Szerző: Dr. Barna István Feltöltés dátuma: 2011.11.23.

A hypertonia magyarországi története – a kezdetek 1880-tól 1993-ig

Regéczi Nagy Imre (1854–1891) élettanász Miskolcon született, és Bécsben bekövetkezett hirtelen halála után a város melletti Matzleinsdorf község evangélikus temetőjében (Evangelischer Friedhof Matzleinsdorf) temették.

Orvosi tanulmányait Budapesten végezte, ötödéves korában Jendrassik Ernő professzor mellett az élettani előadásoknál segédkezett. 1879-ben az élettani tanszék első segédjének választották, ahol 1884-ig dolgozott, majd kinevezték egyetemi rendkívüli tanárrá. 1890 elején az állatorvosi akadémián az élettani tanszék élére került. Ugyanebben az évben az Orvosi Hetilapban a vérnyomásról ír, megállapítja, hogy a vérnyomás részben az „átszivárgási vérnyomás”, részben a szív működéséből eredő nyomás következménye. Néhány évvel később A vérnyomás állandóságának okai címen jelenik meg közleménye ugyancsak az Orvosi Hetilapban.

1890-ben a Budapesti Orvosegyetem I. Belgyógyászati Klinikáján dolgozó Stricker Mór különböző mennyiségű és különböző hőmérsékletű víz hatására bekövetkező vérnyomásváltozásról számol be. Orvostörténeti és egyben kultúrtörténeti érdekesség, hogy Stricker Mór Jókai Mór háziorvosa volt az író életének utolsó éveiben.

1908-ban Tornai József – a Kétly Károly vezette II. számú Belklinika gyakornoka – az „Emberen való vérnyomásmérés módszerei, különös tekintettel az újabb eljárásokra” címen összefoglalja az addig használt vérnyomásmérő eszközöket. Felsorolja azokat az okokat és kóros állapotokat, melyek a vérnyomásmérés során az értéket befolyásolják. Kiemeli a Korotkoff-módszer előnyét a pulzustapintással szemben. A közlemény végén több mint 100 irodalmi hivatkozás szerepel. Tornai József a vérkeringés betegségei tárgykörben 1921-ben magántanár lesz, és 1924-től a Rókus Kórház Kun utcai belgyógyászati osztályának vezetője.

Korányi Sándor (1866–1944) Balassa-emlékelőadásában 1918 októberében hangzott el első ízben, hogy a vesebajokat kísérő Riva-Rocci-féle, vagy más hasonló elven működő eszközzel meghatározott hipertóniát a vese különböző betegségei okozhatják, mint a vesegyulladás és az érelmeszesedés. Korányi Sándor, a hazai belgyógyászat egyik legnagyobb alakja, Korányi Frigyesnek Bónis Malvinnal kötött házasságából, ötödik gyermekként született. A modern belgyógyászat tudományos alapjait – az élettant, a kémiát, a biokémiát és a biofizikát – a legnevesebb európai intézetekben tanulmányozta. Visszatérte után nagy elméleti tudással és tapasztalattal látott hozzá a klinikai munkához, bevezette az állatkísérleteket, új kémiai módszereket és laboratóriumi vizsgálatokat fejlesztett ki. Előbb az apja, Korányi Frigyes vezette klinikán dolgozott (1889–1907), eközben 1893-tól az ideggyógyászat magántanára, 1900-ban rendkívüli egyetemi tanár, 1891-1892-ben az Állatorvosi Főiskolán az élettan előadója. 1908-tól őt nevezik ki a III. számú Belklinika (1936-ig) igazgatójává. 1927-től a Budapesti Orvosi Kar képviseletében felsőházi tag. A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi egyetem díszdoktora, az Academia Leopoldina tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1935). A III. számú Belgyógyászati Klinikán virágzott fel és terebélyesedett ki a nevéhez kötődő Korányi-iskola. Megindították a vesebetegségek diagnosztikájának, kórtanának és terápiájának új korszakát, s ezzel világviszonylatban is kimagasló eredményeket értek el. A Korányi-iskola jellegzetessége a beteg emberrel való alapos és humánus bánásmód volt. Korányi Sándor a modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert megalapozója, egyben a veseelégtelenség fogalmának meghatározója.

