Feltöltés dátuma: 2018.05.08.

Közétkeztetési szakácsverseny

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) Közétkeztetési Szakácsversenyt hirdetett a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára, amelynek mottója: Ez az a verseny, amelynek csak nyertesei vannak! Lapunk Receptsarok rovatának gazdasszonya, Vígné Sági Katalin is benevezett a versenyre munkatársaival a budafoki református iskolából, és bejutottak a február elején megrendezett döntőbe.

Illusztráció

A Hungexpo területén megrendezett ­SIRHA kiállításon, a Bocuse d’Or magyarországi döntője utáni napon, ugyanabban a berendezett konyhában, a hazai közétkeztetésben tevékenykedő szakácsok mérhették össze a tudásukat. Ebbe a döntőbe az előzetes regionális versenyekből a legjobb 12 csapat jutott be az ország különböző tájairól.

Szigorú szabályok alapján, szoros időrendben kellett elkészíteni 6 adagnyi ételt, ezeket percre pontosan, egyformán kitálalva tették a pincértanulók a zsűri asztalára. A menüsor nem volt újdonság, hiszen minden csapatnak a versenyfelhívás szerint tervezett, szerkesztett ételsora volt.

A döntősök ételsorait neves szakértőkből álló zsűri – például Szatmári János, Gulyás Károly, Wolf András, Vomberg Frigyes és Ambrus György – értékelte. A bírálók a kötelezően előírt kritériumok mellett azt is figyelembe vették, hogy a versenyproduktumok hozzájárulnak-e a hagyományos ízek, ételek modernizálásához, az étkezési kultúra fejlesztéséhez, illetve a tavaszi évszak gasztronómiai sajátosságainak és szokásainak megismertetéséhez.

Óriási öröm volt számunkra, hogy különdíjak sokaságát kaptuk meg. Miénk lett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) különdíja, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) különdíja, a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) különdíja, a Gyermelyi Zrt. különdíja.

Az egész megmérettetés legnagyobb „különdíja” az volt, hogy olyan neves szakemberektől tanulhattunk, mint Wolf András vagy Némedi József, valamint hogy szinte egyedülállóan mutathattunk be olyan ételsort, amely az általunk ellátott 1000 gyermek tányérját is gazdagíthatja, illetve gazdagítja.

A versenyen szereplő menüsort a Diabetes 2017. évi 6. számában találják meg – pontos receptekkel együtt.

Vígné Sági Katalindietetikus élelmezésvezető, RC Team

Megjelent a diabetes2018/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!