Alig egy hónap a cukorbetegek legnagyobb sporteseményéig

Elindult a visszaszámlálás

2015. július 19. és 26. között negyedik alkalommal rendezik meg a cukorbetegek futsal-Európa-bajnokságát – Belgiumtól Üzbegisztánig 17 országból több mint 200-an játszanak majd a fedett pályákon, hogy bebizonyítsák, a sportban sincs helye a diszkriminációnak. A házigazda a tavalyi győztes, Románia, a mérkőzéseknek pedig Kolozsvár ad majd otthont. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

Illusztráció

Minden tizedik magyart érinti a diabétesz, a WHO becslése szerint pedig 2030-ra 366 millió, azaz duplaannyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón. Ezért is fontosak az ilyen események, mint a DiaEuro – a bajnokságra látogatók ugyanis nemcsak a futsalmeccseken, hanem különböző workshopokon és a cukorbetegek érdekérvényesítésével kapcsolatos szakmai rendezvényeken is részt vehetnek majd.

Illusztráció

A magyar csapat jó eséllyel száll harcba a bajnoki cím megszerzésért, hiszen két éve az aranyérmet sikerült elhozniuk, a tavalyi, balatonfüredi döntőben az 1:1-re végződő játék után pedig csak drámai csatában, büntetőrúgásokkal kaptak ki a román válogatottól. A hazai cukorbetegek futsalválogatott kerete már majdnem teljes, a tavaszi válogatót követően Hevesi Tamás énekes, pro licences edző – aki maga is cukorbeteg – azonnal hozzálátott a csapat megszervezéséhez. A pontos névsort a következő hetekben hozzák nyilvánosságra a szervezők.

– Büszkék vagyunk rá, hogy az egyetlen, valóban hazai fejlesztésű vércukorszintmérő-család gyártójaként támogathatjuk a magyar válogatottat, és így elmondhatjuk, nekünk is van egy kis részünk a cukorbeteg teremlabdarúgók két éve tartó sikerszériájában. Bízom benne, hogy ezúttal is bizonyít a nemzeti csapat, és jó eredménnyel térnek majd haza Kolozsvárról. – mondta el Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezetője.

– Egyetértünk a DiaEuro céljaival, hiszen ma már szinte minden családban van cukorbeteg, így rendkívül fontos az érintettek társadalmi elfogadottságának előmozdítása. Főleg, hogy aktív testmozgással és megfelelő inzulinterápiával a betegek ma már teljes életet élhetnek – mondta Fülöp Rita, a Sanofi Diabétesz Üzletágának vezetője.

A magyar csapat szervezését a DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület végzi, a válogatott felkészüléséhez pedig a tavalyi EB-t is megrendező 77 Elektronika Kft. és a Sanofi nyújt biztos hátteret. A magyar csapat folyadékpótlásáról a Coca-Cola ásványvizei és sportitalai gondoskodnak.

Az eredményeket az EB ideje alatt a www.diaeuro.org honlapon és a rendezvény Facebook-oldalán (fb.com/DiaEuro) is követheti minden érdeklődő!

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!