Szerző: Lázár Virág Feltöltés dátuma: 2011.11.24.

Betegfogások patikadömping idején

Magyarországon körülbelül 2400 patika van, ebből a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) 300 patikát képvisel, és közel 800 patikus dolgozik a gyógyszertáraikban. A Szinapszis Kft. kutatása alapján minden második krónikus betegségben szenvedő betegnek gondot jelent a gyógyszereinek kiváltása az ára miatt. A patikák különböző marketingeszközökkel próbálják gyógyszertárhoz kötni a betegeket. A gyógyszertárkínálat nagy, a gyógyszerész kevés, a gyógyszerárak magasak – ami piaci szemszögből nézve azt jelenti, nehéz a vásárlót hűségessé tenni.

Nemrég életbe lépett a patikamoratórium, ami szerint egyelőre nem lehet új patikát nyitni. Ennek célja, hogy időt kapjon a kormány egy új szabályozási rendszer kidolgozásához. A HGYSZ azt szeretné, hogy olyan törvény szülessen, amely hosszabb távon nyújt biztonságot, támpontot azoknak, akik ebben az üzletágban szeretnének dolgozni. A Szövetség azért jött létre, hogy a saját álláspontjuk megismertetésével megpróbálják a törvényhozást ez irányba terelni. Felmerült az etikus és etikátlan marketingeszközök kérdése, illetve a marketingszabályozás hiánya. A HGYSZ úgy gondolja, a láncoknak a betegek érdekeit kell figyelembe vennie, és ezt nem sérti, ha marketingeszközökkel kívánnak élni, hisz ez mindkét félnek előnyös megoldásokat szülhet.

Erős a verseny, kevés a lehetőség gyógyszertárhoz kötni a vevőt. Mit tehet a gyógyszertár annak érdekében, hogy odacsalogassa, mi több, meg is tartsa a vásárlót?

Többnyire egységes marketingfogásokkal élnek. A patika-, törzsvásárlói és hűségkártya bevett marketingeszköz. Bizonyos termékek megvásárlása esetén kedvezményt adnak, illetve a vevők pontokat gyűjthetnek füzetekbe vagy elektronikusan, amiket később beválthatnak. Jelenleg több mint 100 kártya van érvényben, vagyis nem könnyű a választás, hisz ahhoz, hogy valaki eldöntse, melyik a legmegfelelőbb, sorra végig kellene vennie a kínálatot. Mit néz először a vásárló? Egyértelműen azt, hogy mi kíméli jobban a pénztárcáját, mely szolgáltatás nyújt többet kevesebbért, hiszen jelenleg sokaknak okoz óriási problémát a receptek kiváltása.

A Szinapszis Kft. legújabb kutatása – melyet a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készített – kimutatta, hogy a rendszeres gyógyszeres kezelésre szoruló betegek 37 százalékának jelent komoly anyagi gondot a gyógyszerek kifizetése, míg 43 százalékuk, ha ki is tudja fizetni, nagyobb kiadást már nem tud vállalni, így az étrend-kiegészítő termékekre, vitaminokra már nem futja. A gyógyszerek kiváltása az 50 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezőknek okozza a legnagyobb nehézséget. A kutatás során kiderült, hogy receptre kapható gyógyszereket minden korcsoportban nagyszámban fogyasztanak, a megkérdezett krónikus betegek 84 százaléka szed ilyen készítményt, de főként a legidősebbek, alacsony jövedelműek körében kiugró ennek az aránya (94 százalék). A folyamatosan szedett vényköteles készítmények között a vérnyomás- és a koleszterincsökkentők vezetnek. A megkérdezett idősebbek körében előforduló leggyakoribb betegségek: magas vérnyomás, mozgásszervi megbetegedés, magas koleszterinszint, kardiológiai problémák, illetve a cukorbetegség. A kutatásból tudjuk, hogy az emberek 92 százaléka a recept nélkül kapható készítményeket is patikából szerzi be. A vásárlók 50 százaléka, kortól függetlenül, a patikusnál érdeklődik az árakról. (forrás: WEBBeteg.hu)

Nagyon sok múlik a patikuson, vagyis hogy szentel-e elég időt a beteg tájékoztatására, az alternatívák ismertetésére. A jó hozzáállással mind a betegnek, mind a gyógyszertárnak kedvez, hisz a beteg legközelebb is ezt a gyógyszertárat választja, a visszatérő vásárlóval pedig a patika állandó forgalomra, vagyis profitra tesz szert.

