Üdvözöljük a Diabetes Magazin honlapján!

Már 28 éves a Diabetes Magazin, az Alapítvány a Cukorbetegekért lapja

Hírek




Megjelent a Diabetes Junior 2017

Mézesplufi

 Mézesplufi

Mézesplufi A varázslatos Plakka bolygó lakóinak, a kedves zöld, kék és rózsaszín kis plufiknak annak ellenére, hogy egy távoli bolygón éltek, sok olyan szokásuk volt, mint nekünk, embereknek. Ilyen volt többek közt a karácsony megünneplése. Klau, Vena és Titi, a három testvér állandóan együtt volt. Együtt játszottak, sétáltak, most éppen a Plamarketbe mentek vásárolni, ugyanis mézesplufisütéshez készülődtek. – Ne azt vegyük meg! – mondta Titi, és Klau kezéből kivette a harangform

... Tovább
Hullámok hátán

 Hullámok hátán

Csaknem két éve indult útjára a MentaPROgram, amely cukorbetegséggel élő gyermekek családjait hivatott segíteni. Elsősorban aktív közösségi, pszichés támogatást nyújtunk a hozzánk fordulóknak – közösségépítő, feszültségoldó csoportos foglalkozások és egyéb programok keretében.

... Tovább
Beszélgessünk!

 Beszélgessünk!

Felgyorsult világban élünk, eltűntek a távolságok, mindent el tudunk érni – azonnal. Az élet több területén szeretnénk egy időben sikereket elérni – azonnal. Vannak problémáink, amelyeket megoldunk – azonnal.
Ám mindenki találkozott már olyan problémával, amit valamiért nem tudott megoldani – azonnal. Csak vitte, vitte magával a problémát, az pedig egyre jobban nyomta a vállát. Mit szólna hozzá, ha azt mondanám: van lehetőség arra, hogy gyorsabban megoldja ezt a problémát is?

... Tovább

További tartalom, előfizetés


40 éve cukorbetegek találkozója

Egerben, 2017. szeptember 15-én kerül megrendezésre a „Több mint 40 éve cukorbetegséggel élők országos találkozója”. Várjuk azok jelentkezését, akik ennyi év után szívesen töltenének egy hétvégét sorstársaikkal Eger hangulatos városában.

A program folytatásaként szeptember 16–17-én várjuk a partnerszervezeteket a hagyományosan megrendezésre kerülő XII. Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozóra. A részletes programról később tájékoztatunk az egyesület weboldalán: egridiab.cwe.hu.

További információ az alábbi elérhetőségen:
Jakabné Jakab Katalin
a Cukorbetegek Egri Egyesületének elnöke
Tel.: (70) 366-3778

Az MDT elnökének levele a WHO Világnap kapcsán

PDF letöltése


Személyi jövedelemadó 1%

Kérjük személyi jövedelemadójának 1 százalékával támogassa alapítványunkat! Támogatásával nagymértékben hozzájárul a cukorbetegek oktatásának továbbfejlesztéséhez. Az alapítvány fő tevékenységei: a Diabetes újság kiadása; páciensoktatási programok; orvosok és nővérek továbbképzése; a cukorbetegség prevenciója.

Alapítvány a Cukorbetegekért, Veszprém – Adószám: 19260192-2-19


Ajánló

 November 16-tól keressék az Ízek és Érzések magazin legújabb lapszámát!

A tartalomból: Gyömbéres karácsonyi édességek • Ünnepi menük: gluténmentes, laktózmentes, nyers vegetáriánus • Tojásmentes sütemények • Gluténmentes bejgli • Ehető ajándékok: fűszerkeverék, tea és forró csoki • Rántott hal reform módra • Töltött karácsonyi ételek • Kímélő előételek, saláták és köretek • Ínyenc szilveszteri szendvicsek • Lencse: a főzeléken túl • Újévre: rostdús étkezés • Ajándékötletek

Weboldal: www.izekeserzesek.hu

Első 50 előfizetőnknek 2 db rénszarvas-mintás uzsonnázódeszkával kedveskedünk!


Cikkek

 Na, ki a király?

A címben szereplő kérdés nem valami felvágós ficsúr közkeletű mondása, sokkal inkább egy sorsunkra vonatkoztatható gondolat. Vajon a mi életünkben ki az uralkodó? Az állapotunk, vagy a bennünk élő, égő, örök, halhatatlan, sérthetetlen lélek? A helyes felelet természetesen az utóbbi. Ezt elméletben mindenki kiválóan tudja, ám gyakorlati alkalmazása fejtörést okoz. „Hogyan legyek én a király, ha a betegségem udvari bolondot csinál belőlem?” Az első és legfontosabb: olyan nincs, hogy „betegségem”

... Tovább

 A hála napja

Annyi mindenért lehet az ember hálás. Kezdjük ott, hogy felébredünk reggel, és kinyitjuk a szemünket. Tehetjük mindezt duzzogva (fene vigye el, már megint reggel), dühösen (a macska rúgja meg, ismét kelni kell), vagy vidáman, pozitívan, hálát adva (köszönöm, hogy egy újabb napot kezdhetek, hiszen tudom, ma valami varázslatos dolog történik velem). Ízlések és pofonok, de én az utóbbit választottam április 8-án is, amikor fél ötkor megszólalt az ébresztőm. Lili, a vakvezető kutyám úgy ugrott ki f

... Tovább
Saláta-délutánok

Interjú a Lang Gusztáv-díjas klub vezetőjével

 Saláta-délutánok

Az Ajkai Diabétesz Klub kapta idén a közösségek számára alapított Lang Gusztáv-díjat. Mező Jánosné klubvezető vette át a kitüntetést.

