Mód

Életmód = életminőség!

Láthatatlanul látványos fogyás

 Láthatatlanul látványos fogyás

A túlsúlyosok és elhízottak aránya alapján felállított listán Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első sajnálatosan. Aggasztóak a hazai adatok, három felnőttből kettő, míg 2 és 17 éves kor között minden ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Az elmúlt két évtizedben megháromszorozódott a túlsúlyos gyerekek száma hazánkban. A WHO megfogalmazása szerint a kóros kövérség a legnehezebben és legeredménytelenebbül kezelhető krónikus betegség. Az elhízás napjaink egyik népbetegsége, amely nemcsak esztétikai gond, hanem globálisan komoly egészségügyi probléma is. Az elhízottság növeli számos betegség kialakulásának a kockázatát, mint például a hipertóniáét, a szív- és érrendszeri megbetegedésekét, a 2-es típusú cukorbetegségét.

 … Tovább
A diabétesz tünetei a lábon

 A diabétesz tünetei a lábon

Sok beteg csak akkor szembesül diabéteszével, amikor már komoly, visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki nála. A láb az a testrész, amely talán legelőször jelzi a betegséget, csak nem nagyon figyel rá sem a beteg, sem az orvos, mert a tünetek nem fájnak, eleinte nem is túl látványosak.

 … Tovább
Fontos, hogy pontos legyen! Az otthoni vércukormérés ma már szervesen kapcsolódik a cukorbeteg-gondozás folyamatába. Az 1-es és az inzulinnal kezelt 2-es típusú cukorbetegeknek rendszeresen kell mérniük vércukorszintjüket, de a tablettával kezelt 2-es típusú cukorbetegek kezelését is elősegítheti a strukturált vércukormérés. Elsődleges célja, hogy időben felismerjük a hipo- és hiperglikémiás epizódokat, lehetőség szerint a jelentős anyagcsere-kisiklásokat megelőzzük, ha mégis bekövetkeztek, azok rendeződését ellenőrizzük.  … Tovább
A magyar csapatot ismét a döntőbe várják A magyar cukorbetegek válogatottja az elmúlt négy évben mindig a döntőben végzett a ­DiaEuro futsal-Európa-bajnokságon, habár időközben megduplázódott a bajnokságon induló csapatok száma. Idén is esélyesek vagyunk akár a győzelemre is. Ezzel az elvárással kell megküzdenie és ismét bizonyítania a Hevesi Tamás vezette magyar DiaEuro-válogatottnak a mostani bajnokságon.  … Tovább
Gyümölcsöt mindennap – de csak mértékletesen! Mi az az ennivaló, ami zamatos, lédús, illatos és színes? A gyümölcs. Olyan táplálék, amely „megdolgoztatja” az érzékszerveket. A nyár eljöttével a gyümölcsfák ágai sokszor szinte roskadoznak a termés súlya alatt. A piacok asztalai, az üzletek polcai megtelnek jobbnál jobb, finomabbnál finomabb gyümölcsökkel. Éppen ezért itt az ideje, hogy élvezzük a lédús, idény adta, zamatos, friss gyümölcsöket. A mértékletesség persze itt sem árt!  … Tovább
Diabéteszes nordic walking = síjárás cukorbetegen 2017. május 6-án Magyarország-szerte közel 1000 cukorbeteget mozgatott meg a Botra fel! Nordic walking túra a cukorbetegekért elnevezésű program. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) által kezdeményezett, idén először megrendezett túra arra hívja fel a cukorbetegek figyelmét, hogy rendszeres testmozgással a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható. Egy másfél órás, intenzív sétával már megfelelő lehet vércukorszintjük.  … Tovább
Vércukor-önellenőrzés – a gondozás segítője A vércukor-önellenőrzés célja a beteg vércukorszintjének rendszeres ellenőrzése, így az a cukorbetegség kezelésének, követésének hasznos eszköze. Megfelelő edukáció nélkül a vércukor-önellenőrzés célja nem teljesül, hiszen az nem az adatok gyűjtése, hanem azok hatékony felhasználása a jobb anyagcserehelyzet elérése érdekében. A vércukormérés célját, kivitelezését a kezelőorvosnak, illetve a gondozást segítő diabetológiai szakápolónak minden esetben el kell magyaráznia a betegnek.  … Tovább
Ízek, színek bűvöletében – Zöldségek tavasszal Kora tavasszal új színekre, formákra, új ízekre vágyom. Amint megjelennek az első tavaszi virágok, lelkesen vásárolok belőlük, és otthon napokig gyönyörködöm bennük. A kedvencem a tulipán és a nárcisz. Az ételekben is szeretem a színességet, zöld, sárga, piros… Önök is így vannak ezzel? A sokszínűség jó a szemnek, de jó az egészségünknek is.  … Tovább
Miért előnyös az édesítőszerek használata? Magyarországon évről évre nő a cukorbetegek száma: a 2015-ös adatok szerint tízezer lakosra több mint 1200 diabéteszes beteg jutott, ami több mint kétszerese a másfél évtizeddel korábbinak. Ezért is egyre fontosabb, hogy a hétköznapi élelmiszerek is szolgáljanak alternatívával a diabéteszben szenvedőknek. A cukor pótlása alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekkel például segíthet a vércukorszint megfelelő szabályozásában és az egészséges testsúly fenntartásában.  … Tovább
Mit együnk? Valójában nem is az a kérdés foglalkoztat engem, ami a címben szerepel, sokkal inkább az, milyen táplálkozással kapcsolatos témákról írjunk a Diabetesben.  … Tovább
„Ha kordában tartjuk, nem állíthat meg” Matheus Paulo de Santana 1996-ban született, 8 éves korában diagnosztizálták 1-es típusú diabéteszét. Mára a 20 éves profi úszó Brazília egyik legnagyobb reménysége, számos versenyen nyert összesen 12 érme után legnagyobb álma is teljesült: a 2016-os riói olimpia tárt karokkal várta.  … Tovább
Én és a diabom: jól megférünk egymás mellett a kapuban! Egy évvel ezelőtt ugyanígy ültem a gép előtt, ugyanígy nem tudtam, hogyan kezdjek az íráshoz. Annyi minden történt azóta!  … Tovább
Botra fel! Szokatlanul hosszúra nyúlt és hidegre sikeredett az idei tél. Ilyenkor már mindannyian vágyakozunk a napfény és a tavaszi levegő után. Érdemes elgondolkodni, milyen testmozgást, milyen gyakorisággal és milyen társaságban fogunk végezni? Hiszen cukorbetegségben érintettként jól tudjuk, hogy a legjobb terápia is csak akkor lehet hatékony, ha megfelelő életmóddal párosul.  … Tovább
Örömök a cukorbetegségben Jó belegondolni, hogy mennyi kedves emberrel hozott össze eddig a sors a diabéteszes állapotom során. 2012 szeptemberében diagnosztizáltak 1-es típusú cukorbetegként, ekkor 27 éves voltam. Eleinte nem tudtam, hogy ez mivel jár, ismeretlen „betegség” volt számomra, hiszen a családból senki nem volt diabéteszes, ezen felül kellően egészségesen étkeztem. Mindenesetre nem ijedtem meg, amikor mondták, hogy cukorbeteg vagyok, követtem a háziorvos utasításait és megkerestem egy diabetológust, aki bevezetett a cukorbetegség szabályainak rejtelmeibe. Egy hónapra volt szükségem, amíg megbékéltem a helyzettel. Féltem a gondolattól, hogy minden nap saját magamat kell megszúrnom, injekciót beadnom. Eleinte többször sírtam, mialatt az orvosra vártam, végül mindig vigaszra találtam, ebben nagyon sokat segített a kezelőorvosom és az asszisztense. Minden aggályom elmúlt, amikor saját magamon kipróbáltam, hogy nem jár semmilyen fájdalommal az inzulin beadása. Talán bizarrul hangzik: örömmel járok  … Tovább
„Futok, tehát vagyok” Első Vivicittánk sikerén felbuzdulva tavaly nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. Már alig vártuk a versenykiírás megjelenését, azonnal belefogtunk a szervezésbe. A legtöbben azonnal nekiestek a nevezési lapok kitöltésének, csak azon gondolkodtak, hogy idén melyik távot válasszák. Sokan az előző évi családi futás után most megpróbálkoztak a 2,5 kilométerrel, és több cukorbeteg kamasz a 7 helyett 10 kilométert futott. A felkészülés így kicsit több időt vett igénybe, de ezt senki nem bánta.  … Tovább
Minden agyban dől el Péter óriási lelkesedéssel érkezett hozzám személyi edzésre. Lelkesedése elsősorban abból fakadt, hogy tudományos bizonyítékokkal felvértezve indultunk neki a testi-lelki-szellemi változásának. A legújabb agykutatások eredményeit lobogtatta: „Látod? Tényleg minden agyban dől el!…” Húsz kilótól, a magas vérnyomásától és az ezzel járó depressziótól szeretett volna megszabadulni záros határidőn belül. A legújabb agykutatások pedig bizonyították, hogy soha nem késő: tanulni, fejlődni, változni bármilyen korban lehet. Korábban azt gondolták, hogy már kora gyermekkorban megáll az agy fizikai fejlődése, de agyi képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy a homlok mögötti prefrontális kéreg még a harmincas-negyvenes éveinkben is dinamikusan alakul. Márpedig ez az agyi terület határozza meg döntéshozatalainkat, személyiségjegyeinket, valamint szociális interakcióinkat. Az egész agyunk sokkal inkább egy dinamikus hálózathoz, mint egy számítógépes meghajtóhoz hasonlítható. Új ingerek hatására új kapc  … Tovább
A beteg és a családorvos szerepe a hipertóniás sürgősségi állapotok megelőzésében Hipertóniás sürgősségi állapotnak nevezzük a súlyos szervi elváltozással nem járó extrém vérnyomás-emelkedést. Az ehhez kapcsolódó ritkább, de életveszélyes kórkép a hipertóniás krízis, amikor az extrém vérnyomás-emelkedéshez szervkárosodás társul. Ilyen a stroke, a szívinfarktus, a szívelégtelenség, az aortarepedés, az akut veseelégtelenség, a terhességi görcsállapot vagy a jelentős artériás vérzés.  … Tovább