Empatikus patikus

Vajon a hálózati gyógyszertárak mit tesznek annak érdekében, hogy a betegnek barátságos légkört biztosítsanak, illetve hogy a patikus jobban átérezze a betegek problémáját, és ott, ahol mód van rá, az egyéb lehetőségek ismertetésével is segítsen.

Megkérdeztük a legnagyobb magyar hálózati gyógyszertár, a PharmaNova Zrt. (Budapesten 40 patikából körülbelül minden 7. patika a PharmaNova tulajdona, illetve Nyugat-Magyarországon és Észak-Magyarországon is nagyon erős a jelenlétük) igazgatósági elnökét, dr. Kinics Lászlót, aki elmondta, hogy a gyógyszertáraikban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kellemesebb környezetben tudják kiváltani a betegek a gyógyszereiket. Megfelelő létszámú személyzettel próbálják csökkenteni a várakozási időt, ami azért nehéz feladat, mert gyógyszerészhiány van, ugyanakkor sok a patika. A krónikus betegségben szenvedők speciális bánásmódot igényelnek. A patikus is 8 órában dolgozik, így nem mindig tud türelmes és megértő lenni. Kommunikációs tréningekkel igyekeznek segíteni a dolgozókat, hogy megtalálják a „közös hangot” a vásárlóval, így előbb-utóbb létrejön a harmónia beteg és patikus között.

A Tudomány Kiadó betegtájékoztató lapjainak (Diabetes, Hypertonia) az a célja, hogy a vásárló olyan információkat is megkapjon, melyeket – idő vagy alkalom hiányában – nem volt módja megtudni a patikusától, orvosától. Több klubbal és egyesülettel állnak kapcsolatban, melyeknek tagjai rendszeres gyógyszerfogyasztók, s nekik sem mindegy, hogy melyik patikában mennyiért válthatják ki gyógyszereiket. Nagy segítség lenne számukra, ha ezekben a betegtájékoztató lapokban a patikák nyújtotta szolgáltatásokról, kedvezményekről is olvashatnának, vagy a lapokkal együtt hozzájuthatnának a patika-, törzs- és hűségkártyákhoz. Erre jó megoldás lehet, hogy a gyógyszertárak hirdessék ezeket a szolgáltatásaikat. A postaládába dobott szórólapok, kiadványok többsége – valljuk be – olvasatlanul kerül a szemétládába, vagyis kidobott pénz. Ráadásul felbőszítik a „reklámújság-ellenző tábort”, akik mellesleg egyre többen vannak. Miért is? Mert a rengeteg szórólaptól és kiadványtól a levelek már nem férnek bele a levélládába, tehát úgymond, veszett fejsze… A lapokban elhelyezett felhívások viszont biztosan a leginkább érintettekhez – egyben potenciális vevőkhöz – jutnak el…

Plusz- vagy kötelező szolgáltatások?

A magisztrális készítményeket sok helyen visszautasítják. Dr. Kinics László szerint – ez „jó patika-rossz patika szelekciós kérdés”. Egy normális patikában senki nem mondhatja a betegnek, hogy ez a gyógyszer nagyon munkaigényes, nem készítik el! Nem szabad választás kérdése, hanem kötelezettség. Etikátlan, ha a betegnek nemet mondanak! Nagyon rossz üzletpolitika, hiszen a beteg oda fog járni, ahol megkapja a készítményt.

Egy másik gyógyszertárlánc, a Csillag Patikák hálózat rövid várakozási idővel kínálja a magisztrális készítményeket. Rendkívül költséges, de szerették volna a beteget maximálisan kiszolgálni, és azt, hogy ne kelljen máshol kiváltania a patikában kikeverendő gyógyszerét – tudtuk meg Burián Andrástól, a Csillag Patikák ügyvezető igazgatójától.