Elsőnek vezette be a vese koncentrálóképességének megállapítására, és egyben a veseelégtelenség megállapítására alkalmas vizsgáló módszert, a vér és a vizelet fagyáspontcsökkenésének mérését. Kutatásaival tisztázta a vizenyő keletkezésének mechanizmusait. Élettani kutatásai is jelentősek: tisztázta a magassági betegségben a vörösvérsejteknek az oxigén részleges koncentrációcsökkenése okozta szaporulatát. Apjához hasonlóan őt is a legmagasabb elismerésben részesítették, több hazai és külföldi társaság tagja, társaságok elnöke volt. 1944. április 12-én hunyt el Budapesten. Bölcsessége és szelleme jelentette emberi oldalról teremtő erejét. Saját szavaival: „…Mint tanár célt értem tanítványaimban, fölöslegessé tettem magam!”

A diabétesz és a hipertónia együttes előfordulásáról és az étkezési ajánlatokról Magyarországon első ízben Tordai Árpád, majd Huzly Imre munkáiból tájékozódhattak az érdeklődők. Soós Aladár a hipertónia diétás kezelése során megfigyeli és leírja a nitrogéntartalmú anyagcseretermékek és a konyhasó vérnyomásemelő hatását.

Baráth Jenő (1895–1973) belgyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa 1920-tól 1936-ig a budapesti egyetem III. számú Belklinikáján Korányi Sándor mellett gyakornok, később tanársegéd volt, majd egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1928-ban Baráth Jenő a napi többszöri vérnyomásmérés szükségességét hangsúlyozza. Leírja a fizikai és pszichés terhelés hatását a vérnyomásra, és hangsúlyozza az éjjeli vérnyomásesés elmaradásának jelentőségét. Jelentős érdemeket szerzett a magas vérnyomás kóroktanának és gyógyításának kutatásában. Számos kitűnő könyve közül kiemelhető A belgyógyászat kézikönyve (I-II., társszerzőkkel, szerk. Müller Vilmos, Budapest, 1935) és a Hypertoniák és érbetegségek (Budapest, 1937) címmel megjelent munkája.

Stiller Bertalan (1837–1922) Miskolcon született, majd Pestre került, 1874-ben nevezték ki a Szabolcs utcai (Zsidó)kórház belgyógyász osztályvezető főorvosának, melyet majdnem 40 éven keresztül, 1913-ig vezetett. 1886-ban egyetemi magántanár, 1889-től, a Szabolcs utcai új épülettömb megnyitásától a kórház igazgatója. Stiller Bertalan fiatal korától kezdve a belgyógyászat legszélesebb skáláján folytatott tudományos igényű kutatásokat, és eredményeit a hazai és nemzetközi orvosi irodalomban rendszeresen közzé is tette. Korai munkáiban a fertőző betegségekről, a fizikális vizsgálat jelentőségéről, azon belül a kopogtatásról is publikált. A krónikus vesegyulladással behatóan is foglalkozott, emellett a magasvérnyomás-betegségről is számos kitűnő közleménye jelent meg.

Haynal Imre (1892–1979) orvos, Kossuth-díjas egyetemi tanár, akadémikus, orvosi tanulmányait Kolozsváron végezte. Az I. világháborúban katonaorvosként szolgált az orosz, olasz és albán harctereken. 1920–1934 között a már sokat emlegetett Korányi-féle III. számú Belgyógyászati Klinikán gyakornok, tanársegéd, adjunktus. 1934 és 1940 között a budapesti Szent László Kórház, 1940–1945 között a kolozsvári Tudományegyetem Belgyógyászati Klinikájának igazgatója, 1946–1958 között a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. A szív és vérerek betegségei című, 1938-ban megjelent monográfiája úttörőmunka volt, melyben külön fejezetet szentel a vérnyomásnak.

