Dr. Békefi Dezső
Az inzulin és a táplálkozás összehangolása
Az anyagcsere szempontjából egészséges emberben az inzulin kiválasztását az étkezés és az ennek következtében bekövetkező vércukor-emelkedés vezérli. Cukorbetegben fordított a sorrend; beadjuk az inzulint, és ehhez kell annyi szénhidrátot elfogyasztania a betegnek, hogy a korábban beadott inzulin ne okozzon hipoglikémiát, de ne is emelkedjék olyan magasra a vércukorszint, hogy a vérben éppen akkor jelen lévő inzulin ne tudja azt „megfogni”, így tartva célértéken belül a vércukorszintet. Tehát a vércukor-emelkedés görbéjét és az inzulin felszívódásából, majd a vérből való eltűnéséből adódó inzulinhatás görbéjét kell finoman összehangolnunk. Az egyes inzulinfajták felszívódása és hatástartama különböző.
A főétkezések előtt adott hagyományos gyors hatású humán inzulin a beadás után átlagosan 30 perc múlva kezd hatni, a teljes hatás 2-4 órával a beadás után érvényesül és körülbelül 5-6 óra alatt cseng le. Akkor várható az előbb említett két görbe (az inzulin hatásgörbéje és a vércukor-emelkedés görbéje) közötti összhang, ha az inzulin beadása 30 perccel előzi meg az étkezést. Az optimális várakozási időtartamok egyénileg és napszakonként is változhatnak, reggel kissé később, délben-délután kissé hamarabb kezd hatni az inzulin.
A hatásgörbe attól is függ, hogy hova adtuk az inzulint, és attól is, hogy a beadás helyét az injekciót követően használjuk vagy pihentetjük. Ha a végtagunk hideg – most jöttünk haza a szánkózásból –, akkor lassabban kezd felszívódni a gyógyszer, ha viszont meleg, akkor éppen fordítva. Ezeket mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia. Az inzulin beadásának és az étkezés megkezdésének idejére vonatkozó ajánlások akkor érvényesek, ha az inzulin beadásának időpontjában a vércukorszint normális (4,5–5,5 mmol/l közötti). Ha a vércukorszint alacsonyabb, akkor hamarabb ehet a beteg. Ha viszont magasabb, akkor növelni kell a beadás és az étkezés közötti időt, akár 45–60 percre, részben azért, hogy az étkezés időpontjára kezdjen csökkenni a vércukor, részben pedig azért, hogy az étkezés vércukoremelő hatása a maximális inzulinhatás idejére essék.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a tervezett étkezés gyorsan vagy lassan felszívódó szénhidrátot fog tartalmazni! Ha például tejet és lekváros zsemlét eszik a gyermek reggelire, akkor ez hamarabb emeli a vércukrot, így valamivel többet kell várni a reggeli megkezdésével, ha viszont teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérből készült szendvicset eszik, amelyben még saláta is van, akkor az inzulin beadása után néhány perccel megkezdheti a reggeli elfogyasztását.
Ultragyors hatású inzulinanalóg esetén ezek a várakozások sokkal rövidebbek, sőt van olyan is, amikor az étkezés előtti alacsony vércukor esetén azzal tudjuk csak kivédeni a hipoglikémiát, ha az inzulint étkezés közben, vagy akár azt követően adjuk be.
Láthatjuk tehát, hogy az inzulin és az étkezés helyes összehangolása bonyolult és nem könnyű feladat. Nem is sikerül mindig. Nem lenne helyes, ha mindebből azt a következtetést vonnánk le, hogy úgysem sikerül, ne törődjünk vele.
Minél jobban megismerjük saját testünk működését, annál sikeresebb lesz a betegségvezetésünk. Ennek módja: mérni a vércukrot, és elgondolkozni a kapott eredményen!
