Szerző: Ambrus Zsófia Feltöltés dátuma: 2011.11.24.

Vízválasztó – avagy megéri közeget váltani

Noha sokan idegen elemként kezelik a vizet, nem is gondolnák, mennyire meg tudja könnyíteni az életüket. Nem csak a felhajtóerő miatt… Segíthet a gyógyulásban, regenerálódásban, vagy csak egyszerűen a hétköznapi stressz könnyebb elviselésében. És néha a legnehezebb helyzetekben is segít…

Mint majdnem minden ötvenes, így Imre is azzal vigasztalja magát, hogy a kortársai is megereszkedtek.

– Bezzeg, ifjú koromban 3000-et is futottam a Cooper-teszten, ma pedig már legyintek, ha időben érkezik a busz. Majd a következőt elérem…

Azóta magas vérnyomás, komoly érszűkület, ízületi panaszok, jó néhány kiló felesleg – ez történt a hajdan sportos Imivel.

– Húszévesen Don Juan voltam, ma pedig már a cipőfűzőmet is alig tudom bekötni. Nemcsak lehajolni jelent gondot, de nem is látok le a hordó hasamtól – mesélte minap Imre barátom.

– Az orvosom elküldött úszni. Attól féltem, hogy nagy bálnaként süllyedek el, két úszómester sem tud majd kiráncigálni a partra. De megjött a jó idő, szinte kánikula van, így kifejezetten jólesett mégis elmennem. Kipróbáltam, hogy körbeér-e még egy törölköző…

A néma gyilkos, …

… a magas vérnyomás Magyarországon is népbetegség. Hazánkban az emberek fele hal meg szív- és érrendszeri megbetegedések következtében. Egy évtized múlva minden második felnőtt magasvérnyomás-betegségben szenved majd, ha nem sikerül megállítani a hipertónia terjedését.

A 150 ezer kilométer hosszú érhálózatunkban 5-6 liter vér kering, melyet szívünk pumpálása tart mozgásban. A magas vérnyomás azért veszedelmes betegség, mert érfal-károsító hatása révén észrevétlenül, de annál kitartóbban rontja minden szerv működését. A vérnyomás a természetes érelmeszesedés miatt a korral együtt normális esetben is nő. Megelőzés nélkül, több kockázati tényező együttes megléte (pl. elhízás + cukorbetegség, elhízás + kevés mozgás, öröklött hajlam) mellett azonban gyorsan eléri a 140/90-es kóros értéket. A mozgás elengedhetetlen része a megelőzésnek – prevenciónak –, illetve a meglévő magasvérnyomás-betegség leküzdésének, javításának. Tíz kilogrammos súlycsökkenés egyenértékű egy vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel. Irány tehát sportolni! A közepes intenzitással, illetve időtartamban végzett edzés kifejezetten jót tesz a hipertóniában szenvedőknek. Hetente legalább háromszor 30 percet kell azonban ahhoz mozogni, hogy a fogyás, zsírégetés elindulhasson. Azoknak, akiknek magas vérnyomásuk lelki problémáikkal vagy stresszes életmódjukkal van összefüggésben, célszerű meditációs gyakorlatokat is végezniük. A séta, biciklizés mellett kifejezetten ajánlott az úszás, a vízi torna vagy a gyógyvízi kezelés.

Az egyszerű szénsavas vizek…

… vagy savanyú vizek (ilyen például Hévíz, Balatonfüred, Répcelak vize) magas szén-dioxid-tartalmuk miatt fokozzák a vérkeringést, könnyítik a szív munkáját. Csökkentik a vérnyomást is, enyhe érszűkület és kardiológiai rehabilitáció esetén javasoltak. Nem javasoltak viszont gyógyszerrel egyensúlyban nem tartható magas vérnyomás esetén. A víz felhajtóereje – a benne oldott ásványi anyagoknak köszönhetően – nagyobb, mint az egyszerű csapvízé, a vízbe merülő test súlya tizedére csökken, így sokkal könnyebb benne a mozgás. A szénsavas fürdő hatására a felszínes erek kitágulnak, fokozódik a keringés a kötőszövetekben, ez az artériás vérnyomás csökkenéséhez vezet, aminek hatására a szív működése, a keringés javul, a perctérfogat növekszik.

A vízi torna és az úszás nagy előnye, hogy az egyensúly elvesztésekor sem következhet be zúzódás vagy komolyabb sérülés. A túlsúlyos betegek is sokkal könnyebben végeznek izommunkát, a sérült, meszes ízületek is fájdalommentesen megmozgathatók. A langyos meleg víz segíti az erek tágulását, így csökkenti a vérnyomást is. Fontos, hogy a víz, amiben mozgunk, ne legyen se túl hideg, se túl meleg. A meleg vizű fürdő vagy a kúraszerű medencefürdő csak orvosi ellenőrzés mellett, előírásszerűen javasolt!

Uszodába bármikor…

… elmehetünk, ahhoz orvosi javallat sem szükséges. Ám arra figyeljünk, hogy megtaláljuk a megfelelő úszótempót. Ne legyünk túl kényelmesek, ne az uszodában áztassuk ki magunkat pletykálás közben, de ne is akarjuk legyőzni az ifjú titánokat „Na, majd én megmutatom nekik!” felkiáltással. Egyenletes, minimum harmincperces edzést végezzünk. Ha már régen nem úsztunk, figyeljünk a fokozatosság elvére. Kezdetben egy-két hossz után tartsunk pihenőt, és miután ellenőriztük a pulzusunkat, szusszantunk egyet, folytathatjuk a mozgást. Nyugodtan vigyük magunkkal vérnyomásmérő készülékünket is, és ellenőrizzük időnként vérnyomásunkat. Ha nem volt része eddig sem hétköznapjainknak a szaunázás, nem érdemes most elkezdenünk, ellenben egy jó (nem túl) meleg vizes zuhany mindenkinek ajánlható.

A nyári melegben kifejezetten jólesnek mindenkinek a vízi sportok. A kánikulában azonban fokozottabban kell ügyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra is. A magasvérnyomás-betegségben szenvedők a melegben fokozódó panaszaik esetén azonnal forduljanak orvosukhoz. Előfordulhat, hogy változtatni kell a gyógyszerek dózisán is a melegben…

Imre – beszélgetésünk óta – rendszeresen jár úszni. Elmondása szerint sokkal jobban érzi magát a bőrében, a panaszai is csökkentek. Azzal büszkélkedik a nagyfiam előtt, hogy már tíz hosszt is egyhuzamban végigúszik. Utána persze jólesik egy kicsit a kempingágyakon szusszannia…

szerzo

Ambrus Zsófia

Személyi edző, gerinctréner és mozgásterapeuta. Több mint 20 éve dolgozik fitness-wellness területen. A preventív célú csoportos mozgásoktatás mellett gyógytornászokkal és dietetikusokkal karöltve végzi rehabilitációs munkáját fővárosi fitness-klubokban. Kinesio-taping terápia és flossing-terápia együttes alkalmazásával sérült versenyzők edzésével is foglalkozik, hogy a sportolók minél előbb újra pályára léphessenek.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!