Régebben ciki volt, ma trendi – az élelmiszerallergia

 Fekete Gyöngy

Nemrég csodálatos étteremben jártam – hogy mesélni tudjak róla önöknek. Budapesten, az Andrássy úton egy 68 szobás, 4 csillagos szálloda földszintjén, illetve alagsorában található a La Perle Noire (Fekete Gyöngy) étterem, amely épp olyan, mint a neve: fekete, de mint egy gyöngyszem, olyan szép.  … Tovább
Ismét az édesítőszerekről A közelmúltban megjelent cikkeink kapcsán többen érdeklődtek az édesítőszerekről. Most összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.  … Tovább
Ha egy diabéteszes nem kap étrendjére vonatkozóan tanácsokat orvosától, vagy csak annyit kap útravalóul, hogy ügyeljen étkezésére és fogyjon le – mit tehet?  … Tovább
A „diabetikus” élelmiszerekről 2016. július 20-tól megszűnt a „diabetikus”, a „cukorbetegek is fogyaszthatják” és a narancssárga kör jelölés az élelmiszereken, amelyek segítséget adtak a választáshoz a vásárlások alkalmával. Az indok, hogy a szigorú kontrollt igénylő étrendet követők számára (értsd cukorbetegek) félrevezető lehet ez a fajta jelölés, hisz értelmezhetik úgy, hogy korlátlanul fogyaszthatják az adott termékeket.  … Tovább
Maraton cukorbetegen? Igen! – II. Az előzmények: Papp Csaba vagyok, 51 éves és 23 éve 1-es típusú cukorbeteg. Ebben az évben jótékony futóként részt vettem a Budapest Spar Maratonon. A felkészülésemről írtam az előző Diabetes-számban, most magáról az eseményről szeretnék néhány gondolatot megosztani.  … Tovább
A gyermekkori elhízás visszaszorítható Az elhízás-járvány nem csak a felnőtteket érinti, hanem nagyszámban a gyerekeket és kamaszokat is. A World Obesity Federation adatai szerint napjainkban világszerte több mint 223 millió iskolás elhízott vagy túlsúlyos, és ez a szám 2025-re várhatóan 268 millióra emelkedik, hacsak nem cselekszünk azonnal.  … Tovább
Diétás főzés Győrben Egyesületünkben diétás elméleti oktatás már sokszor történt. Azonban a visszaellenőrzések, a tesztek alapján látható volt, hogy nem rögzült a kívánt mértékben a tudás, és a gyakorlat is hiányzott, ezért gyakorlati diétás oktatás szervezésébe fogtunk. Ehhez találnunk kellett egy lelkes dietetikust, aki nem csak az elméletet tudja, hanem tud főzni is diétásan és tudását jó módszerrel át is tudja adni. A PAMOK dietetikusa, Ladocsi Anikó személyében sikerült megtalálni a számunkra alkalmas szakembert.  … Tovább
Maraton cukorbetegen? IGEN! Papp Csaba vagyok, 51 éves és 23 éve 1-es típusú cukorbeteg. Hosszú utat jártam be a betegségem által. Mindig sportos, mindenre kapható ember voltam, nehezen tudtam beleszokni abba, hogy korlátok között kell élnem.  … Tovább
Lavinia segít A Lavínia latin eredetű női név, de ne egy csinos nővérkét, ne is egy okos doktornőt képzeljenek a név mögé. Lavinia, aki segíteni tud a diabéteszeseknek, rövid i-vel használja a nevét, és egy applikáció, amely most készült el, és folyamatosan fejlődik a veszprémi Pannon Egyetemen.
A Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központjában jó tíz évvel ezelőtt egy számítógépes életmód-programon kezdtek el dolgozni, amely a naplózást, az adatok rögzítését, értékelését segítette. Az idő és a technika előrehaladtával a programot mobiltelefonra alkalmassá alakították, hiszen ma már egyre többen használják az okostelefonokat a mindennapokban.
Mit tud Lavinia? Gyuk Péter, a Pannon Egyetem informatikus mesterszakos hallgatója mesél róla.  … Tovább
Vesekövek étrendi kezelése A vesekőképződés világszerte, így hazánkban is az egyike a leggyakrabban előforduló betegségeknek. A vesekövek kialakulásának pontos oka a mai napig nem minden részletében tisztázott, de számos olyan tényezőt ismerünk, amely elősegíti a vesekövek kialakulását. A genetikai tényezők, egyes anyagcsere-betegségek (pl. a köszvény), húgyúti fertőzések, a vizelet pangása, a kevés folyadék fogyasztása miatti túlkoncentrált vizelet mellett természetesen mozgásszegény életmódunk, egyoldalú táplálkozási szokásaink is lényeges szerepet játszanak a kövek kialakulásában. A vesekövek a vizeletben oldott anyagokból keletkeznek. Részben anyagcseretermékek, egy részük pedig a táplálékok természetes alkotórésze. A kövek mérete igen változó, a homokszemnagyságtól akár az egész vesemedencét kitöltő méretűek is lehetnek.  … Tovább
A nők védelmében Marcsit a lánya hozta el hozzám személyi edzésre, mondván, hogy az édesanyja mindenkivel foglalkozik a családban, csak a saját egészségével nem. Magas vérnyomását már évekkel ezelőtt felfedezték és kezelik is, ha az ímmel-ámmal, itt-ott bevett gyógyszereket hatékonynak minősíthetnénk. Marcsi elmondása szerint nincs ideje magára, de mozog minden nap: rohan a munkába, utána rohan az unokákhoz, rohan a postára, rohan a piacra, majd rohan a férjét ellátni, „hiszen Pisti egy kávét sem tud magának rendesen megfőzni.” Bár ezt a fajta rohanást nem nevezhetjük sportnak, a napi sport helyett inkább napi robot van. A nagy káoszban elfelejti bevenni a vérnyomáscsökkentő tablettáit is, és rendszerint azon veszi észre magát, hogy a vérnyomása az egekben.  … Tovább
Az Olimpia hatása mindennapjainkra Az idei nyár legnagyobb sporteseménye a riói olimpia volt. Mentális felkészítő pszichológusként jómagam is végigizgultam a sportolók megmérettetéseit. A versenyzők, akikkel ‘együtt készültünk’ az olimpiára, megismertettek a felkészülés, a küzdelem állomásaival, a sikerrel és a kudarccal, amit átélnek. Szeretném ezt most röviden megosztani az olvasóval is, és megmutatni, hogy hogyan segíthet a sportolók teljesítményének, eredményeinek ‘átélése’ a mindennapi életünkben.  … Tovább