A Csillag Patikák több gyógyszertárában is bevezették – amerikai minta szerint – a nyitott polcos rendszert, vagyis, míg sorra kerül az ember, nézelődhet, válogathat a kozmetikai termékek közül, így talán a várakozás okozta stressz is enyhül, a beteg közérzete jobb lesz. A hálózat szakképzett személyzetével, széles termékválasztékával és szolgáltatásaival igyekszik megnyerni és megtartani vásárlóit. Legnagyobb erényük közé sorolják a kedves, informatív kiszolgálást, a kérés nélküli információnyújtást. A 100 feletti dolgozóval rendelkező patikalánchoz jelenleg 12 közforgalmú gyógyszertár és 4 fiókgyógyszertár tartozik Veszprém megyében, illetve Budapesten. Saját könyvelői, patikareferensi, jogi, könyvszakértői, értékesítési és marketingapparátus támogatja őket céljaik elérésében. Hogy mind jobban megfeleljenek vevőik igényeinek, gyógyszertáraikat folyamatosan fejlesztik elismert tervezők és kivitelezők segítségével. Nagykereskedőikkel jó kapcsolatot ápolnak. Emellett a törzsvásárlói programjukban részt vevők számára októberben egy egyéni azonosítóval ellátott kártyát bocsátanak ki, melynek aláírását követően a Törzsvásárlónak bármely Csillag Patikában jóváírják a pontokat a vásárlásai után. Az összegyűjtött pontokat az aktuális törzsvásárlói katalógusban lévő termékekre válthatják be. A vevőnek tételenként, minden elköltött 300 Ft után 5 pontot írnak jóvá a törzsvásárlói kártyán. Akciós periódusokban egyes termékekre, termékcsoportokra pluszpontokat is adnak, a részletek megtalálhatók a honlapjukon és a patikákban.

Továbbá nagy kedvezmény jár a vény nélküli termékekre 3 recept együttes beváltása esetén, illetve Veszprémben, a Pláza Patikában szintén 3 vényért CADHOC ajándékutalvány tulajdonosa lehet a vásárló, amit Veszprém megyében közel 2000 helyen válthat be gyógyszerre, élelmiszerre, vegyi árura, ruházatra…

A PharmaNova patikákban hűségkártyával lehet a kedvezményeket igénybe venni. A kártyára egy adott patikában lehet a vásárlás után járó pontokat gyűjteni, melyek később itt is válthatók be. A vásárlással értékarányosan bizonyos pontot jóváírnak, a hűségkártya-szabályzat tartalmazza, hogy mire, hogyan lehet őket felhasználni. Ez a marketingeszközük a legkevésbé hatékony, mert szinte már majdnem mindenki él vele. Pontosan emiatt erre nem is fektetnek olyan nagy hangsúlyt, ellenben van egy másik marketingfogásuk, a diszkontújság, bár ennek a nyomdai és a terjesztési költsége elég magas. A kiadvány körülbelül 80 patikát fed le a 141-ből. Sokan kiírják, hogy „Ne dobáljanak be reklámújságot!”, hogy mégis bekerüljön a postaládába, mindig bele kell tenni valamit, ami miatt kicsit más, mint a többi. Plusz-szolgáltatásuk a 3 receptért járó 300 forintos Sodexo utalvány, amely elsősorban azoknak segítség, akik csak nehézségek árán tudják kiváltani a gyógyszereiket, így a kifizetett összegből valamit megtakaríthatnak. A Sodexo Pass utalványok – többek között – élelmiszerre, műszaki cikkre, könyvre, ruházatra, kozmetikumra közel 43 000 helyen válthatók be az országban. Drága marketingeszköz, de a konkurens gyógyszertárakkal folytatott versenyben sikeres. A nyereséggel már más a helyzet, mert a forgalmat ugyan növeli, de tovább csökkenti a Magyarországon amúgy is alacsony árrést.

Érdemes tehát tájékozódni a patikák kínálta szolgáltatásokról mielőtt betérnénk a legközelebbi gyógyszertárba, mert lehet, hogy ha pár száz méterrel arrébb váltjuk be a receptünket, több forint marad a zsebünkben, vagy némiképp kompenzál bennünket az, hogy megtaláltuk saját kedves, informatív, empatikus patikusunkat.

Lázár Virág

Megjelent a Hypertonia2010/3. számában piac


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!