Diabetes Junior 2011

Akkor is a mi életünk

Ne haragudj, meggondoltam magam, mégsem szeretnék interjút adni. Nem szeretném, ha a fiam tudná, miket éreztem akkoriban.

Amikor megszületett Norbi – normális súllyal, egészségesen –, még a gyerekorvos is azt mondta, ritkán lát olyan boldog édesanyát, mint amilyen én voltam. Otthon voltam vele három évig, minden percét élveztem. Aztán jött az óvoda, majd az iskola. Szépen tanult, szerette a tanító néni és szerették a társai is. Tudod, arra külön ügyeltem, mivel nincs testvére, a barátaival sokat lehessen együtt.

Harmadikos volt, amikor egyszer csak magába forduló lett, szomorkás. Ő, aki korábban úgy tudott nevetni, hogy harsogott a ház. Volt, hogy délután lefeküdt az ágyára, és csak feküdt.

Elvittem orvoshoz, de nem lettünk okosabbak. Semmi fizikai jel nem utalt akkor betegségre. Arra gondoltam, hogy az iskolában lehet valami gond, beszéltem a tanítónőjével, de ő is csak annyit mondott, amit én is láttam, hogy folyton bágyadt a gyerek.

Két hét múlva éjjel bepisilt, egymás után két alkalommal is. Aztán eljött a végzetes hajnal, amikor Norbi szinte magatehetetlenül feküdt az ágyában és sírt, csak sírt. Azonnal hívtam az orvost, szerencsére jött is gyorsan. Megkérdezte, sokat iszik-e a gyermek. Bevallom, ezt nem vettem észre. A doktornő megmérte Norbi vércukrát, s már hívta is a mentőket, mert 27 mmol/l volt a vércukorszintje. Akkor persze nem tudtam, hogy ez mit jelent.

Aznap, a kórházban, Norbi ágya mellett összedőlt a világom! Az a határtalan boldogság, ami addig bennem volt, szilánkokra törött: Mi történt? Miért történt? Én vagyok a hibás? Norbi a hibás? A férjemet okoljam?

Azért nem adhatok interjút, mert akkor el kellene mondanom, hogy eleinte úgy éreztem, ezentúl nyomorék gyerekem lesz. Ma már annyira szégyellem ezt az őrült gondolatot! Tudod, a kórházban mindent elmagyaráztak, sok mindenre megtanítottak, de azzal senki nem törődött, hogy mit érzek. Norbi még bent volt a kórházban, én hazamentem, s akkor jött a legrosszabb, a férjem ellenem fordult: minden az én hibám, elkényeztettem a gyereket, rosszul neveltem. A kapcsolatunk is romokban hevert. Éjjel alig aludtam. Reggel tudtam, hogy mennem kell a kórházba, de csak álltam a konyha közepén, és arra gondoltam, hogy nincs tovább! Vége az életünknek!

Mikor megérkeztem a kórházba, Norbikám az ágy szélén ült, szokás szerint lógázta a lábát, és mosolygott. Úgy, mint régen, olyan csibészesen.

– Nem félek a szuritól! – ezzel fogadott. – Ma reggel én adtam magamnak az inzulint, és egyedül mértem meg a cukromat! Azt mondta a doktor néni, ha ezt megtanulom, nemsokára hazamehetek! Ugye megtanulsz diétásan főzni, Anya? Nekem a szurkálás lesz a feladatom, neked a diéta. Mind a ketten ügyesek vagyunk, nem lehet ebből baj! A focis kártyáimat behoztad?

Leültem a fiam mellé, átöleltem, és elmúlt a félelmem. Na, nem teljesen, jó egy évig még előjött időnként, de akkor, ott megértettem, megy tovább az életünk. Lehet, hogy nehezebb lesz, de akkor is a mi életünk, és Norbi nem nyomorék, „csak diabéteszes”.

Délután mentem haza a focis kártyákért. Férjem magába roskadva ült a kanapén. Én pedig elmeséltem neki, mi zajlott le bennem az elmúlt pár napban, és felajánlottam neki, ha akar, menjen el. Nem kell vállalnia velem együtt… de én teszem, amit tennem kell, felnevelem Norbit, teljes értékű emberré nevelem. Ha ő úgy látja, rosszul, akkor is. Elment. Három napra. Mikor a negyedik napon hazahozhattam Norbit a kórházból, az autóban elmondtam neki, hogy apa nem lesz itthon, el kellett utaznia. De mikor beléptünk az ajtón, ott állt a feldíszített nappali közepén, szélesre tárt karokkal várta a fiát.

Akár hiszed, akár nem, szebb a családom, mióta Norbi diabéteszes! Na jó, leírhatod, amit meséltem, csak a nevemet ne írd bele.

H.V.

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!