Diabetes Junior 2011

„Soha ne add fel!”
Interjú Porubek Lászlóval

Porubek Lászlót súlyos állapotban szállították kórházba 1999-ben, 36 évesen. A diagnózis: 1-es típusú diabétesz. Kérdéses volt, hogy megéli-e a másnapot. Rendkívüli akaraterejének és kitartásának köszönheti, hogy itt van közöttünk ereje teljében, boldog sportemberként. Viszontagságos élete nem törte meg, ellenkezőleg, testileg és lelkileg megerősítette. László története bizonyosság arra, hogy soha nem szabad feladni, mert nincs lehetetlen. A Diabetes Fitness – Alapítvány a cukorbetegekért egyik alapítója és elnöke méltó példa mindannyiunk számára.

– Mi előzte meg a diagnózist, illetve milyen tüneteid voltak?

– Egy hónap alatt lefogytam 30 kg-ot. Egyik nap kómában talált rám az édesanyám, ekkorra már az ereim annyira összeestek, hogy a kórházban nem bírtak megszúrni. Ideiglenesen elvesztettem a látásomat. Azt mondta az orvosom, hogy megvakultam, nem fogom visszanyerni a szemem világát és buszmegállónyit sem fogok tudni sétálni.

– Mit mondott az orvos, volt valami kiváltó oka a betegségednek?

– Igen, idegi alapon kaptam. Túl sokat stresszeltem. A maszekvilágban meggazdagodtam, majd anyagi mélypontra kerültem, a barátnőm is elhagyott, ami nagy traumát okozott.

– Mit gondolsz, megelőzhetted volna a cukorbetegséget?

– Igen, ha annak idején nem görcsölök, stresszelek annyit, ha rendszeresen sportolok, ha jobban odafigyelek az étkezésemre, akkor elkerülhettem volna mindezt. A 10-12 év helytelen életmód vezetett idáig.

– Gyermekkorodban is sokat szorongtál?

– Igen, mert alkoholista apa mellett nőttem fel, borzalmas gyermekkorom volt. Sok időt töltöttem az utcán az édesanyámmal és a nővéremmel, mert nem mertünk hazamenni.

– Lehetséges, hogy ez is közrejátszott a cukorbetegséged kialakulásában?

– Igen, elég valószínű.

– Mi történt, miután kiengedtek a kórházból? Összetörtél?

– Egy ideig ültem magamba roskadva, élni sem akartam. Édesanyám mindig jött, és ellátott, vezette a háztatást. Egy idő után elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, elkezdtem fekvőtámaszozni. Ennek következtében a látásom kezdett visszatérni. Hamarosan – szemüveggel ugyan –, de már ki tudtam menni az utcára, és nekiálltam kocogni. A lelkiállapotom hullámzott, sokszor föl akartam adni, mert elegem lett az állandó szurkálásból, nyomoréknak éreztem magam. Pénzem sem volt, mivel nem tudtam dolgozni. Mindent el kellett adnom. Sokszor eszembe jutott, hogy véget vetek a gyötrelmes életemnek.

Anyám takarítónőként dolgozott és szerzett nekem is munkát. Nagy kínlódással, de csináltam, mert tudtam, hogy végig kell járjam az utam. A sok tornától fizikálisan egyre jobban éreztem magam, így munkát vállaltam egy építkezésen. A vércukorszint csökkenése miatt egy liter tej társaságában dolgoztam végig a napot, utána lejártam az edzőterembe. Kezdtem újra felépíteni magam. A munkában is eredményes voltam, először csoportvezető lettem az építkezésen, majd az építési vállalkozó társa. Ezt követően ismét megindultam a lejtőn, mert megszűnt a munka az építési vállalkozóval. Gazdagságból szegénységbe kerültem. Még a betegségem előtt váltam el, akkor 11 éves volt a lányom. Velem maradt egészen addig, amíg diagnosztizálták a cukorbetegséget. Később megjelent a volt feleségem, és megzsarolt, hogy hontalanszállóra mennek, ha nem költözhetnek be a lakásba. Ezt nem engedhettem meg, így otthagytam nekik a lakást, hajléktalanná váltam. Már önmagába véve az, hogy az ember utcára kerül, borzalmas dolog, de még keményebb, ha valaki a jólétből kerül a nélkülözésbe, mert akkor már megtapasztalta a jót, hozzászokott egy életszínvonalhoz.

– Hogy bírtad ki cukorbetegen az utcán?

– Nagyon nehéz volt, egy telet töltöttem az utcán, ott inzulinoztam magam, hát azt nem kívánom senkinek. Ekkor azonban az életem fordulóponthoz érkezett, találkoztam Névai Milánnal, a nővérem fiával, aki ezután mindig jött hozzám, felkarolt és segítetett anyagilag is. Én nem ittam, így látta rajtam, hogy nem vagyok reménytelen, nem adtam fel. Munkát szervezett nekem, foglalkoztatott, edzésprogramot dolgoztunk ki nekem és változtatottunk az életmódomon. Hamarosan anyagilag egyre jobb helyzetbe kerültem, így albérletbe költöztem.

– Miből állt az edzésprogramod?

