Szerző: Dr. Ambrus Csaba Feltöltés dátuma: 2016.10.13.

Humán rekombináns eritropoetin

A vérszegénység hatékony kezelése

Az eritropoetinkezelés az egyik leggyakrabban alkalmazott biológiai terápia, mely elsősorban krónikus vesebetegek és daganatos betegségben szenvedők vérszegénységének enyhítésére szolgál. A gyógyszer pótolja a vesékben elégtelen mennyiségben termelődő, a vérképzéshez alapvető fontosságú hormont. Segítségével a szükséges transzfúziók száma jelentősen csökkenthető, a betegek életminősége egyértelműen javítható.
Használata során elengedhetetlen a rendszeres vérképkontroll. A kezelés követése nagy odafigyelést és tapasztalatot igénylő feladat, hiszen a dózismódosítások eredménye csak hetek múlva látható.

A krónikus vesebetegség egyik leggyakoribb szövődménye a vérszegénység, azaz a veseeredetű anémia. Ezzel a szövődménnyel azon betegekben találkozunk, akik vesefunkciója az egészséges működés felét sem éri el, azaz a becsült működési kapacitás (GFR: glomerulus filtrációs ráta) 60 ml/perc alatt van. Rosszabb vesefunkció esetén gyakoribb és súlyosabb a vérszegénység, így dialíziskezelés előtt álló vagy már kezelést kapó betegekben fordul elő leggyakrabban, és ekkor okozza a legsúlyosabb fokú vérszegénységet. A 30 és 60 ml/perc közötti GFR-ű betegek 15, a 30 ml/perc alattiak 50–60, a vesepótló kezelésre szorulók 90 százaléka vérszegény.

GFR – eGFR

A GFR (glomeruláris filtrációs ráta) a vesetestecske szűrési hányadosa: az a vérplazma-mennyiség ml-ben kifejezve, amelyet a vesék egy perc alatt a salakanyagoktól megtisztítanak.

A GFR értéket alapvetően a kreatininszint alapján számoljuk. A kreatinin a szervezetben az izomanyagcsere végtermékeként keletkezik, így szintje a vesefunkción kívül az izomtömegtől is függ. (Ugyanazon kreatininszint például egy idős, csökkent izomtömegű betegnél lényegesen alacsonyabb GFR-t jelent, mint egy izmos, fiatal sportolónál.) Ezért a kreatinin önmagában nem jellemzi jól a vesefunkciót, viszont a GFR érték számításánál különböző módszerekkel ezt a problémát kiküszöbölik.

A GFR-t vizeletgyűjtés útján mérhetjük, illetve bonyolult matematikai képletek segítségével számíthatjuk a kreatininszint, életkor, nem, rassz, testsúly alapján (ez az eGFR, ahol az „e” előtag az angol „estimated”, azaz „becsült” szó rövidítése).

Vérszegénység

Vérszegénységről akkor beszélünk, ha a vérben az oxigént szállító vörösvérsejtek száma, illetve a bennük lévő oxigént szállító molekula, a hemoglobin koncentrációja kórosan alacsony. Egészséges férfiakban 130 g/l, nőkben 120 g/l alatti hemoglobinkoncentráció esetén beszélünk vérszegénységről. Jelentős fokú vérszegénységnél fáradtság vagy légszomj léphet fel, csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség, rosszabb lesz az életminőség és nő a halandóság.

A vörösvérsejtek a csontvelőben, a csontvelői őssejtekből fejlődnek ki. Kialakulásuk és érésük hosszú, kb. 3 héten át tartó folyamat. Az első két hétben az eritropoetin nevű hormon jelenléte meghatározó. Eritropoetin nélkül a vörösvérsejt-fejlődés nem indul el, illetve ezen hormon szintje határozza meg a vérsejtképződés mértékét. A vörösvérsejtek kialakulásához számos más alkotóelemre is szükség van. A legfontosabb közülük a vas, a folsav, a B12-vitamin, illetve az újabb kutatások szerint a D-vitamin. Érdekes adat, hogy testünkben másodpercenként (!) mintegy kétmillió vörösvérsejt képződik.

Vérszegénység vesebetegségben

A veseeredetű vérszegénység oka az eritropoetin teljes vagy részleges hiánya. Ez a hormon a vese speciális, a veseszövetben rendelkezésre álló oxigén mennyiségét érzékelő sejtjeiben termelődik. Oxigénhiány esetén nő az eritropoetintermelés, ami néhány héten belül a vörösvérsejtek számának emelkedését, így a vér oxigénszállító kapacitásának javulását eredményezi. A veseműködés hanyatlásával a kiválasztó funkció beszűkülése mellett az eritropoetintermelés is csökken. A kevesebb eritropoetin miatt csökken a csontvelői vérképzés, s a vérszegénység fokozódik. Kis mennyiségben a máj is képes eritropoetint előállítani, ám ez nem elegendő a normális vérképzés fenntartásához.

