Szerző: Trieber László Feltöltés dátuma: 2011.11.23.

Hasznos ismeretek vérnyomásmérő készüléket használóknak

Napi munkám során rendszeresen találkozom leendő vásárlókkal, akik tájékozódni kívánnak a készülékekről, és olyanokkal is, akik meglévő készüléküket hozzák javításra vagy a pontosság ellenőrzésére. A cikkben Önökkel is megosztom azt, amit ilyenkor gyakran elmondok a vérnyomásmérőkről.

A vérnyomásmérés alaphelyzetben három „résztvevős”: páciens – mérőkészülék – orvos.

A mérőkészülék mutatja azt a nyomásértéket, ami a mandzsetta szorításának ellenerejével a keringést befolyásolja. A leszorított érszakaszon a mandzsetta nyomásának változása először megállítja, majd megnyitja a vér útját, legvégül pedig zavartalanná teszi az áramlást.

Az orvos vagy más szakavatott személy végzi az értékelést. Fonendoszkóp segítségével hallja a vérkeringés megindulását, és leolvassa a mutatott felső nyomásértéket. Az alsó nyomásértéket szintén hallgatózással határozza meg.

A pontos vérnyomásérték meghatározásához mindegyik résztvevővel szemben vannak elvárások: a mért személy keringését ne zavarja semmi (szoros ruha, mozgás, rossz testhelyzet). A nyomásmérő legyen minél pontosabb és megbízhatóbb. A mérést végző személy legyen gyakorlott, hozzáértő. Sok múlhat az ő tévedésén.

Az otthoni vérnyomásmérő készülékek az eljárást leegyszerűsítették úgy, hogy a mérésben csak a páciens és a műszer vesz részt. Azt az információt, amit korábban az orvos kapott hallgatózással, a laikus használó számára a készülék adja meg. Az első ilyen vérnyomásmérő készülékeknél a mandzsettába mikrofont építettek. A korábban hallgatózással figyelt, ún. Korotkov-hangokat az elektromos áramkör észlelte, és csipogással, lámpácska felvillantásával jelezte. Az első és az utolsó jelzésnél kellett a nyomásértéket leolvasni, feljegyezni. Ez az értékpár adta a felső/alsó (szisztolés/diasztolés) vérnyomásértéket.

A mai, modern készülékek oszcillometriás elven működnek. Lelkük egy nagyon precíz nyomásérzékelő (szenzor) és egy bonyolult elektronika, valamint egy jó minőségű mandzsetta.

A működés elve röviden: a szív által kipréselt vér utat nyit magának, kitágítja az eret. Az érfal mozgását tapintással mi is megtapasztalhatjuk a nyaki verőéren vagy a csuklón, amikor pl. pulzust számolunk. Ahogyan tapintáskor ujjunkra, úgy a karon elhelyezett mandzsettára is pici nyomást gyakorol a megemelkedő érfal. A levegővel felfújt mandzsettában a kitáguló értől kicsit megnő a levegő nyomása. Ezt érzékeli a készülék, és pulzusként értelmezi. Tehát nem a hangot észleli, mint a fonendoszkóp vagy a mikrofon, hanem a levegő lökéshullám-változásait. Az elektronikába programozott tudás a feldolgozott jelekből kiszámítja és a kijelzőn számokkal kiírva közli a vérnyomás két értékét, és még a pulzusszámot is.

De ne feledje: a készülék csak akkor működik, ha ön is közreműködik! Nézzük meg, a felhasználó mit tehet a pontos mérés érdekében!