– Testépítésből, minden izomcsoportot megmozgatva, kis súlyokat és nagy súlyokat váltogattam. A nagy súlyokkal jól el lehet fárasztani a testet, így az anyagcsere jobb lesz. Ha 1 órát edzek, utána 2 napig jó az anyagcserém, viszont ha kihagynék 5 napot, akkor felmenne a cukrom. Amíg élek edzek, amíg edzek élek.

– Hogyan jött létre a Diabetes Fitness?

– Az volt a célunk, hogy másoknak is segítséget nyújtsunk. A Zuglói Vagyonkezelő Zrt.-nek, különösen Sinkaseck Zoltánnak köszönhetően sikerült kialakítanunk a Diabetes Fitness edzőtermet. Főleg fiatalokkal foglalkozunk. Azt szeretnénk elérni, hogy törődjenek magukkal, ne menjenek el rossz irányba, hogy teljes életet élhessenek, és hogy ne éljék át azt, amit én. Ezenkívül támogatjuk a hajléktalan cukorbetegeket is, rendszeresen osztunk nekik ételt, vitaminokat, ruhát.

– Hányan és kik járnak hozzátok edzeni?

– Jelenleg 20 állandó tagunk van és vannak alkalmi vendégeink is. A kamaszoktól a huszonévesekig vegyesen.

– Milyen módon próbáljátok meg elérni a cukorbeteg fiatalokat?

– Előadásokat tartunk a Rákoskeresztúri Gyermek Cukiklubban, illetve rendezvényeket szervezünk.

– Sokan látogatják ezeket a rendezvényeket?

– Igen, nagyon sokan eljönnek. Próbálom elérni a fiataloknál, hogy komolyan vegyék a rendszeres testmozgást és a helyes táplálkozást, mert csak így csökkenthető a cukorszint. Nem a nagyobb inzulinmennyiség beadása hoz eredményt! Én vagyok a példa rá, hogy a mozgásnak köszönhetően semmi szövődménye nincs a diabétesznek, mindenem jól működik, a látásomat is teljesen visszanyertem.

– Komoly eredményeket értél el a sportban. Mesélj erről!

– 2003-ban fedett pályás, országos 60 méteres síkfutás-bajnokságon, Senior kategóriában, egészséges emberek között 3. helyezést és 2009. február 15-én a SYMA csarnokban megrendezett Veterán Atlétikai Országos Magyar Bajnokságon 60 méteres síkfutásban 4. helyezést értem el. És még tovább megyek…

– Van újabb célod, vár rád újabb megmérettetés?

– Igen, most egy testépítő-versenyre készülök Senior kategóriában, szintén egészséges emberek között.

– Mire vagy a legbüszkébb?

– Arra, hogy nem adtam fel.

– Mi motivált?

– Az, hogy nem akarok tovább így élni.

– A stresszt – ami nagymértékben hozzájárult a betegségedhez – hogyan kerülöd ki?

– Milán sok terhet levesz rólam. Ő megy el tárgyalni, mert nyugodtabb, jobban tudja kezelni a helyzeteket. Én igyekszem nem konfrontálódni az emberekkel, így tudok (majdnem) stresszmentesen élni.

– Milyen a magánéleted?

– Találkoztam egy volt osztálytársnőmmel, akit feleségül vettem. Odaköltöztem hozzá, és 7 éve boldog családban élek. Van egy lánya, akivel nagyon jó a kapcsolatom. Amióta családban élek, nyugodtabb vagyok, jól érzem magam.

– A családod a te életmódod szerint él?

– A feleségem igen, a lányom inkább az étkezésre figyel oda. A lányom olyan alapokat kapott gyermekkorában, hogy sosem kellett féltenem attól, hogy rossz útra tér. Az első 5 év a legfontosabb, legmeghatározóbb egy gyermek életében. Nagyszerű a kapcsolatunk, talán azért, mert értem a fiatalok nyelvét.

– Hogyan tudsz hatni a fiatalokra? Van valami módszered?

– A kommunikáció az alapja mindennek. Rengeteget beszélgetek velük és barátilag közeledem hozzájuk. A fiatalok érdeklődési körét tekintve széleskörű ismereteim vannak azáltal, hogy sok fiatallal találkozom. Nem direktbe próbálom rávenni őket a mozgásra, hanem a beszélgetésbe belefűzöm a sportot. A legfontosabb, hogy példát mutassak. Utána az, hogy megismerjem a lényeges dolgokat az életében, majd azon keresztül megfogom. Ha valaki lejön az edzőterembe, először csak beszélgetünk. Észre sem veszi, hogy hatással vagyok rá. Szép lassan a helyes útra terelem, vagyis az életmódváltás felé.

– Velük edzetek?

– Igen, velem kezdenek, majd ha már megerősödtek, Milán veszi át őket, és intenzívebb mozgás, a boksz alapjainak elsajátítása következik. Szép lassan felépítjük a testüket és a lelküket.

– Van tervetek, illetve kitűzött célotok jövőre az alapítvánnyal kapcsolatban?

– Szeretnénk országos bajnokságot csak cukorbetegeknek, illetve rendezvényeket szervezünk fellépő vendégekkel.

– Mi az üzeneted a diabéteszes fiataloknak?

– Az inzulin csak egy pótszer.

Lázár Virág

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!