Veseelégtelenségben szenvedő betegek vérszegénységének további oka lehet a vashiány, valamint a folsav és a B-vitamin hiánya.

Az egészséges emberek vörösvérsejtjei kb. 120 napig keringenek a véráramban, majd a nyirokszövetekben, elsősorban a lépben pusztulnak el. Számos betegségben, így vesebetegségben is ennél rövidebb, átlagosan 90 nap körüli a vörösvérsejtek életideje. Ennek oka biztosan még nem ismert, de hozzájárulhatnak többek közt a vesebetegségben gyakran észlelt krónikus gyulladásos folyamatok és művesekezelés esetén a vörösvérsejteket érő mechanikus károsodás is.

Eritropoetin

Az 1990-es évek előtt a súlyos vérszegénység tünetekeinek enyhítésére vérátömlesztést, azaz transzfúziót alkalmaztak. Ez alapjában véve biztonságosnak mondható eljárás, mégis számos szövődmény lehetőségét rejti magában (fertőzés átvitele, transzfúziós reakciók), emellett csökkenti egy későbbi szervátültetés esélyét, és vérkészítmény sem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségben.

A veseeredetű vérszegénység kezelésére 1986 után vált elérhetővé az eritropoetin mint gyógyszer. Az eritropoetin bonyolult struktúrájú, fehérje típusú, az aminosavak mellett négy nagy szénhidrátláncot is tartalmazó hormon. Összetettsége miatt hagyományos kémiai módszerekkel nem állítható elő. Biotechnológiai eszközökkel, élő sejtekben, úgynevezett „bioreaktorokban” termelik, majd azokból nyerik ki. A DNS eritropoetint kódoló génszakaszát 1983-ban sikerült izolálni, és 1985-ben tudták először más sejtekbe bejuttatni. A sejtkultúrákból az ott termelődő eritropoetint bonyolult biokémiai módszerekkel nyerik ki, tisztítják, majd ellenőrzik az aktivitását, tisztaságát és stabilitását, mielőtt gyógyszerként forgalomba kerülne. Az így előállított molekulát humán rekombináns eritropoetinnek nevezik.

Az elmúlt évtizedekben a nagy gyógyszergyárak számos különféle eritropoetintípust fejlesztettek. A molekulák fehérjerészének aminosav-sorrendje ugyanaz, a négy szénhidrátláncban különböznek. Ezek a változtatások elsősorban a hatástartamot, azaz a gyógyszer adagolásának gyakoriságát határozzák meg.

Egy új eritropoetinmolekula kifejlesztésének költsége 800 millió USA dollár felett van, és hozzávetőlegesen 8-10 évet vesz igénybe, ami lényegesen meghaladja a hagyományos gyógyszerek fejlesztéséhez szükséges költséget és időt. A fejlesztési ciklusnak részei az új molekula hatását és biztonságosságát igazoló, önkéntesek bevonásával végzett klinikai vizsgálatok is. A klinikai vizsgálatok eredményessége a forgalomba hozatal alapvető követelménye.

Az eredeti gyógyszert védő szabadalom lejárta után általában más gyógyszergyárak is kifejlesztik saját, „utángyártott” készítményeiket. Hagyományos gyógyszerek esetén ezeket generikumoknak nevezzük. A biológiai terápiák ilyen jellegű készítményei a „biológiailag hasonló” vagy „bioszimiler” gyógyszerek, mert a biotechnológiai eljárások egy részét ismételten ki kell fejleszteni, ami nagyon hasonló, de az eredetivel nem feltétlenül egyező készítményt eredményezhet. A gyógyszerek biztonságosságának ellenőrzése céljából ismét el kell végezni a klinikai vizsgálatok jelentős részét is a forgalomba hozatal előtt. A biológiailag hasonló készítmények fejlesztése és előállítása ezért nagyságrendileg meghaladja a hagyományos generikumokra fordított költségeket.

A különösen magas fejlesztési és gyártási költségekből következik, hogy hasonlóan a többi biológiai terápiához, az eritropoetinkészítmények igen drágák. Magyarországon – és sok más országban is – a betegek jelentős, általában 100 százalékos támogatással, ingyen juthatnak a gyógyszerhez. Vesebetegeknek a gyógyszert a dialízisközpontok biztosítják, más betegségben általában orvosi vény ellenében gyógyszertárban váltható ki.

Magyarországon jelenleg a következő készítmények hozzáférhetők: Aranesp, Binocrit, Eporatio, Mircera, NeoRecormon, Retacrit. A gyógyszerek mind előretöltött, egyszer használatos fecskendőkben kerülnek forgalomba. Minden gyógyszer különféle hatáserősségű kiszerelésben érhető el (nemzetközi egységben – NE – vagy mikrogrammban – µg – megadva). A készítményeket hűtve (de nem fagyasztva!) kell szállítani és tárolni. Beadásuk általában a bőr alá történik, ritkán intravénás alkalmazás is előfordul.

