Szerző: Dr. Kárpáti Róbert Feltöltés dátuma: 2011.11.23.

A krónikus betegség elfogadása

Amikor a háziorvosi rendelőben vagy a kórházban orvosunk elmondja, hogy a vizsgálatok és a leletek olyan betegséget mutatnak, amely nem halálos, de együtt kell vele élnünk, és gyógyszert vagy gyógyszereket kell szednünk, hogy kordában tartsuk, általában sajátos lelki változáson megyünk keresztül.

Kicsit sarkítva azt is mondhatjuk, hogy új életformára kell berendezkednünk. Ettől kezdve valamire (étkezés, szokások, gyógyszerszedés, életmód, testmozgás stb.) mindig oda kell figyelnünk, és vagy újként bele kell iktatnunk a mindennapjainkba, vagy épp ellenkezőleg – ki kell iktatnunk onnan.

Jellegzetes reakciónk nagyon hasonló lehet ahhoz, amikor elveszítünk valakit – „magyarul” gyászolunk. A hír hallatán (pl. magas a vérnyomásunk – életmódot, étkezési szokásokat kell változtatnunk, rendszeresen gyógyszert kell szednünk) először jön a sokk, majd az elutasítás – ez nem történhet meg velünk. Ezt követi a düh, a bűnbakkeresés („miattad történt, mert halálra idegesítettél”), majd a tárgyalás fázisa: „ha minden nehézséget kiiktatok az életemből, és egy darabig szedem a gyógyszert, akkor elmúlik”, s végül – rádöbbenve, hogy ez élethosszig tartó állapot – jön az átmeneti depresszió. Aztán beletörődünk és elfogadjuk.

Hangsúlyozom, hogy a fent leírtak mindegyike szinte törvényszerű és normális reakció a krónikus betegség megjelenésére. Nagyon fontos, hogy ne maradjunk egyedül a bajunkkal, osszuk meg szorongásainkat, félelmeinket családunkkal, barátainkkal. Kezelőorvosunk is tud segíteni – hiszen tapasztalatainak köszönhetően ismeri az ön betegségével és kezelésével kapcsolatos nehézségeket, és tudja, hogy mikor és miben tud segíteni.

Amikor a kórházban kiderül, hogy betegségünkkel együtt kell élnünk – először teljes mértékben az egészségügyre és annak szereplőire (orvos, nővér stb.) számítunk, azt tesszük, amit ők mondanak, akkor vesszük be a gyógyszert, amikor tőlük megkapjuk, és a kórházi házirend szerint élünk. Amikor hazamegyünk, akkor viszont már saját magunknak kell megszervezni azt az új életformát, amit betegségünk tőlünk megkövetel. Ne legyünk restek – ebben az új helyzetben kérjünk környezetünktől, szeretteinktől segítséget, hiszen a mi betegségünkkel nekik is együtt kell élniük, és a mi további jólétünk nagyban függ attól, hogy mennyire sikerül családunkkal együtt kialakítani egy mindenki számára elfogadható, de új életformát.

Az esetek zömében nincs szükség pszichiáter segítségére. Többnyire a család és a környezet, ritkábban tanácsadó pszichológus segítsége elegendő. Pszichiáterhez akkor érdemes – és kell – fordulni, ha a betegségelfogadás nem sikerül – emiatt súlyos, a mindennapokat befolyásoló szorongás, depresszió, illetve az ezekkel együtt járó alvászavar alakul ki. Ekkor mindenképpen kérjük kezelőorvosunkat, hogy irányítson minket szakemberhez, aki segít nekünk az új helyzet okozta lelki megrázkódtatást feldolgozni.

szerzo

Dr. Kárpáti Róbert

1990-ben végzett a SOTE-n. 1994-ig a SOTE Neurológiai Klinikáján, 1994-től 2002-ig a SOTE Pszichiátriai Klinikáján dolgozott. 2002 óta a Fejér Megyei Szt. György Kórház Pszichiátriai Osztályát vezeti. Neurológus és pszichiáter szakorvos. 1990–2000-ben a New York Egyetem Pszichiátriai Kutatóintézetében (Nathan Kline Institute) dolgozott.

Nagy örömömre szolgált és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy egy belgyógyászati lap szerkesztőbizottsága egy pszichiátert is tagjai közé hív. Hiszem, hogy szakmám minden egyéb orvosi tevékenység mellé csatolható, és szükséges ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata a mi technikáink alkalmazásának segítségével legyen teljes.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!