán Andrea Feltöltés dátuma: 2016.06.22.

Optimális sebellátás cukorbetegségben is

Otthonunkban leggyakrabban akut sebekkel találkozunk. Ezek lehetnek horzsolt, vágott, metszett, szúrt, harapott, zúzott, roncsolt, de ide tartoznak a kémiai anyagok által okozott sérülések is. Előfordulhatnak savas vagy lúgos vegyszerek által okozott sebek, valamint égési és fagyási sérülések is.

Illusztráció

A seb, vagyis a bőrön lévő folytonossági hiány, nyitott sérülés is számtalanféle lehet aszerint, hogy milyen erő, eszköz okozta, mekkora kiterjedésű felületen jelent meg, illetve milyen mélységre hatolt.

A sebek leírhatók aszerint is, hogy milyen fájdalommal, milyen intenzitású vérzéssel járnak, milyen sebüreg és sebszélek nyíltak meg és mekkora a sebfertőzés veszélye.

A legkisebb fertőzésveszély a metszett és a vágott sebeknél van, ezeknél a sebszélek összeillenek. (Ilyen a nem baleset során, hanem sebészi beavatkozás miatt ejtett műtéti seb is.) A horzsolás felszíni, nem mélyre ható seb, csupán hámsérülés, de nemegyszer szennyezett tárggyal vagy talajjal érintkezve jön létre, így fertőtlenítésre ennél is szükség van.

A magas vércukorszint az egész szervezetben gyengíti a fehérvérsejtek aktivitását, a szövetek regenerálódását és a fertőzések elleni védekezést. Ezzel kedvező közeget biztosít a kórokozók megtelepedésének, így egy egyszerű otthoni baleset is súlyos következményekkel járhat.

A cukorbetegség következtében létrejövő, idegeket érintő károsodás miatt a beteg nem érzi a fájdalmat, és gyakran csak akkor észleli a sebet, amikor már mélyebb szövethiány, esetleg szövetelhalás alakul ki.

Ezek a sebek nem megfelelő körülmények következtében fertőződhetnek, súlyosbodhatnak. A sebkezelés támogatására, a fertőzések megelőzésére, illetve a már kialakult fertőzés kezelésére szükség lehet antiszeptikum alkalmazására. A fertőtlenítőszerek között alapvetően abban van különbség, hogy más a hatóanyaguk. A jód- és klórhexidintartalmú szerek mellékhatása, hogy citotoxikusak, ami annyit jelent, hogy a fertőtlenítés mellett, visszavetik a sebgyógyulást, mivel károsítják a sejteket.

Nem mindegy az sem, hogy ezeknek a sebeknek az ellátását hogyan végezzük. Az optimális sebgyógyuláshoz nedves sebkörnyezet kialakítása szükséges, ami a sejtek regenerálódását is biztosítja és elősegíti a mielőbbi gyógyulást. A nedves sebkörnyezetet biztosíthatjuk megfelelően kiválasztott modern kötszerrel, de akár az Octenisept spray segítségével is, mely közvetlenül a kezelendő felületre permetezhető, így egyenletesen benedvesíthető a sebfelület.

A nedves sebfelület előnyei:

  • csökken a felület kiszáradása;
  • aktiválja a felületen a proteáz enzimet, amely eltávolítja az élettelen szövetet;
  • segít a gyorsabb természetes sebgyógyulásban;
  • aktiválja a növekedési faktorokat;
  • jobb az oxigén ellátás;
  • jobb tápanyagellátás;
  • kötéscserénél csökken a fájdalom.

Kisebb sérülések esetén alkalmazzunk fedőkötést az alábbiak szerint:

  1. Fertőtlenítsük a sebet!
  2. Helyezzünk a sebre steril mull-lapot! Lehetőleg a sebnagyságának megfelelő méretűt, a seben 2-3 cm-rel lógjon túl.
  3. A mull-lapot egyszerűbb esetben ragtapasszal, de a legbiztonságosabb, ha steril mullpólyával rögzítjük. Utóbbival el tudjuk kerülni a kötés elcsúszását. Első lépésként három körkörös menetet tekerünk a sérült végtagra.
  4. Ezt követően a körkörös rögzítéssel kb. 45 fokos szöget bezáróan ún. nyolcas meneteket kötünk. Ezt a szakirodalom kalászkötés néven említi.
  5. A nyolcas meneteket végül három körkörös menettel zárjuk. A pólyavég rögzítését ragtapasszal vagy csomózással oldhatjuk meg a végtag vastagabb felénél.

Ezt a kötözési módot azért nevezik így, mert befedi azt a testrészt, amelyen a sérülés keletkezett, nem szorosan, de a szabad levegőtől elzárva, hogy távol tarthatók legyenek a fertőző kórokozók, de alkalmas a további szennyeződés elhárításán felül kisebb vérzések csillapítására. Fedő- vagy rögzítőkötés a test bármely részén alkalmazható, gyorsan felhelyezhető és jól megtartja a sebre helyezett tiszta gézlapokat, továbbá nem gátolja a mozgást, nem csúszik el, felhelyezése és eltávolítása nem okoz fájdalmat.

Az Octenisept oktenidin-dihidroklorid- és fenoxietanol-tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Fertőtlenítő oldat, amely alkalmazható a sebkezelés támogatására, illetve a sebgyógyulás elősegítésére irányuló ismételt, rövid távú fertőtlenítésre. Színtelen, jódmentes. Mivel diabétesz esetén fokozottan oda kell figyelni a sebfertőtlenítésre, a helyes fertőtlenítőszer megválasztásával gyorsíthatjuk is a seb gyógyulását.

Orbán Andrea diplomás ápoló

Megjelent a diabetes2016/3. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!