Eritropoetinkezelés vesebetegségben

Vesebetegségben az eritropoetin adása rendszeresen, általában hetente, kéthetente vagy havonta történik az adott készítmény típusától függően és a beteg szükségletének megfelelően. A dózist a rendszeres vérképkontroll alapján változtatják, adását akár átmenetileg fel is függeszthetik. Az eritropoetinkezelés hatékonyságához megfelelő vasmennyiség is szükséges, hiány esetén a vasat folyamatosan pótolni kell. Az eritropoetin adását általában a beteg élete végéig vagy a vesetranszplantációig szükséges folytatni, bár a vesetranszplantáción átesett betegek egy része is eritropoetinra szorul. Érdekes, hogy egyes vesebetegségekben, pl. a policisztás vesebetegségben a betegek jelentős részének nincs szüksége eritropoetinre.

Nem minden vesebetegségben kialakult vérszegénység igényel eritropoetinkezelést. Ennek indikációja és a terápia felügyelete nefrológus szakorvos feladata.

Az eritropoetinkezeléssel elérendő hemoglobinszintet természetesen személyre szabottan kell meghatározni. Azonban számos klinikai vizsgálat igazolta, hogy vesebetegekben nem szabad teljes mértékben, az egészséges emberekben normális szintre korrigálni a hemoglobinértéket, mert ez számos szövődmény, pl. agyi érkatasztrófa (gutaütés), esetleg egyes daganatok kialakulásának esélyét is megnövelheti. Mai tudásunk szerint előrehaladott vesebetegségben az optimális hemoglobinszint 100 és 120 g/l között van.

Érdekes, hogy soha nem igazolták, hogy az eritropoetinterápia közvetlenül javítaná a vesebetegek túlélését, azonban egyértelmű, hogy a betegek életminősége, teljesítőképessége és számos szív- és érrendszeri funkciója javul a kezelés mellett.

Alkalmazási lehetőségek más betegségekben

Vesebetegségen kívül számos más kórképben alkalmaznak eritropoetint. Elsősorban daganatos betegek kemoterápiájának szövődményeként kialakuló vérszegénységben elterjedt. Szintén alkalmazható olyan betegeknél, akik egyébként is vérszegénységben szenvednek és tervezett nagy műtéti beavatkozás előtt állnak. Ekkor a beteg hetekkel a műtét előtt eritropoetint kap, majd műtét előtt a betegtől vért vesznek le, melyet a műtét során bekövetkező vérvesztéskor visszajuttatnak az érpályába.

Az eritropoetin nem orvosi alkalmazása

A „jobb vérkép”, a magasabb hemoglobinszint emeli a teljesítőképességet, javítja az erőnlétet. A rekombináns eritropoetint már megjelenésekor elkezdték alkalmazni doppingszerként olyan sportágakban, mint a közép- és hosszútávfutás, kerékpározás vagy úszás, ahol a bőséges oxigénszállításra hosszú távon szükség van. Bár 1990 óta tiltott doppingszer, csak 9 évvel később sikerült kidolgozni olyan módszert, amely meg tudja különböztetni a külsőleg bejuttatott eritropoetint a saját vese által termelttől. Ehelyett a tengerszint feletti 2-3000-es magasságban hosszabb ideig tartózkodva, illetve itt tartva edzőtáborokat a sportolók legálisan „jutnak” eritropoetinhez a fokozott saját eritropoetintermelés révén.

Az eritropoetin alkalmazása mellett kialakult, szokásosnál magasabb hemoglobinszint nem veszélytelen. Ilyenkor megnő a vér sűrűsége, aminek következtében a trombózis, gutaütés, szívinfarktus, egyes daganatos betegségek esélye is emelkedik.

Számos olyan új, szájon át is szedhető gyógyszer kifejlesztése van folyamatban, mely a még meglévő saját – elsősorban a májban történő – eritropoetintermelést fokozza. Így a jövőben talán a vesebetegek vérszegénységének kezelése is egyszerűbb, könnyebb lesz.

szerzo

Dr. Ambrus Csaba

Belgyógyász, nefrológus szakorvos, a budapesti Szent Imre Oktatókórház Nefrológia-Hipertónia Profiljának főorvosa. A kórházi fekvőbetegek ellátása mellett a nefrológiai szakambulancián és a B. Braun Avitum I. sz. Dialízisközpontjában gondozza a vesebetegeket. Rendszeresen tart egyetemi, valamint szakmai továbbképző előadásokat, publikál és lektorál külföldi tudományos folyóiratoknak. Fő kutatási témája a vesebetegek csont- és ásványianyagcsere-zavarának, valamint vérképzésének vizsgálata.


Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!