Nem könnyű, de mellékhatás nélkül biztos a haszna

 A nem gyógyszeres terápia

A nem gyógyszeres terápia A háziorvosi és a belgyógyászati rendeléseken a leggyakrabban előforduló probléma a magasvérnyomás-betegség. Meghatározása egyszerűnek tűnik, hiszen mondhatjuk, ha valakinek nem sikerül folyamatosan „140/90 Hgmm alatt élni”, akkor biztos a hipertónia. Ahány beteg, szinte annyiféle ennek az egyszerűen meghatározható betegségnek a kezelése és a gondozása.  … Tovább
Időskori hipertónia kezelésének sajátosságai Az időskori hipertónia ma már fontos önálló témakör, kezelése tudományos vizsgálatok eredményeire támaszkodó, sok-sok vitával létrehozott módszertani útmutatókon alapul. Ez a betegellátási profil igen magas szintű, sok tapasztalatra épülő orvosi felkészültséget igényel. A hatalmas és részben ellentmondásos témakörre tekintettel az időskori hipertóniát egy kiemelt kérdésre adott válaszblokkokkal és kapcsolódó részletekkel kíséreljük meg a nem szakértő olvasónak bemutatni.  … Tovább
Barackos buborék Az Év Cukormentes Tortája címet tavaly a barackos buboréktorta érdemelte ki. A budapesti Horváth cukrászda műve cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült. Meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy a cukrászda tulajdonosa, Horváth Ferenc diabéteszes, inzulinpumpát használ. Gondoltuk, megismerkedünk a cukrásszal, körülnézünk a cukrászdában – ehelyett komplett birodalomba nyertünk betekintést.  … Tovább
Legyen egészséges, sportoljon és egyen! Létezik egy „csodaszer”, amelynek számos jó hatása van az egészségi állapotunkra. Többek között csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, valamint egyes rosszindulatú daganatok kialakulásának kockázatát. Ezen állapotok kezelésében gyakran önállóan, vagy egyéb kezelési módok kiegészítőjeként is eredményes lehet. Karbantartja testsúlyunkat, fitt és vonzó külsőt eredményez, és jókedvünket is biztosítja. Ez a csodaszer pedig nem más, mint a testmozgás.  … Tovább
Jót, s jól…! A magas vérnyomás (hipertónia) gyakori betegség, mely a becslések szerint minden negyedik, ötödik felnőttet érinti, 65 év felett pedig ennél is többen szenvednek tőle. Akkor beszélünk hipertóniáról, ha a vérnyomás értéke tartósan meghaladja a 140/90 Hgmm-t. A betegség általában nem okoz panaszokat, de kezelés nélkül szövődményként egyes szervek (pl. szem, vese, szív, agy) károsodását idézi elő. Leggyakoribb, táplálkozással összefüggő kiváltói okai között előkelő helyen szerepel az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a túlzott sóbevitel, de a mozgásszegény életmód, dohányzás, stressz hatását sem szabad lebecsülni.  … Tovább
Az ősz adományai A zöldségek és a gyümölcsök az egészséges étrend alappillérei minden életkorban. Felmérések adatai szerint hazánkban mégis a lakosság 40–50 százaléka nem fogyaszt elegendő zöldséget és gyümölcsöt. A táplálkozási ajánlások napi 4-500 g nyers zöldséget, gyümölcsöt tartalmaznak. Ezt a mennyiséget napi 3-4 alkalomra célszerű elosztani.  … Tovább
A D-vitamin pótlásának jelentősége krónikus betegségekben A D-vitamin-hiány okozta népegészségügyi probléma az elmúlt évtizedben a kutatások középpontjába került, és napjainkra egyértelműen igazolódott, hogy a civilizációs betegségeknek tartott kórképekben a betegség előfordulása és a D-vitamin-hiány között összefüggés van. Drámaiak azok az adatok, amelyek a lakosság D-vitamin-ellátottságát és a folyamatosan romló helyzetet mutatják. Az elmúlt évtizedek során világszerte folyamatosan növekvő D-vitamin-hiány hátterében elsősorban az élelmiszeripar által széles körben alkalmazott foszfáttartalmú táplálék-kiegészítőkkel készült ételek nagyarányú fogyasztása áll.  … Tovább
Aki mer, az nyer Egy hazai szociológiai felmérés szerint a negyven év fölötti hobbisportolóknak több mint a fele(!) nem szeret idegenek előtt mutatkozni sportolás közben. Éppen ezért kerülik az olyan helyeket és helyzeteket, amikor idegen környezetben kell mozogni. Ám szerencsére az utóbbi években erősödik az a tendencia, hogy 50 fölött is „sikk” a sportolás. Egyre több nyugdíjas érzi, hogy a rendszeres sportolással jelentősen javul a fizikai kondíciója és ezzel együtt az önértékelése és az életminősége. Külföldön járva tapasztalhatjuk, hogy 10 sportoló ember közül már legalább 4-en 50 fölött járnak. Senki nem szégyelli sem a „hurkáit”, sem a korát. Teljes joggal úgy gondolják, hogy büszkék lehetnek arra, ha ilyen idős fejjel is sokat tesznek az egészségükért. Az elégedettség szoros összefüggésben áll a társas kapcsolatok ápolásával és a rendszeres testmozgással is. A European Social Survey (Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálata) adatai alapján 50 000 ember egyharmada(!) nem jár össze társakkal, magányos és egyáltalán nem mozog. A társas elszigeteltség pedig erőteljesen nő az életkor növekedésével, vele egyenes arányosságban a halálozási arány. Elégedettségünkért, társas kapcsolatainkért mi magunk vagyunk a felelősek.  … Tovább
Mikor milyen édesítőszert válasszunk? Az ételek, italok élvezetéhez sokak számára az édes íz elválaszthatatlanul hozzátartozik. A népszerű íz kialakítására az élelmiszerek előállítása során a leggyakrabban még ma is cukrot használnak.  … Tovább
Szívvel főzni a szívünkért A helytelen táplálkozás, a fizikai aktivitás hiánya és a dohányzás a három legfontosabb kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. Az orvostudomány újabb és újabb gyógyszerekkel próbál gátat vetni e betegségek „terjedésének”. De a „járvány” tovább folytatódik azokban az országokban, ahol a fent említett életmódbeli tényezőket nem sikerül lényegesen befolyásolni.  … Tovább
A hipertónia okozta szövődmények megelőzése és diagnosztikája A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek egyik legfontosabb rizikófaktora. A vérnyomás beállítása rendkívül fontos, mert ezzel az érrendszeri betegségek kialakulását késleltethetjük, a fennálló elváltozások romlását lassíthatjuk. Sőt a kialakult célszervkárosodások nagy részét akár vissza is lehet fordítani. A hipertónia káros hatása több szervet érinthet, és különböző tüneteket okozhat. Az érintett szervek, szervrendszerek károsodását hívjuk célszervkárosodásnak.  … Tovább
Fogyókúrák! Tavasszal bizony sokan kezdenek fogyókúrázni, hogy a nyári szezonra már felvehessék a kedvenc fürdőruhájukat és a csinos kis nyári ruhákat. A túlsúly, az elhízás világjelenség, legalábbis a fejlett országokban. A testsúlyfelesleg nem csak számos betegségre hajlamosít, de sokak számára esztétikai kérdés is. Ki ne szeretne karcsú, sportos alkatú lenni, hogy megfeleljen a korunk női vagy férfi ideáljának. Nagyon sokan próbálják leadni a felesleges kilókat.  … Tovább

