Diabetes Junior 2011

A muzsika hangja

Veszprém nemcsak a királynék városa – ahogy azt a turisztikai reklámszöveg mondja –, hanem a zene városa is. Kisebb-nagyobb zenekarok működnek nálunk, és a kórusokat sem lenne könnyű felsorolni.

Az egyik legismertebb énekkar – a város, sőt az ország határain túl is – Veszprém Város Vegyeskara. E nagy múltú együttesnek van egy „utánpótláscsapata”, a VVV Vokál. Középiskolások, egyetemisták, huszonéves fiatalok énekelnek e kórusban, mindig öröm hallgatni őket: szép a hangjuk, mosolyog az arcuk, igazi élmény a repertoárjuk.

Veszprém Város Vegyeskara Vokáljában, a szoprán szólamban van egy lány, akire oda kell figyelni. Élénk vörös a haja, pirszing van az orrában… igazi „mai lány”. Mikor először hallottam szólót énekelni, azt hittem, ő profi, képzett, tanult énekes. Káprázatos a hangja! És ahogy énekel..! Nem a torkából, a szívéből jön. Másodszor dzsesszt hallottam tőle. Ha lehet, még jobb volt!

Két éve fiam is a kórus tagja, tőle tudtam meg pár hónapja, hogy Fruzsina, a szép hangú lány diabéteszes. Lapunkat is ismeri régóta.

Mikor leültünk beszélgetni, viruló 20 éves huppant le mellém. A kozmetikai szalonból érkezett, ahol nem szépítkezett, hanem szépített. Miután leérettségizett a ruhaipari szakközépiskolában, kozmetikustanulónak állt.

– Érdekel a szépészet és szeretek emberekkel foglalkozni. Jól érzem magam itt, a munkatársakkal megértjük egymást, az oktatóm pedig fantasztikus. Még az elméleti ismereteket is inkább tőle kapom, mint az iskolából.

Nyolcévesen lett cukorbeteg, vakbélműtétjét követően. Családjában senki nem volt diabéteszes, a genetikai vizsgálatokat is elvégezték, még a hajlamot sem mutatták ki. Jött, mint derült égből a villámcsapás. Igaz, két éve édesapja „sorsközösséget vállalt vele”, cukorbeteg lett, már ő is inzulint használ. Mondta is lányának: most már tudja, Fruzsinak mit kellett végigcsinálnia…

– Számomra nem okozott nagy gondot, ettem, amit elém tettek. Persze, akkoriban nem tudatosan fogtam fel a helyzetemet. Az például nagyon zavart, amikor születésnapi zsúrra hívtak, és én nem ehettem, ihattam azt, amit a többiek.

Fruzsina szerencsés, mert egyik osztálytársa is cukorbeteg volt az általános iskolában. Segítette, vigyázott rá a másik, „együtt erősebbek voltak”. Nyugodtan ebédelhetett az iskolában, még a konyhásnénik is ügyeltek a diétára. Egy hétre előre odaadták a menüt, s ha mondjuk darás tészta volt ebédre, Fruzsi vitt magával cukorpótlót vagy diétás lekvárt. Néha egy-egy fagyi is becsúszott, ma már tudjuk, nem számít ez kirívó bűnnek.

Ének-zenei iskolába járt, az éneklés ott kezdődött. Hegedülni is tanult tíz évig. Többször indult népdaléneklési versenyen, negyedik, harmadik, végül első helyezett lett. Minden szépen alakult, míg 15 éves nem lett. S ahogy az lenni szokott, a tinédzserkor előhozott minden rosszat.

Nem bírta, nem akarta elfogadni, hogy ő már mindig… hogy örökké… hogy korlátok között… hogy ő más… inkább nem vett tudomást a diabéteszről. (Ahogy azt teszi csaknem valamennyi, gyermekkorból a felnőttség felé induló cukorbeteg.) Buli, csatangolás a városban, barátok, barátnők vették át a hatalmat az életében, pedig szinte azonnal kezdte fizetni az árát. Ebben az időszakban csaknem minden hónapban kórházba került. Hányt, hasmenése volt, különböző rosszulléteket produkált.

