Feltöltés dátuma: 2018.05.08.

Emlékezünk

Emlékezünk két kiváló emberre, akik sokat dolgoztak saját közösségükért és jó barátságot ápoltak a cukorbetegekért tenni akaró sorstársaikkal.

Illusztráció

Dr. Koleszár Józsefné tavaly decemberben örökre elköszönt tőlünk. Bea, a Gödöllői Cukorbeteg Egyesület elnöke mindig mosolygott, szerette, ha körülötte mindenki jól érezte magát. Igyekezett minden ismeretet begyűjteni, hogy segítségére lehessen társainak. A nehézségeiről, bajairól keveset, de őszintén beszélt. Vállalta a nyilvánosságot, megnyerő egyénisége volt.

Mindig örömmel fogadtuk a gödöllői csapatot. Bea vezetésével jött a jókedv, a bizakodás, a tánc, a jobb reményű cukorbetegélet. Novemberben találkoztunk utoljára, tudtuk, hogy műtét előtt áll. Biztattuk, reménykedtünk, de a betegség legyőzte. December 28-án, a gödöllői református templomban volt a búcsúztatója. Épp ekkor kaptuk a hírt, hogy Veres Laci barátunk, sorstársunk is feladta a küzdelmet az életéért.

Veres László a Jászárokszállási Cukorbetegek Klubjának volt az elnöke. Jó pedagógus módjára tanította, irányította a klub tagságát. Kapcsolatot keresett a városában és azon kívül is, hogy betegtársainak segítsen, örömet szerezzen. A maga szangvinikus természetével elmondta a „valót”, kereste a megoldásokat. Szívesen fogadta a javaslatokat, hogy jobban, eredményesebben tudja kis csapatát vezetni. Hihetetlenül hangulatos programokat szervezett farsang táján, pályázatokat írt, jó együttműködő partner volt. Sokszor merített erőt a partnerszervezetek sikereiből, őszintén örült az elismeréseknek. Szerette az embereket. Az életét egy véletlen baleset pecsételte meg. Egy hónapig tartó remény, küzdelem után teste örök nyugalomba került.

Két cukorbetegeket segítő csoport két nagyszerű vezetője. Elmentek az égi szekerekkel, de mi őrizzük mosolyukat, szavaikat, munkájuk eredményeit, továbbvisszük, amit együtt elterveztünk! Soha nem feledjük el őket! Nyugodjanak békében!

Cukorbetegek Egri Egyesülete

Megjelent a diabetes2018/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!