A szív- és érrendszer egészsége érdekében

 Az egészséges diéta alapjai

Az egészséges diéta alapjai Az ateroszklerózis, vagyis az érelmeszesedés okozta szív- és érrendszeri betegségek, különösen a koszorúér-betegség jelenti változatlanul a vezető halálokot világszerte. A szív- és érrendszeri betegségek a férfiakat és a nőket egyaránt érintik; Európában a 75 évnél fiatalabb populációban mintegy 40 százalékban szív- és érrendszeri okok állnak a halálozás mögött. Bár a fejlettebb országokban csökken a szív- és érrendszeri eredetű halálozás, Közép- és Kelet-Európában, beleértve hazánkat is, változatlanul magas.  … Tovább
A nagy transz-háború – győztünk?! Még ma is, ha beütöm az interneten a keresőbe a transzzsírsav szót, betegséggel, néhol még halállal is társítva jelenik meg a kidobott cikkekben, mintha ez egész világ háborút hirdetett volna a zsírok ezen képviselője ellen. Tényleg ennyire kell félnünk a transzzsírsavaktól, ha igen, megnyerhető-e a háború ellenük?  … Tovább
Dialíziskezelés Magyarországon A végállapotú vesebetegek száma az egész világon folyamatosan nő, ennek fő oka a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az elhízás és a lakosság idősödése – és nem az elsődleges vesebetegségek gyakoriságának növekedése. A felsorolt „népbetegségek” és állapotok ugyanis idült vesebetegséghez vezetnek, amely ma a lakosság közel 10 százalékát fenyegeti.  … Tovább
Van, aki forrón szereti… Vannak napok, amikor a kedvenc italunk a forró csokoládé, kedvenc ételünk a csokitorta, kedvenc színünk a csokoládébarna, kedvenc filmünk a Charlie és a csokigyár, kedvenc főhősünk pedig: Csoki Júing… A „Gombóc Artúr-kór” sokunkat elkap az ünnepek táján. A három fő csokoládé-étkezés közé bepasszírozott sült liba, rántott hal és töltött káposzta, amit házi habos-krémes süteményekkel fojtunk le, hogy a következő csokifogásnak helyet csináljunk, csak a jéghegy csúcsa. Az év végi feszített tempó, az ünnepekre való rohanós előkészületek stresszoldásért, szerotoninért és csokiért kiáltanak. Minden évben csodálattal figyelem, ahogy az egyik fontos szervünk (a gyomor) sokszorosára tud tágulni, és döbbentem veszem tudomásul, hogy megint elromlott a digitális mérlegem. Majd „meghekkelem” sok majonézzel, frissensült kenyérrel körítve.  … Tovább
A legenyhébb főbűn: a falánkság A bibliai főbűnök közül a falánkság az, amit a társadalom a legenyhébben kezel: a legkisebb vétek a hét közül. A torkosság pajkos csínytevés, azonban talán a leglátványosabbak a következményei, nemcsak a testi, hanem a lelki állapotról is beszédes képet nyújt és a legjobban veszélyezteti mentális és fizikai állapotunkat.  … Tovább
A magas húgysavszint, a köszvény étrendi kezelésének lehetőségei A magas húgysavszint nemcsak típusos köszvényt okoz, de nagyon szoros kapcsolatban áll más betegségekkel, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a vesebetegségek és a metabolikus szindróma. A szérum emelkedett húgysavszintje (hiperurikémia) a szív- és érrendszeri betegségek és a vesebetegség önálló rizikófaktora is lehet.  … Tovább
Tél végi vitaminsziget A zöldségstandokat látva manapság alig lehet eldönteni, milyen hónapban járunk. Januárban is vehetünk paradicsomot, kígyóuborkát, szőlőt. Szerintem mégis jobb, ha kis odafigyeléssel étrendünket a természetes szezonalitáshoz igazítjuk. Ha a téli időszak valamennyi alapanyagát sorra vesszük, magas tápértékű étrendet állíthatunk össze ebben az időszakban is. Ne felejtkezzünk meg olyan fontos szezonális alapanyagokról, mint pl. a lencse, szárazbab, savanyú káposzta, sütőtök vagy cékla!  … Tovább
Eljött a sütőtökszezon! A sütőtök alacsony energiatartalma és könnyű emészthetősége miatt igazi áldás az anyagcsere-betegségekben szenvedők számára. A diabéteszeseknek azonban egy dologra oda kell figyelniük: a glikémiás indexe magas!  … Tovább

A konyhafőnök ajánlata

 Cukorbetegként a konyhában

Cukorbetegként a konyhában Éppen egy évvel ezelőtt, tavalyi utolsó számunkban ismerkedhettek meg Pap Márkkal, egy belvárosi négycsillagos hotel vezető séfjével, sorstársunkkal. Cukorbetegként a konyhában – nehéz is, könnyű is, ahogy fogalmazott az akkori interjúban. Nehéz, mert sok a kísértés, könnyű, mert ért a főzéshez, így a szakszerű diétát is egyszerű megvalósítania.  … Tovább
Ünnepi jó tanácsok Évek óta a Diabetes újság oldalain dietetikusként igyekszem a kedves olvasót tanácsaimmal segíteni. Hogyan lehet cukorbetegként, néhány szabályt betartva, a legteljesebb életet élni ünnepnap és a hétköznapokon egyaránt? A karácsony közeledtével azon gondolkodom, hogy milyen új, jó javaslataim lehetnének, hogy önfeledten ünnepelhessen…  … Tovább
Testsúlycsökkentés – 2014 Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedek testsúlycsökkentő módszereire, akkor elég összetett képet kapunk, elég sok változást éltünk meg. Ezek az események két részre oszthatók: egyrészt az orvosi, dietetikusi ajánlásokra, másrészt pedig arra a számos – interneten, telekommunikációban megjelent – módszerre, sokszor „csodamódszerekre,” amelyek tudományosan nem bizonyíthatók, nem csak hatásuk, sokszor mellékhatásaik sem ismertek.
E helyen elsősorban a tudományos eredményekre tekintünk vissza, mégpedig döntően a diétás kezelésre fókuszálva, és arra, hogy 2014-ben hová is jutottunk.  … Tovább
Egy gyakori vesebetegség: IgA-nefropátia Krónikus veseelégtelenséghez nemcsak a hipertónia (magas vérnyomás), illetve diabétesz (cukorbetegség) vezethet – bár ez a két betegség a leggyakoribb ok –, hanem számos elsődleges vesebetegség is. Ilyenkor a betegség a vesében alakul ki, és ennek következtében pusztul el a veseszövet.  … Tovább
Sokan tudják, és mégis kevesen csinálják Gábor egy hónapja költözött az élettársához, ekkor keresett fel először. Panasza nincs, 47 éves, magas, sportos alkatú. Vizsgálata során kóros eltérést nem találtam, csak a 165/95 Hgmm-es magas vérnyomását. Néhány percnyi beszélgetést követően már 155/90 Hgmm-t mértünk.  … Tovább
Szénhidrátszámolás lépésről lépésre A szénhidrátszámolás segíthet abban, hogy a nagyobb vércukor-ingadozásokat elkerülje, vércukra zömében 4 és 8 mmol/l között legyen. Az inzulinadagot – ha inzulint szükséges adnia – a fogyasztani kívánt szénhidrátmennyiséghez pontosabban tudja majd igazítani, ha jól számol. A szénhidrátszámolás nem bonyolult, de gyakorlást igényel.
A szénhidrátszámolás segít abban is, hogy az ételek széles választékát tudja az étrendjébe illeszteni anélkül, hogy a vércukorértékei magasra emelkednének. Márpedig sokféle dolgot enni sokféle módon elkészítve az egészséges táplálkozás egyik alapelve. Kedvenc ételeit továbbra is „biztonságosan” (nem emelkedik magasra a vércukra, nem növekszik folyamatosan a testsúlya) eheti, ha figyel arra, milyen gyakran eszi ezeket, milyen mennyiségben, és képes azok szénhidráttartalmát a lehető legpontosabban kiszámolni.  … Tovább
Étkezési rend analóg inzulinok adása esetén Az alábbiakban néhány napi mintaétrendet és néhány különleges receptet találnak. A mintaétrend úgynevezett analóg inzulinnal kezelt betegek részére készült. Miután a napi szénhidrátbevitelt 3 főétkezésre és az esetek egy részében egy kisétkezésre kell elosztani, a főétkezések a „szokásosnál” nagyobb szénhidráttartalmúak.  … Tovább
Gyógyító hajdina Bár a vércukorszintre nincs közvetlen hatása, általános regeneráló tulajdonságai miatt minden anyagcsere-problémával szenvedőnek ajánlható a fogyasztása.  … Tovább
Ezüstérmes a magyar válogatott Hatalmas küzdelemben büntetőlövések után Európa-bajnoki ezüstérmes lett a magyar válogatott.  … Tovább
A szénhidrát számolásáról Mi a szénhidrát? „Üzemanyag” a szervezet számára. Fontos energiát adó tápanyag, amely a szervezet harmonikus működéséhez elengedhetetlen. Azonban a túlzott fogyasztása – a szervezet számára szükséges mennyiségnél rendszeresen és lényegesen többet enni – éppúgy kerülendő, mint az, hogy szinte teljesen kihagyja valaki az étrendjéből.  … Tovább

Mit jelent kövérnek lenni? Mivel jár ez? Kik hajlamosak rá?