Szegény szülei csak nézték, és várták, mikor tér vissza az ő kislányuk, mikor döbben rá, hogy ez így nem mehet tovább. 17 éves koráig bírták, akkor azonban a sarkukra álltak. Ahogy Fruzsina fogalmaz:

– Akkor kezdtek beszabályozni.

Szigorú szülőkké váltak, kemény korlátokat vezettek be. Épp jókor. Akkortájt nyílt ki Fruzsi szívében a szerelem, s a szerelemért – mint tudjuk – sok mindenre képes az ember. Fruzsi is megértette, ha jól tanul, találkozhat a fiúval, ha rosszul tanul, nem találkozhat. Ráadásul akkor már kezdett elege lenni az örökös kórházból, s rájött:

– A diabétesz olyan dolog, amivel nem foglalkozni nem lehet! Már érettebb fejjel elkezdtem mindenfélét olvasni a diabéteszről, s bevallom, lelki traumát okozott. Szembesültem azzal, hogy ez nem állapot! Halálos betegség, ha nem megfelelően kezelik. Ha élni akar az ember, muszáj törődni vele, és én szeretek élni!

Ma Rakk Erika doktornő a kezelőorvosa, akit nagyon-nagyon szeret, mert minden gondját, baját megbeszélheti vele. Roppant indiszkréten megkérdeztem, mennyi volt a legutóbbi HbA1c-eredménye. A 8,9-es érték bizony magas. Ő mégis büszkén mondja, mert háromhavonta egyre kisebb az érték, s 18 évesen 15-ös HbA1c-t is mértek nála. Ma már ki meri jelenteni, beállt a cukorszintje, nem ugrabugrál összevissza. Pent használ, az inzulinpumpa fel sem merült, de nem is áhítozik rá, megszokta a szurkálást, az zavarja legkevésbé.

Példaadó az is, ahogy baráti körben kezeli diabéteszét. Nem hivalkodik, és nem titkolja.

– Őszinte ember vagyok, bárki előtt vállalom a cukorbetegségemet. A barátaim mind elfogadták, sőt ők vigyáznak rám.

Szerelme is tudta – hiszen osztálytársak voltak –, hogy cukorbeteg, s őt sem zavarta ez soha.

Egy gondja azonban még mindig van Fruzsinak. Bár kívülről nyugodtnak és magabiztosnak látszik, roppant ideges alkat.

– Valójában nincs okom panaszra, mégis mindig úgy érzem magam, mintha valami baj lenne.

Ezt a belső feszültséget kellene leküzdenie, s ebben az éneklés sokat segít. Mikor énekel – a kórusban, vagy csak otthon a maga örömére, esetleg baráti társaságban –, akkor megszűnik minden rossz, minden feszültség, akkor nincs semmi más, csak a dal. A muzsika, ami Fruzsinát élteti.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek, megkérdezem: ha öt év múlva újra beszélgetnénk, miről szeretne mesélni nekem. Kicsit tűnődik csak, majd csillogó szemmel sorolja:

– Boldog házasságban élek, van már legalább egy gyermekem. A kozmetikusi szakmában sikeres vagyok. Ja, és van egy magán-énekiskolám.

Szép terv a következő öt évre, de ha csak álom, annak is szép.

– Ha valamit eltervezek, annak megvalósulásáért mindent megteszek. Ezért bízom benne, hogy valóban elmondhatom ezeket öt év múlva.

A kisördög csak nem alszik bennem, s felteszem a másik bennem bujkáló kérdést is a „tapasztalt” húszévesnek: mit csinálna másképp?

– Semmit! Ha tehetném, se tüntetném el az elkövetett hibáimat. Ha nem lennének, nem tanultam volna belőlük.

Mit lehet ezek után még mondani? Fruzsina tényleg tapasztalt, okos húszéves ifjú hölgy. Átsétált a gyermekkorból a felnőtt világba, igaz, bukdácsolt közben, de két talpára érkezett. Találkozunk öt év múlva.

Herth Viktória

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!