Szerző: Ambrus Zsófia Feltöltés dátuma: 2016.10.13.

A nők védelmében

Marcsit a lánya hozta el hozzám személyi edzésre, mondván, hogy az édesanyja mindenkivel foglalkozik a családban, csak a saját egészségével nem. Magas vérnyomását már évekkel ezelőtt felfedezték és kezelik is, ha az ímmel-ámmal, itt-ott bevett gyógyszereket hatékonynak minősíthetnénk. Marcsi elmondása szerint nincs ideje magára, de mozog minden nap: rohan a munkába, utána rohan az unokákhoz, rohan a postára, rohan a piacra, majd rohan a férjét ellátni, „hiszen Pisti egy kávét sem tud magának rendesen megfőzni.” Bár ezt a fajta rohanást nem nevezhetjük sportnak, a napi sport helyett inkább napi robot van. A nagy káoszban elfelejti bevenni a vérnyomáscsökkentő tablettáit is, és rendszerint azon veszi észre magát, hogy a vérnyomása az egekben.

Változókorban

A hipertónia, vagyis a magasvérnyomás-betegség sikeres kezelésének egyik legfontosabb eleme a rendszeres gyógyszerszedés. A gyógyszerszedés pontosságát természetesen befolyásolja, hogy milyen hosszan és hányszor kell beszedni az adott gyógyszert, és a beteg maximális együttműködése lenne szükséges. Mindenképpen érdemes egy meghatározott mindennapi tevékenységhez kötni a gyógyszer bevételét: a rendszeresség segít abban, hogy ne maradjon el. Ehhez persze a mindennapjainkat, az étkezéseinket és a mozgásunkat is tudatosabban kellene irányítanunk. Ma Magyarországon több mint hárommillió magas vérnyomással élő beteg van. A tévhittel ellentétben, miszerint a nőket kevésbé érintik a szív- és érrendszeri betegségek, a hazánkban élő hipertóniás betegek több mint 50 százaléka nő. Ennek hátterében leginkább a menopauza áll.

A nők szervezete ugyanis változókoruk után jelentősen kevesebb ösztrogén hormont termel, amely addig védte őket az infarktus és a szélütés, valamint az egyéb szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. Ahogy a petefészkek működése fokozatosan leáll, úgy csökken az ösztrogén hormon termelődése is, ezáltal relatív androgén (férfi nemi hormon) túltengés lesz. Ez természetesen befolyásolja a zsírszövetek eloszlását is. Ha a változókor helytelen táplálkozással és mozgáshiánnyal is párosul, akkor elkerülhetetlen az elhízás. A túlsúly sok esetben együtt jár a cukorbetegség kialakulásával is, a rossz állapotban lévő erek pedig ötszörösére (!) növelik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Két kerékre fel!

A mindennapi mozgásnak hatalmas szerepe van egészségünk megőrzésében. Az életmódváltás persze senkinek sem egyszerű! Nem lehet nyomtalanul kitörölni az elmúlt évtizedek rossz beidegződéseit, rossz szokásait. A napi 8-10 órás ülést sem lehet fél óra edzéssel kompenzálni. Minden egyes leadott kilóért, minden egyes izom erősítéséért rendkívül meg kell küzdeni. Sok fogyni vágyó türelmetlen, és a várt sikert azonnal akarja. A napi aktivitás növelését a fogyás késleltetve követi, általában a hatodik hétre várhatjuk az első – szemmel is látható – változásokat. Van, akinél három hónap után indul meg a látványos testsúlycsökkenés. Heti 1–1,5 kilogrammnál nem is szabad többet fogyni, hiszen a bőrünk sem olyan rugalmas már 50 fölött, és a szöveteinknek is alkalmazkodniuk kell az új formánkhoz. Be kell látnunk, hogy amit 8–15 év alatt szedtünk fel, az nem fog 6 hét alatt lemenni. Marcsi esetében is fontos volt ezt tudatosítani. A fokozatosság elvét betartva kezdtük el együtt a munkát. Először is a gyógyszerének rendszeres beszedésére kellett rászoktatnunk. Naponta küldtem figyelmeztetőt, majd egy idő után már csak a „Tudom, bevettem, köszönöm!” rövid válasz érkezett tőle. Ezután következett csak, hogy a napi félórás sportjellegű fizikai aktivitást beépítsük Marcsi mindennapjaiba. Közös aktív sétákkal kezdtük, majd könnyű gyógytornát, gimnasztikát végeztünk az esősebb napokon. Pár hét alatt megszokta, sőt már igényelte is Marcsi a mindennapos testmozgást. Jobb lett a kedve, a teherbírása, a közérzete. Átalakult lassan a teste is, csökkent a testzsírszázaléka, fokozatosan megindult a testsúlycsökkenés. A harmadik hónapban már beljebb kellett vennie a szoknyáit. Türelmesebb lett a férjével is, és egy idő után helyettem már Pistivel ment közös sétákra a közeli parkba. Természetesen séta helyett az úszást vagy a kerékpározást is választhatjuk, ha szeretünk úszni vagy biciklizni. Mindegyik kardio, vagyis a szív- és érrendszerre ható mozgásfajtát választhatjuk, de az előbbiek kímélik a leginkább a gerincünket és az ízületeinket. Egy szobabiciklire is sikerült Marcsiékat rábeszélni. Egyszeri nagyobb beruházás, ám rendkívül strapabíró, kis helyen is elférő modelleket is lehet kapni, így a nagy zuhék sem jelentettek már többé akadályt. Léteznek olyan – a vízi biciklihez hasonlítható – kerékpárfajták, amelyek védve a gerincet alátámasztják a gerinc ágyéki szakaszát, vagyis a derekunkat. Napi húsz perc tekerés is szinte csodákat tehet. A mindennapi közepes intenzitású mozgás mellett elkezdhettük a táplálkozás átalakítását. A rendszeresség kialakítása itt is nagyon fontos volt. Egy dietetikus szakember segített összeállítani Marcsi étrendjét. Meghatározták a bevihető kalória és a szükséges tápanyagok mennyiségét, és konkrét étrendet, receptötleteket is kapott Marcsi. Nem kellett attól félni, hogy az eddig megszokott ízeket most drasztikusan le kell cserélnie. Minden kedvencnek meg lehetett találni az étrendbe illő, ideális, „reform” változatát. Egy kis ügyeskedéssel és kreativitással pedig a pénztárcáját sem terheltük túl.

A befektetett energia a sokszorosával megtérült. Marcsi – köszönhetően a lánya noszogatásának és később saját elszántságának – elkezdett odafigyelni magára. Egy sokkal jobb életminőséget kapott cserébe. Egészségesebb, tudatosabb, boldogabb életet él. A koffeinmentes kávéjukat ma már Pisti, a férje főzi a közös séták után.

szerzo

Ambrus Zsófia

Személyi edző, gerinctréner és mozgásterapeuta. Több mint 20 éve dolgozik fitness-wellness területen. A preventív célú csoportos mozgásoktatás mellett gyógytornászokkal és dietetikusokkal karöltve végzi rehabilitációs munkáját fővárosi fitness-klubokban. Kinesio-taping terápia és flossing-terápia együttes alkalmazásával sérült versenyzők edzésével is foglalkozik, hogy a sportolók minél előbb újra pályára léphessenek.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!