Érdekes megkülönböztetést tesz a hipertónia és a hipertenzió között, miszerint előbbi az érfal kóros elváltozása esetén észlelhető, utóbbi pedig az ideges érfaltónus következményeként alakul ki. Haynal elfogadja és használja a veseeredetű, az „esszenciális” eredetű és az endokrin (hormonális) eredetű magas vérnyomás megkülönböztetést. Kiemelten fontosnak tartja az esszenciális hipertóniával kapcsolatban észlelt szénhidrátanyagcsere-zavart, melynek kezelésében a mértéktelen evés-ivás, dohányzás visszaszorítását és a sószegény étrend jelentőségét hangsúlyozza.

Gömöri Pál (1905–1973) belgyógyász, egyetemi tanár, az Élettani Intézetben, majd az I., III. és végül 1959-től haláláig a II. Belgyógyászati Klinikán dolgozott, ez utóbbinak 1959-től igazgatója volt. 1955-ben akadémiai székfoglalóját a Malignus hypertonia pathogenezisének és terápiájának kérdése címmel tartotta.

Fő kutatási területe a vérkeringés és vesebetegségek kórtana és terápiája. Elsők között foglalkozott a só- és vízháztartás zavaraival. Jelentősek a magas vérnyomásra vonatkozó vizsgálatai. Tudományos munkássága elsősorban a vese, a vérkeringési szervek felé fordult, tapasztalatait a Belgyógyászati vesebajok és hypertonia című könyvben összegezte. Kossuth-díját a víz- és sóanyagcsere kórtanának területén végzett kutatási eredményeiért kapta.

Petrányi Gyula (1912–2000) akadémikus professzor, aki 1974-től 1983-ig a II. Belgyógyászati Klinika igazgatója volt, számos szakterület kimagasló művelője, és az egyetemi oktatás kiváló egyénisége. 1948-ban magántanári képesítését a vérkeringés funkcionális patológiája és klinikuma témakörben szerezte, hazánkban az elsők között alakított ki műveseállomást.

Petrányi Gyula professzor egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Fakultásán végezte, a belgyógyászati oktatói között meg kell említeni Korányi Sándort és Kéthly Lászlót. A hazai tankönyvhiány pótlására, elfelezve a tananyagot, Magyar Imrével megírták A belgyógyászat alapvonalai című, kétkötetes tankönyvet, amely az elméleti tárgyakra felépítve tárgyalta a különböző szervi kórcsoportokat. 1968-ban megszervezte az első Magyar Transzplantációs Konferenciát. Kezdeményezte és kialakította a Debreceni Egyetemen az első intenzív osztályt, megépítette a Művese Állomást és egy nefrológiai osztályt szervezett. 1974-ben a budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Belklinikájának tanszékére hívták meg, ő lett a Belgyógyászati Országos Intézet igazgatója is.

A hipertónia hazai történetében jelentős lépés a Magyar Hypertonia Társaság 1993-as megalakulása. Ennek részleteiről, újdonságairól és napjainkban betöltött szerepéről a következő számban írunk.

szerzo

Dr. Barna István

A Semmelweis Egyetem I. Belklinikáján 1979 óta gyógyító belgyógyász, vesegyógyász és hipertónia-specialista. A belgyógyászat minden részét tanítja orvostanhallgatóknak, továbbképzéseket tart ápolónőknek, asszisztenseknek, orvosoknak, szakorvosoknak. Járóbeteg-rendelésén évente 2-3 ezer beteget lát el. 2002-ben habilitált doktor, egyetemi docens. Több mint 30 szakmai könyv, közel 150 közlemény szerzője. Közel 350 előadást tartott hazai- és nemzetközi konferenciákon, kongresszusokon. Több szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A Magyar Hypertonia Társaság főtitkára, a Magyar Nephrologiai Társaság, a Magyar Elhízástudományi Társaság Vezetőségi tagja.

Megjelent a Hypertonia2009/4. számában lexikon magas vérnyomás


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!