... Tovább

 A plüssmaci ujja

Amikor a nyolcvanas évek végén egy barátom az előttünk álló informatikai robbanásról mesélt, hittem neki természetesen, de – most már tudom – valójában nem is sejtettem, miről beszél. Akkoriban, ha telefonálni akartam, felvettem a kagylót, ellenőriztem, hogy nem hallok semmit, nincs vonal, majd letettem magam mellé a kagylót és nekiláttam a dolgomnak. Ha szerencsém volt, 20-25 perc múlva egyszer csak lett vonal. Ma, ha a számítógépem a háttérben mondjuk „takarít”, s ezért lassabban engedelmesked

... Tovább

Cimkefelhő:cukorbetegség (diabétesz) elismerés közösség psziché személyes

Szerző:Herth Viktória


Páciensoktatás

Aktuális előadások

Mi a cukorbetegség? Milyen típusai vannak? Prediabétesz, kockázati tényezők – Dr. Hidvégi Tibor

Előadás az VII. Civil Fórumon – Páciensoktatási program cukorbetegeknek
2017. április 8., Budapest

Vércukor-önellenőrzés, a gondozást segítő technikai eszközök – Dr. Jermendy György

Előadás az VII. Civil Fórumon – Páciensoktatási program cukorbetegeknek
2017. április 8., Budapest

Korábbi előadások

Diabetes és mikrobiom, avagy terítéken a „sárga leves”? – Dr. Sudár Zsolt

Előadás az VI. Civil Fórumon – Páciensoktatási program cukorbetegeknek
2016. április 23., Budapest

Édesítőszerek a táplálkozástudományban és a konyhánkban – Szűcs Zsuzsanna

Előadás az VI. Civil Fórumon – Páciensoktatási program cukorbetegeknek
2016. április 23., Budapest

Az előadásokhoz tartozó tesztek elérhetők itt!

A korábbi évek előadásai és a hozzájuk tartozó tesztek elérhetők az Archívumban!

A korábbi előadások már DVD lemezen is megrendelhetők!

Oktatófilmek

A vércukor mérése

A vércukor szabályos mérésének bemutatása, előkészületek, a készülék pontos használata


Miért jó a Diabetes olvasójának lenni?

 Miért jó hozzánk tartozni?

A Diabetes nem csak újság – több annál: mozgalom. Közösség, amely szeretettel fogad, közösség, ahol önmagad lehetsz. Divatos manapság ez a kifejezés: légy önmagad! Általában reklámokban használják, sugallva, ha ezt az illatot fújod magadra, azt az ízt ropogtatod, akkor magadra találsz, teljes életet élsz, akkor és csak akkor megvalósítod önmagad. E szörnyű becsapás helyett nálunk, köztünk mást jelent e kifejezés.

Nem kell szégyellned diabéteszedet, nem kell szoronganod, ha társaságban rád tör a hipó, nem kell hosszan gondolkodnod, ha nem tudod egy étel szénhidrát-értékét! Ha hipózol, szólj a melletted ülőnek, vagy kérdezd meg nyugodtan, szerinte mennyi lehet az ebéd szénhidrátja. Köztünk ez természetes. Ezért jó eljönni a Diabetes szülinapra, ezért jó elmenni havonta a településeden működő klubba, ezért jó barátkozni sorstársakkal. Isteni dolog este tízkor felhívni az ország másik végén cukorbeteg ismerősödet – észre sem fogod venni, pár hónap alatt barátoddá válik –, hogy tanácsot kérj egy problémával kapcsolatban, vagy egyszerűen csak beszélgess vele. Hány barátság, hány szerelem született már – az elmúlt két és fél évtizedben, amióta a Diabetes létezik – a diabétesz apropóján!?

De ha te otthonülő vagy, ha csak lapozgatod az újságot – vagy nézegeted honlapunkat –, akkor is közénk tartozol. Akkor is érezheted: a te bajod nem csak a te bajod. Mások is küzdenek a kilókkal és a grammokkal – kilókkal hasuk tájékán, grammokkal a tányéron. Mások is féltek eleinte, és kétségbeestek, de ma már, ha olvasod írásaikat, láthatod, csak nevetnek a kezdeti riadalmon. A cukorbetegség feltételekhez kötött egészség - mondogatta gyakran Lang Gusztáv, a MACOSZ egykori elnöke, a Diabetes újság tulajdonosának, a veszprémi Cukorbetegekért Alapítványnak első elnöke. Sokan bólogatnak helyeslően – ennyi az egész! És sokan vitatkoznak – ennél azért többről van szó! Ki-ki foglaljon állást magában! Annyi azonban biztos: a cukorbetegség esélyt ad, a cukorbetegséget kézben lehet tartani. Nem kell átadni az uralmat a kórnak! Te dirigálhatsz neki és önmagadnak.

Köztünk önmagad lehetsz: fegyelmezett, öntudatos és majdnem egészséges ember, aki éppen úgy élhet, mint az egészségesek. (Amúgy van egészséges ember..?) Önmagad lehetsz: vidám és sportos, jó alakú és erős. Ha épp szomorú vagy és fáj a lábad, kövérkés vagy és gyenge - akkor is itt a helyed! Keresd köztünk a jó példákat, a leendő barátokat, keresd a válaszokat kérdéseidre. Olvasd-hallgasd az orvosok tanácsait, próbáld ki a dietetikusok receptjeit! Légy önmagad – a cukorbetegek egyre népesebb családjának közösségében!

Herth Viktória
a Diabetes főszerkesztője

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!