 Segítség, kövér vagyok! – I.

A főcímben leírt mondatot ma Magyarországon több mint ötmillióan okkal-joggal mondhatják. Aggasztó és nem kevésbé húsbavágó a kövérség kérdése, ha az elhízottság világjelenségnek tekinthető. A WHO 1998-ban krónikus, időről időre újra visszatérő betegségnek minősítette, tehát nem csupán – mint sokan gondolják – esztétikai probléma.  … Tovább
Mennyi tesztcsík írható fel az inzulinnal kezelteknek? Olvasói kérdés Jogosan bírálja-e felül a gyógyszertár az orvos által felírt gyógyszermennyiséget? Konkrétan, a saját gondom: inzulinos cukorbeteg vagyok, napi négyszer szúrom magam. Az orvos havonta felírja a 3 doboz tesztcsíkot, de két hónapja a gyógyszertár NEM adja ki, csak kettőt. Kérdésemre, hogy miért, azt válaszolják, hogy „a gép nem engedélyez többet”. Ez számomra érthetetlen! Nekem két doboz tesztcsík nem elegendő. Tudtommal a jogszabály azt írja elő, hogy aki négyszer vagy többször szúrja magát, annak „három hónapra kilenc doboz tesztcsík írható fel”. Mit tehetek?
Gy. A. Válasz röviden Lehet, hogy igaza van a patikának, de lehet, hogy nem. Olvasónk kiválóan tudja a jogszabályt, napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás esetén 3 hónapra 9 doboz tesztcsík írható fel, tehát orvosa havonta felírhat 3 dobozzal. De lehet, hogy a patikának is igaza van! Ugyanis a darabszám mellett az orvosnak a vényen azt is jelölnie kell, hogy milyen jogcímen lett a gyógyászati seg  … Tovább
Mennyit ihat egy vesebeteg? A közelmúltban konzíliumba hívtak egy idős szívbeteghez romló vesefunkciói miatt. A beteg alsó végtagjai olyan mértékben voltak combtőig vizenyősek, hogy a feszülő kültakarón kialakult hámhiányos területeken át a szövetek közül csordogált a testnedv. Kérdésemre a beteg elmondta, hogy igyekszik napi 2-3 liter folyadékot fogyasztani, annak ellenére, hogy a vizeletmennyiség ennél mindig kevesebb. Mi készteti ilyen sok folyadék fogyasztására? – kérdeztem. – Hát a rádióban hallottam, hogy legalább napi 2-3 liter folyadékot kell inni.
A jelentős mennyiségű vizenyő kialakulásához gyomorvérzés miatt bekövetkezett súlyos vérszegénység, az érpályában csökkent volumen, alacsony vérnyomás, általános oxigénhiány okozta szív és veseelégtelenség vezetett. Transzfúzió adását követően a beteg állapotában javulás következett be.  … Tovább

Magas a vérnyomásom

 Fontosak a vizsgálatok?

Fontosak a vizsgálatok? Hónapok óta magasabb vérnyomásértékeket mérek. Hogyan derült ki?  … Tovább
Sófogyasztás és magas vérnyomás Ki ne ismerné a legkisebb királykisasszony történetét, aki úgy szerette apját, mint a sót. A király többre értékelte a kincseket, drága ékszereket, míg rá nem jött, hogy a legpompásabb étel sem ér semmit só nélkül.  … Tovább
Csicsóka az étrendünkben Kevés olyan élelmiszer-alapanyagunk van, amelynek ennyi tudományosan alátámasztott adat bizonyítja sokoldalú gyógyító hatását. Az elmúlt évtizedekben mellőzött, a „szegények krumplija” néven emlegetett csicsóka már a luxuséttermek konyhájában is szívesen használt zöldség.  … Tovább
Megkezdte a felkészülést a címvédő magyar válogatott A május 18-án megtartott második csapatválogató után összeállt a Hevesi Tamás irányította magyar cukorbeteg futsalválogatott, és megkezdték a felkészülést a 2014. szeptember 1–5. között Balatonfüreden rendezendő Európa-bajnokságra. A házigazda és egyben címvédő magyar csapat mellett összesen 15 ország véglegesítette részvételét, köztük a tavalyi ezüst- és bronzérmes Portugália és Horvátország is. A válogatott munkáját és az európai színvonalú sportesemény megszervezését a 77 Elektronika Kft. és a Sanofi Magyarország által létrehozott DiaEuro Egyesület segíti.  … Tovább
Az infarktus minket is elérhet! Ön is kikalkulálhatja, mekkora eséllyel lesz infarktusa az elkövetkezendő 10 évben! Az Európai Kardiológus Társaság hivatalos ajánlása, amelyet a kardiológusok is használnak nap mint nap.  … Tovább
Nyár, szabadság, utazás Ahhoz, hogy átadhassuk magunkat a nyaralás örömének, néhány dolgot érdemes átgondolni. Az utazásnak nemcsak örömtelinek kell lennie, hanem biztonságosnak is ahhoz, hogy igazi élménnyé váljon.  … Tovább
Cukormentes desszertek zöldfűszerekkel A korai, intenzív tavasz hatására szervezetünk még inkább áhítozik a megújulásra, de a piaci standokon hívogató zöldségfélék sajnos még a melegházból vagy melegebb éghajlatról érkeznek, így nem tartalmazzák azt a vitamin- és ásványianyag-mennyiséget, amire valójában szükségünk volna. Bármily furcsa, júniusig, míg az első szabadföldi termények fogyaszthatók lesznek, csak gyűjtögető életmóddal juthatunk teljes tápértékű „zöldekhez”.  … Tovább

A sportban nincs helye diszkriminációnak!

 DiaEuro 2014

DiaEuro 2014 Gőzerővel készülődik a 77 Elektronika Kft. és a Sanofi Magyarország által szervezett balatonfüredi DiaEuróra, a cukorbetegek futsal-Európa-bajnokságára Hevesi Tamás és csapata. Céljuk, hogy a magyar válogatott a hazai közönség előtt megvédje bajnoki címét.  … Tovább

