Feltöltés dátuma: 2017.03.18.

Debrecenben történt…

Közös út

A Fehér Bot alapítvány a „Tegyünk magunkért” pályázati projekt keretében prevenciós céllal gyógytornát vezetett be a debreceni és környékbeli fiataloknak. Másik programjának címe: „Betegségekről való tájékoztatás”. Ez utóbbi kapcsán kérték fel előadónak a Hajdúsági Diabétesz Egyesület elnökét, Balog Jánost, aki néhány tapasztalt cukrostársával együtt szívesen ment el a találkozóra. Annál is inkább, mert a gyengénlátó és vak fiatalok között vannak olyanok, akik a cukorbetegség szövődményeként jutottak ide, és nagyon érdeklődtek a téma iránt.

Elnökünk elmondta, hogy városunkban közel húszezer regisztrált cukorbeteg él, akik között sok a fiatal, és sajnos nincs az ő korosztályukat összefogó közösség. Összejöveteleink azonban nyitottak, szívesen látunk minden cukorbeteget vagy érdeklődőt kortól függetlenül. Célunk a figyelemfelkeltés, a megelőzés, az egészséges életmódra nevelés.

Hallgatóink érdeklődve forgatták a Diabetes újságot és más, a diétával, életvitellel kapcsolatos kiadványt. Alig győztük a sok kérdést megválaszolni. Reméljük, sikerült meggyőzni őket arról, hogy a jól karbantartott cukorbetegség nem akadálya a sikeres életútnak. Az összejövetel végén mindkét oldalnak az volt a véleménye, hogy elkezdődött egy gyümölcsöző együttműködés.

Nagy hideg – nagy érdeklődés

Januári összejövetelünk előtt aggódott a vezetőség, hogy a jeges, csúszós járdák és az influenzajárvány miatt kevesen jönnek a rendezvényünkre, de szinte 100 százalékos volt a tagság jelenléte, sőt sok új vendégünk is érkezett.

Balog János elnök üdvözlő szavai után egyperces néma felállással adóztunk a Verona melletti buszbaleset áldozatainak. Közvetlenül bennünket is ért fájdalmas veszteség, nemrég kísértük utolsó útjára szeretett vezetőségi tagunkat, Kiss Jánost. Hosszú évekig odaadással végezte munkáját közöttünk, de a betegség legyőzte.

Előadónk a debreceni klinika I. Belgyógyászatáról érkezett hozzánk. Dr. Sztanek Ferenc adjunktus előadásában elmondta, hogy a neuropátia általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere-betegséghez – például cukorbetegséghez – társul. Sok a zavar ezen a területen, mert gyakran a beteg, sőt az orvos is érszűkületre gondol. A lábszindróma a perifériális idegeket érintő károsodás, ehhez társulhat még az ütőeres, hajszáleres zavar, ezek együtt a cukorbetegség legösszetettebb szövődményeként jelennek meg. A magas vércukorszint az összes neuropátia egyharmadáért felelős. Fordítva is igaz, a betegek 10 százalékánál a neuropátia vezet a diabétesz felismeréséhez. Ezután kitért e betegség tüneteire, típusaira és a kezelés lehetőségeire.

Az előadás után Molnár Ágnes, a neuropátiacentrum munkatársa speciális, vibrációs hangvillával vizsgálta meg lábainkat. Őt sokan ismerősként üdvözölték, a diabetológus szakorvosok javaslata alapján sokan megfordultak már nála. A kezeletlen neuropátia könnyen fekélyes elváltozássá alakulhat, ennek következményeiről a diavetítés során elrettentő fotókat láthattunk.

Pintérné Nagy Erzsébet


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!