Ha ön a használati útmutatóban leírtakat betartva, rendeltetésszerűen használja vérnyomásmérő készülékét, akkor is figyelmébe ajánlok néhány dolgot. A kifogástalanul működő készüléket is érdemes bizonyos időnkét (kétévente ajánlott) szakszervizben átvizsgáltatni, pontosságát ellenőriztetni. Működés közben a helyiség levegőjét pumpálja a készülék, amitől a belsejében por vagy szösz gyűlhet össze. A leeresztő szelepnél ez részleges dugulást okozhat, amitől még működik a készülék, de a pontossága romolhat. A gumi alkatrészek idővel megkeményednek, a mandzsetta gumipárnája ilyenkor nem elég rugalmas, tehát érzékenysége romlik. A mandzsetta tépőzárja elkopik, nem rögzül megfelelően, mérés közben fellazul, elmozdul. Ez szintén hibás mérést okozhat. Ami nem okoz gondot: ha ön jó minőségű tartós elemeket (más néven alkáli elem) használ, akkor ezek kimerülésükig a készülékben maradhatnak. Nem lukadnak ki, nem folyik ki belőlük az oldat – ami szétmarná az elemtartó érintkezőit. Kerülje az olcsó elemeket! Sokan tartanak attól, hogy gyenge elemmel a készülék nem mér pontosan. Az elektronikus vérnyomásmérők figyelik az elemek feszültségét, ha már fáradtak az elemek, akkor a készülék kikapcsol mérés közben, vagy el sem indul.

Ha nagyon régi vérnyomásmérő készüléke van, ami még jól működik vagy netán elromlott, de javítható, akkor is érdemes elgondolkodnia egy új modell vásárlásán. Sokszor találkozom 15 évnél idősebb, ellenőrzésre vagy javításra hozott készülékekkel. Ezek javítás után is csak a gyártásuk idején beléjük épített tudással rendelkeznek, tehát elavultak, korszerűtlenek. Az elmúlt években a vérnyomásmérő készülékek gyártói a kutatások eredményeit alkalmazva egyre tökéletesebb és pontosabb típusokat hoztak létre. Ha van rá lehetősége, inkább ezekből válasszon! A jót keresse, ne az olcsót! Itt kell megemlítenem az ellenkező esetet, amikor egy néhány éves, javítással helyrehozható és megtartásra érdemes készüléknél a tulajdonos úgy dönt, nem költ a jó minőségű (árban 10 000 Ft feletti) eszköz javítására párezer forintot, hiszen olcsó áron vehet egy újat – de milyet?

Amitől viszont nyugodtan megválhat bárki: az az ujjon mérő készülék. Inkább csak érdekes műszaki mütyür, használatát nem ajánlom. Pontosan vérnyomást mérni a szívhez minél közelebb és minél vastagabb artérián lehet. A felkaron futó artéria brachiális a külső mandzsettával jól leszorítható a felkarcsontra, az összenyomott szövetek viszonylag kis csillapítással továbbítják az érfal mozgását a mandzsetta gumipárnájához. A leszorítás (észlelés) nagy felületen történik, a kapott jel erőteljes, és szétválasztható az egyéb zavaró hatásoktól (pl. izommozgás).

A csuklós mérő használata kényelmes. A kis mérete miatt jobban hordozható, szinte bármikor velünk lehet, nem kell nekivetkőzni. Olvasóim azonban az előzőekből már tudhatják, hogy ez bizony nem a legpontosabb eszköz. A szívtől messzebb, perifériás szakaszon, kapilláris ér felett mér. A vérnyomás észlelése itt pontatlanabb, hiszen a szívtől távolodva a vérnyomás értéke folyamatosan csökken, mert a vér az érhálózatban szétterül. Ha a magasabb nyomás jutna a hajszálerekbe, akkor azok szétpattannának. Negyvenéves kor felett a csuklón mérés egyáltalán nem ajánlott, mert az évek előrehaladtával az érrendszeri elváltozások (pl. érelmeszesedés) meghamisítják az eredményt.

(folytatjuk)

szerzo

Trieber László

Vezetője egy szolgáltató és kereskedő cégnek, mely kórházak és magánszemélyek részére végzi orvosi és gyógyászati készülékek javítását, valamint forgalmazását.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!