Országos Gyermekdiabétesz Nap – 2018. január

XIII. Gyermekdiabetes nap

2018. január 13.
ELTE Savaria Egyetemi Központ 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

Kedves Gyermekdiabetes Gondozók, Kedves Kollégák!

Szeretettel hívunk és várunk Benneteket az immár hagyományossá vált rendezvény megálmodója, Szabó László főorvos úr által létrehozott Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gyermekdiabetes gondozója és a Vas megyei Diabeteses Gyermekeket Segítő Egyesület által közösen szervezett XIII. Gyermekdiabetes Napra Szombathelyre.

Sok meglepetéssel készülünk, így bízunk benne, hogy a város téli közlekedés szempontjából kevésbé kedvező földrajzi elhelyezkedése ellenére minél többen részt tudtok venni a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt szervezett programokon.

Jelentkezési határidő: 2017. december 15.
(Kisebb módosításokat 2018. január 1-ig még elfogadunk.)

Amennyiben a családok a nyugati határon szívesen eltöltenének egy hétvégét, szállás lehetőséget kedvező feltételekkel biztosítunk.

A szervezők nevében:
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő és Gyermekosztály
Gyermekdiabetes Szakambulancia munkatársai

Jelentkezés

Jelentkezési lap letöltése innen

Mis & Bos Kft. – Veres Emese, Szabó Bernadett
1149 Budapest, Pillangó park 7. fszt. 1-2.
Tel: +36 1 999 0780 | Fax: + 36 1 700 1597
emese.veres@misandbos.hu | bernadett.szabo@misandbos.hu

Program tervezet

10.30 Megnyitó
11.00 Diabeteses gyermekek műsora
12.00 Kerekasztal beszélgetés – szülők és gyermekdiabetológusok részvételével
12.30 Ebéd

Gyermek és felnőtt programok

13.30 Varázspercek - Nagy Jonathan illuzionista művész
14.00 Táncház – ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes és Boglya Népzenei Együttes
14.45 Hangulat a tetőfokon! – Tiszta Dili Animáció
15.30 Meglepetés vendégek, tombola sorsolás

Szervezők:
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő és Gyermekosztály
Vas megyeiDiabeteses Gyermekeket Segítő Egyesület

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!