A természetes multivitamin

 Savanyú káposzta

Savanyú káposzta A savanyú káposzta a magyar konyhában népszerű és széles körben ismert. A belőle készült tradicionális fogások: a töltött, illetve székelykáposzta, a rakott káposzta szinte emblematikus ételeink, de diétásnak sajnos nem mondhatók. Az alábbi összeállításban olyan recepteket ajánlok, melyek nem állnak messze a hagyományos ízvilágtól, mégis jól beilleszthetők a cukorbetegek étrendjébe, és maximálisan kihasználják e kiváló, gyógyhatású alapanyag előnyös tulajdonságait  … Tovább
Idősek lendületben! Unja, hogy sokat kell várnia a fogorvosnál? Bosszankodik a postán a hosszú sorban állás miatt? Csak lassan araszol Ön előtt a boltban a sor? Ön pedig idegesen az óráját nézegeti? Gondolt már arra, hogy a mindennapok üresjáratait aktívan kihasználhatná és egészsége megőrzésére fordíthatná? Sokkal vidámabban és pozitívabban telne egy nap, ha a villamosra várva vagy a kasszánál sorban álláskor egy kis testedzésbe fognánk. Elég egy lift kapaszkodója vagy egy buszmegálló korlátja ahhoz, hogy biztonságosan elvégezhessünk egy-két tornagyakorlatot. Pár mozdulat elég ahhoz, hogy felpezsdítsük a vérkeringésünket, megdolgoztassuk egy kicsit a szívünket és érrendszerünket, vagy csak átmozgassuk egy kicsit az ízületeket és megnyújtsuk elgémberedett izmainkat. A nagy lépések kis lépésekből, a nagy tettek kis tettekből állnak. Adjuk csak össze, hány percet töltöttünk eddig egy nap passzív várakozással! S hány percet mozoghattunk volna addig is derékfájós, bosszankodós várakozás helyett.  … Tovább
Éttermi étkezés Étteremben enni néha jó. Szépen terített asztalok, kellemes atmoszféra, kitűnően elkészített ételek. Lehet különleges alkalom, vagy csak egy kellemes program, amikor az otthoni konyhai előkészületek és főzés helyett étterembe indul az ember. Hogyan teheti kellemes élménnyé az éttermi étkezést ahelyett, hogy azon aggódna, hány száz kilokalóriát fog megenni? Vagy azon rágódna, hogy biztosan az egekbe fog szökni a vércukorszintje, ha ezt vagy azt megeszi? Talán érdemes előzetesen néhány jó döntést hozni, és utána már csak élvezni a finom ételeket.  … Tovább

Lehet, hogy ön is diabéteszes? Indul a nagy veszprémi szűrés!

 Diabétesz világnap – a nagy szűrés

Egyedülálló szűrési akciót hirdetett a Vanderlich Egészségcentrum és az Alapítvány a Cukorbetegekért. Karöltve a megyei kórházzal, valamint Veszprém önkormányzatával arra vállalkoztak, hogy november 5-ig a város teljes felnőttkorú lakosságának, sőt a Veszprémben dolgozóknak is elvégzik azt az egészségügyi kockázatelemzését, amely megmutatja, mekkora az esélye annak, hogy valaki a következő tíz évben cukorbeteg legyen. Veszprém polgármestere fővédnökként a kampány élére állt. Porga Gyula szerint az akció kiváló alkalom arra, hogy ösztönözze a veszprémieket, hogy városuk „egészséges” legyen.  … Tovább

Európa legjobbja a hazai cukorbeteg labdarúgó-válogatott

 DiaEuro 2013 – Magyar focisiker

DiaEuro 2013 – Magyar focisiker Rendkívül kiélezett küzdelemben aranyérmet szerzett a magyar csapat a DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokság döntőjében. A magyar sportolókat a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás készítette fel a megmérettetésre, aki csapatával együtt nagyon örül annak, hogy olyan eredményt sikerült elérniük, melyre nem csak a cukorbetegek, de minden magyar büszke lehet.  … Tovább
T1D Kilimandzsáró Expedíció Egy 1-es típusú cukorbetegekből álló nemzetközi csoport azt az expedíciót tűzte ki célul, hogy az Afrikában található legmagasabb hegyet, az 5885 méter magas Kilimandzsárót mássza meg. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az 1-es típusú cukorbetegség problémájára.
A kezdeményezés a Sanofi és a ’ World Diabetes Tour’ szervezet támogatásával valósul meg.  … Tovább
Mostantól Facebookon is rendel a dietetikus A cukorbetegségben érintettek számára különösen fontos a helyes táplálkozás, hiszen folyamatosan ügyelniük kell a testsúlyukra és a megfelelő diétára. Ezzel kapcsolatban rengeteg kérdés merülhet fel a hétköznapokban, melyekkel nem lehet minden alkalommal szakemberhez fordulni. A Tartsd a szintet! Facebook oldal rajongóinak mostantól nem is lesz erre szükségük, hiszen online rendelésen tehetik fel kérdéseiket egy elismert dietetikusnak.  … Tovább
Sajtóközlemény – 2013. június 17. Magyarország tudatosan készül a 2014-es cukorbeteg gyermekek számára rendezett futball világbajnokságra: a Diabétesz Junior Kupára  … Tovább
Amit a zsírokról és olajokról tudni érdemes Ma már mindenki számára jól ismert tanács, hogy mérsékeljük a zsiradékok fogyasztását, leginkább a telített zsírsavakban gazdag állati eredetűekét, mert ezzel csökkenthető a magas vérnyomás, valamint a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának a veszélye. Mindemellett egyre inkább hangsúlyozzuk a telítetlen zsírsavakban bővelkedő növényi olajok megfelelő arányú használatát az étrendünkben.  … Tovább
Az üzletek polcain egyre nagyobb választékban sorakoznak a gyors fogyást, „zsírégetést” ígérő, a köznyelvben egységesen az étrend-kiegészítők közé sorolt termékek (az étrend-kiegészítők pontos szakmai definíciója ettől eltér). Szinte mindannyian álltunk már tanácstalanul egy-egy készítmény előtt, azon gondolkodva mire szolgálhat és mennyire lehet hatásos.  … Tovább
Mi az a HbA<sub>1c</sub>? Ha Ön inzulinnal kezelt cukorbeteg, HbA1c-értéke kulcsszerepet játszik a kezelésében: a cukorbeteg-gondozás során ennek a vizsgálatnak az értéke jelzi, hogy milyen állapotban van az anyagcseréje, és segíti az orvost, hogy meghatározza milyen típusú inzulinterápiát kapjon. Szakorvosa az eredmény alapján követni tudja az Ön vércukorszintjének változását is.  … Tovább
Hipoglikémia: intő jelek és jó tanácsok Inzulinkezelés során előfordulhat, hogy vércukorszintje túl alacsony (kisebb mint 4 mmol/l) szintre esik. Ennek több oka is lehet: lehet, hogy a táplálék mennyisége és/vagy összetétele nem volt megfelelő, vagy a megszokottnál megterhelőbb fizikai aktivitást végzett, vagy éppen az inzulinja okozta az állapot kialakulását.  … Tovább
Biztos, hogy megfelelően táplálkozik? A cukorbetegek étrendjét, az étkezések gyakoriságát és szénhidráttartalmát, valamint a napi javasolt kalóriamennyiséget mindig orvosa határozza meg, ez egyénenként eltérő lehet. Nem mindegy, hogy a beteg ülőmunkát vagy fizikai munkát végez, szükséges-e fogynia, vagy sem. Általánosságban elmondható, hogy minden cukorbetegnek kerülnie kell az „üres” kalóriákat: ezek a cukros üdítők, sütemények, édességek. Törekedjünk a nagyobb rosttartalmú (barna, teljes kiőrlésű) lisztet tartalmazó élelmiszerek fogyasztására, és vigyázzunk a magas cukortartalmú gyümölcsökkel is.  … Tovább
Mozgásra fel! Kérje szakorvosa tanácsát, hogyan kezdjen el mozogni, és ha teheti, válasszon olyan mozgást, ahol másokkal együtt edzhet. Tapasztalja ki, hogyan reagál vércukorszintje az edzésekre, mérjen gyakrabban vércukrot! Vegye figyelembe, hogy az egyes inzulintípusok hatásmechanizmusa között lényeges különbség van: a hagyományos inzulinok kevésbé rugalmasak, míg a modern inzulin(analóg)okkal jobban tud alkalmazkodni a sporttal járó megváltozott inzulinszükséglethez. Mindig legyen önnél szőlőcukor vagy cukros üdítő!  … Tovább
A tudományosan bizonyított új fogyókúrás diétákról A testsúlycsökkentésnek több komponense van, a diéta, az életmód megváltoztatása, a fizikai tréning, a gyógyszeres kezelés és szükség esetén gyomorszűkítő műtét. Ezek közül ehelyütt a diétás kezelés variációival foglalkozunk.  … Tovább
Geocaching – avagy a XXI. századi kincskeresés rejtelmei A Diabetes magazin meghirdette a túrák évét 2008-ra, így talán nem haszontalan dolog az olvasókat megismertetni a kirándulások XXI. századi trendjének egyik népszerű képviselőjével. Az utóbbi néhány évtized ugyanis kitermelte a természetjárók között is a maga „kütyüimádó” rétegét, akik minden függőségük ötvözetét Dave Ulmer fenomenális ötletében vélték felfedezni, és ezzel megszületett a XXI. századi kincskeresés egyik lehetséges formája, amit úgy hívnak, geocaching (ejtsd: geokesing). (Dave Ulmer volt az a szkeptikus informatikus, aki először helyezett ki megkeresendő ládát a természetbe, és ezzel 2000 májusában tesztelte a GPS-t, miután megszüntették a 100 méternél pontosabb helymeghatározást zavaró jelet, civil felhasználásra is alkalmassá téve a rendszert.)  … Tovább

„Az vagy, amit megeszel”

 Ön egészségesen étkezik?

A jó táplálkozás és a rendszeres testmozgás segítheti önt abban, hogy minél tovább egészséges maradjon és hosszú életű legyen. Minden, amit megeszünk, megiszunk hatással van a szervezetünk működésére. Ezért ismernünk kell, mire van szüksége a szervezetünknek, és az étkezéssel kapcsolatban helyes döntéseket kell hozni napról napra.  … Tovább
Magyar focisiker az Európa-bajnokságon Lapunk eddig nem dicsekedhetett sportrovattal, ám most a Diabetes újság első sportrovati tudósítását olvashatják. S nem akármivel indulunk: a magyar fiatalok 5. helyéről tudósítunk, amelyet a Diabéteszes Gyermekek Labdarúgó-Európa-bajnokságán értek el.  … Tovább
A karácsony a keresztények egyik szent ünnepe, melyben a keresztény étkezési kultúra számos eleme megtalálható. A karácsonyt megelőző időszak az advent, a készülődés ideje, amikor böjtösebb, szegényesebb ételek kerülnek az asztalra. A böjt szenteste ér véget. A karácsonyhoz hozzátartoznak a bőséges lakomák is, sokan azonban nem tudják igazán élvezni a többfogásos vacsorákat és az azt követő kihagyhatatlan desszerteket, félve az ünnepek alatt felszedett pluszkilóktól. Mindent lehet, csak mértékkel.  … Tovább
Éppen azt képzeltem, hogy egy könnyed, kecses tangót lejtek Erzsikével a könyvelésről, amikor megérkezett a lift. A kölcsönös üdvözlések után megpróbáltam magamat betuszakolni negyediknek – liftes súlyhatár ide vagy oda –, de körméreteimnél fogva ez reménytelen kísérletnek bizonyult. Sajnálkozó mosolyok közepette kihátráltam, de még hallhattam a baráti jó tanácsokat. „…igazán fogyhatna egy kicsit, nem csodálom, hogy így nem kell senkinek…!” Fejlehajtva, nagy sóhajtással elindultam a lépcső felé, és az ötvenes éveiben járó Rambónak képzeltem magam, aki heroikus küzdelmet folytat a magas vérnyomás és a szívinfarktus nevezetű gengszterek ellen. Bekaptam harmadik csodabogyómat, ezeket még életmódváltás esetén sem hagyhatom el… Felmérések szerint, aki indokolatlanul túl korán hagyja el vérnyomáscsökkentő gyógyszereit, annál 65 százalékkal megnő az esély a halálos kimenetelű betegségekre… Hős vagyok: 10 perc 14 másodperc, három emelet. Akár inget is cserélhetnék. Ráfoghatom az indián nyárra vagy a reggeli értekezletre, de a homlokomat törölgetve inkább bevallom, fogynom kell.  … Tovább

Én kipróbáltam, önök bátran megvehetik!

 Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek V.

Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek V. Nem titkolt örömmel mutatom be jelenlegi cikkemben a klinikai validációval rendelkező, tehát hiteles Microlife BP A90 vérnyomásmérő készüléket. Íme egy egyszerűen használható, megbízható működésű és kimagasló mérési pontossággal rendelkező, ráadásul nem is drága készülék. Időzzünk el egy kicsit ennél az utóbbi szempontnál. Cikkeimben arra bíztatom önöket, hogy az ismertetett készülékeket keressék a boltokban, ezekből válasszanak otthoni vérnyomásméréshez. Az árak üzletenként eltérőek, de ez nem jelentős mértékű.  … Tovább

Újévi fogadalmak

 Mentsd meg önmagad!

Mentsd meg önmagad! Az év vége a legtöbb embert arra sarkallja, hogy fogadalmakat tegyen. A leggyakoribb újévi fogadalom az alkoholról és a dohányzásról való leszokással, illetve a fogyókúra elkezdésével kapcsolatos. Sokan úgy gondolják, nem is lesz olyan nehéz dolguk, hiszen ők csak azért ittak, mert a többiek is…, csak akkor szívnak el egy cigit, ha gondjuk van.., és hát jutalomként igazán megérdemelnek egy kis sütit... Igen, így kezdődik – csak egy rossz szokás, amiről bármikor le tudnék mondani, ha akarnám…, de most nem akarom. Aztán észrevétlenül kialakul a függőség, ami már rabbá teszi az embert. És a nagy terv elkezdése után hamar kiderül, hogy a rabságból szabadulni nem könnyű, most pedig a test és a lélek is szenved az elvonási tünetektől. A motiváció, az elhatározás komolysága, átgondoltsága, az akaraterő, a kitartás elengedhetetlen az újrakezdéshez, de előfordulhat, hogy segítségre lesz szükség. Segítség pedig bőven van, éljen vele! A kitűzött cél legyen reális, és ne legyen túl szigorú magához, ha nem azonnal sikerül elérni. Néhány módszer és példa bemutatásával, illetve a kockázati tényezők ismertetésével szeretném ösztönözni kedves „fogadkozó” olvasóinkat fogadalmuk megvalósítására.  … Tovább
A magasvérnyomás-betegséghez gyakran társulnak szív- és érrendszeri rendellenességek, így érelmeszesedés, cukorbetegség és a zsíranyagcsere zavara (a vér koleszterin- és trigliceridtartalmának felszaporodása). Az érelmeszesedés a szívben a koszorúerek beszűkülése, elzáródása révén ún. koronáriás szívbetegséget, izomelhalást (szívinfarktust), az agyban stroke-ot (szélütés) okozhat. Bár ezek gyógyszeres kezelésében hatalmas a fejlődés, máig nagy az igény a hatékony, biztonságos és egyszerűen alkalmazható készítmények iránt. Antioxidáns és egyéb életfontosságú tulajdonságuk révén ilyenek lehetnek a természetes anyagok közül egyes vitaminok és tápanyag-kiegészítők. Korszerű, korrekt tudományos vizsgálatok eredménye alapján közleményünkben erre próbálunk választ adni. A vitaminok közül a C-, B-, D- és E-vitaminnal, a tápanyag-kiegészítők közül a koenzim Q10 (coenzymQ10)-zel és a halolajjal foglalkozunk, mert kizárólag ezekre vonatkozóan találhatók érdemi adatok az orvosi szakirodalomban.  … Tovább
Ha a kedves olvasónak már több ízben is volt 140/90 Hgmm felett a nyugalomban mért vérnyomása, és háziorvosa rendszeresen visszarendeli kontrollvizsgálatra, akkor feltehetően magasvérnyomás-betegként gondozzák (kezelik).
Ha az életmódjának és táplálkozásának megváltoztatásával (pl. testmozgással, testsúlycsökkentéssel, a dohányzás elhagyásával, a só-, a kávé- és az alkoholfogyasztás mérséklésével) nem sikerült a vérnyomását csökkenteni, akkor Önnek minden bizonnyal gyógyszert is kell(ene) szedni.  … Tovább

Gyógyszerészi gondozói programjaink

 Metabolikus szindróma

Metabolikus szindróma „Gyógyszerészi gondozás: a gyógyszerész által önként vállalt, felelősen végzett, dokumentált tevékenység, amelynek célja – az orvossal együttműködésben – a hatásos, biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia elősegítése, a beteg egészségtudatos életvitele kialakításának elősegítése, a megfelelő gyógyszerhasználatának szakmai segítése, együttműködő készségének növelése, életminőségének javítása minőségileg kontrollált körülmények között.” (2006. évi XCVIII. tv. 3§ y pont)  … Tovább

A gyilkos kórokat nem érdekli, ki milyen társadalmi rétegbe tartozik

 Szűrőprogramok

Szűrőprogramok Amiről nem tudok, az ellen nem tehetek semmit, amiről tudok, azzal felvehetem a harcot – ebben segítenek a szűrőprogramok.
A szűrőprogramok alapvető célja, hogy az egészségmegőrzés fontosságára figyelmeztessen, továbbá tudatosítsa, ezért mindenki maga tehet a legtöbbet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egészség a teljes testi, lelki és társadalmi jólétet és nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiányát jelenti. Egészségesnek lenni olyan képesség, amellyel az egyén szociálisan és gazdaságilag aktívan élhet. Másként fogalmazva, a jó egészség a minőségi élet alapfeltétele. Az egyén fizikai egészsége, pszichés állapota, társadalmi kapcsolata, a környezethez fűződő viszonya az egészség és az életminőség fogalomköréhez tartozik. A tartósan megromlott egészségi állapot több szempontból tragikus lehet, nemcsak a betegségből adódó hatások – fájdalom stb. – nehezítik a mindennapokat, hanem akadályozhatja a munkavégzést, az érintett szociális közege is megváltozhat, amikor szűkebb és tágabb emberi kapcsolataiban gondjai támadnak. Vagyis a betegség, a testi funkciócsökkenés megterheli a környezetet, és amire szinte soha nem gondolunk, a társadalomra is súlyos gazdasági terhet ró.  … Tovább

Ötletek könnyű, friss, egészséges ételek elkészítéséhez

 Egészséges táplálkozás télen, nyáron

Egészséges táplálkozás télen, nyáron A friss zöldségekből készült saláta az egészséges étrend alapja. A saláták gyorsan és egyszerűen elkészíthetők. Az alapanyagok és az általunk készített salátaöntetek számtalan kombinációjával teret adhatunk kísérletezőkedvünknek.  … Tovább
Hányat lép a veréb egy esztendőben? Egyet sem, hiszen ugrik. Vajon hányat lépünk mi? Megtudjuk, ha megszámoljuk. Aki erre adná a fejét, az inkább váltsa szorgalmát mozgásra, és a számtant bízza egy lépésszámláló készülékre. Az egészen egyszerű készülékek már olcsón beszerezhetők. Nincs más teendője, mint derekára (övére) csatolni a gyufásdoboznyi készüléket, és naponta törekedni rá, hogy egyre nagyobb szám jelenjen meg rajta. Nem kell erőlködni, nem kell megizzadni, elég csak sétálni. Félre a kifogásokkal, sétálni egyszerű, „a láb mindig kéznél van”. A kis eszköz szorgos használata ha nem is életmódváltást, de legalább életmód-jobbítást eredményez. Napi 10000 lépés – ugye nem elérhetetlen cél? A mindennap teljesített feladat sikerélményétől kedvet kapva később fokozhatja a tempót, és kocogással, futással teheti aktívabbá életét. Komolyabb mozgáshoz komolyabb készüléket is választhat, ami nagyobb tudásával szinte személyes edzőként segíti önt teljesítménye értékelésében.  … Tovább

Én kipróbáltam, önök bátran megvehetik!

 Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek IV.

Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek IV. Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékeket bemutató sorozatomnak immár a negyedik részéhez értem. Az eddig megjelent cikkekben hat készüléket ismertettem szakmai és vevőszemes szempontok figyelembevételével. Szerencsére ezzel nem merült ki azoknak a vérnyomásmérő műszereknek a választéka, amelyek megbízható működésükkel és pontos mérési adataikkal segítségére lehetnek a magasvérnyomás-betegséggel élőknek, valamint az ezt elkerülni kívánó és megelőzésként rendszeresen vérnyomást mérőknek. Mint korábban megírtam, hatalmas a választék, és sajnos nagy a kereslet is. A hipertónia népbetegség. Egyre többünk életének része, ezért kerül hozzánk új családtag, nevezetesen a vérnyomásmérő készülék. A piaci viszonyok torzították a termék presztízsét, és helytelen módon az orvosi műszer kategóriából a műszaki cikkek kínálatába sodródott. Korábban szakavatott és a minőség iránt elkötelezett gyártók állítottak elő ilyen készülékeket, és ezeket szakismerettel rendelkező eladóktól, célszerűen gyógyászati eszközöket forgalmazó boltokban lehetett megvásárolni. Ez megkímélte a vásárlókat a csalódástól, nem fordulhatott elő, hogy a tájékozatlan vevő leemeljen a polcról a hajszárító és a mikrohullámú sütő mellől egy gyanúsan olcsó, vérnyomásmérőnek látszó tárgyat. A mai állapotokat mindenki tapasztalhatja. Árudömping, „közérti” kínálat, eddig nem ismert gyártók és márkanevek, rövid élettartamú termékek – melyeket a garanciaidő alatt kicserélnek, de utána sem alkatrész, sem szerviz nem biztosított. Vegye meg, vigye el, használja, amíg lehet, aztán dobja ki.  … Tovább
Néhány szó az egészséges italainkról Az egészséges táplálkozásnak, életmódnak szerves része a megfelelő folyadékfogyasztás. Az egészséges felnőtt ember számára napi 2-2,5 liter folyadék fogyasztása ajánlott. De mit és mennyit igyunk?  … Tovább

Én kipróbáltam, önök bátran megvehetik!

 Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek III.

Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek III. Az otthoni vérnyomásméréshez folyamatosan bővül a készülékek kínálata. A vásárlók nehéz helyzetben vannak, mert a nagy választékban nem könnyű az eligazodás. Elsődlegesen a termék kinézetét és árát látják, továbbá az eladó tájékoztatására támaszkodhatnak. Érdemes ezért olyan szaküzletben vásárolni, ahol képzett és tapasztalt szakemberek tudnak segíteni.  … Tovább
Vízválasztó – avagy megéri közeget váltani Noha sokan idegen elemként kezelik a vizet, nem is gondolnák, mennyire meg tudja könnyíteni az életüket. Nem csak a felhajtóerő miatt… Segíthet a gyógyulásban, regenerálódásban, vagy csak egyszerűen a hétköznapi stressz könnyebb elviselésében. És néha a legnehezebb helyzetekben is segít…  … Tovább

Cimkefelhő:beszámoló cukorbetegség (diabétesz) családorvos edukáció hirdetés jog junior kezelés könyv közösség lexikon magas vérnyomás megelőzés önellenőrzés piac psziché recept szakellátás személyes szövődmények táplálkozás társbetegségek testmozgás teszt

Szerzők:Dr. Ádám Ágnes, Ambrus Zsófia, Dr. Antalics Gábor, Dr. Bakó Barnabás, Dr. Barna István, Dr. Barta László, Dr. Békefi Dezső, Prof. dr. Bereczki Dániel, Béres Alexandra, Dr. Blatniczky László, Dr. Elek Sándor, Dr. Erhardt Éva, Fadgyas Zsuzsa, Faludi Viktória, Fazekas Erzsébet, Dr. Fekete Andrea, Dr. Földesi Irén, Prof. dr. Gerő László, Gyurcsáné Kondrát Ilona, Dr. Hermányi Zsolt, Herth Viktória, Dr. Hidvégi Tibor, Dr. Horváth Csaba, Dr. Jermendy György, József Attila, Juhászné Tuifel Andrea, Prof. dr. Kékes Ede, Kicsák Marian, Dr. Kis János Tibor, Prof. dr. Kiss István, Dr. Kovács Tibor, Krasznai Éva, Dr. Ladányi Erzsébet, Lázár Virág, Dr. Letoha Annamária, Prof. Dr. Ludwig Endre, Madácsy Tamás, Dr. Mátyus János, Módos Anikó, Nagy Gyuláné Tajti Éva, Dr. Nemcsik János, Orlik Szidónia, Dr. Pados Gyula, Dr. Páll Dénes, Dr. Rakk Erika, Prof. dr. Reusz György, Dr. Samu Antal, Dr. Simonyi, Dr. Strényer Ferenc, Dr. Sudár Zsolt, Szabados Judit, Prof. dr. Szabó András, Dr. Szabó Noémi, Prof. dr. Székács Béla, Szőke Mária, Tihanyi András, Trieber László, Dr. Tschürtz Nándor, Dr. Zajkás Gábor

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!