Cikkek

„Izgalmas világba csöppentem”

Nyitott, energikus és végtelenül optimista, jókedve szinte ragadós. Nem hagyja, hogy sajnálják, és ezt a luxust magának sem engedi meg. Vadas Brigitta, a 16 éves veszprémi lány nyolc éve cukorbeteg.

Igazi kamasz, aki ahol csak lehet, feszegeti a határait. Imád görkorizni, korcsolyázni, lovagol és gitározik. Kijár egy közeli menhelyre, ahol kutyákkal foglalkozik, emellett pedig két cica gondos gazdája. Környezetvédelem szakra jár, később állatorvos szeretne lenni.

Felelősségteljesen, talán felnőttesebben is gondolkozik, mint egy átlagos 16 éves, de a kamaszos lázadás nem hiányozhat belőle. Pozitívan áll a diabéteszhez, azt mondja, furcsa ezt bevallani, de amikor nyolcéves korában kiderült a cukorbetegsége, még élvezte is az új helyzetet, izgalmas volt, ahogy minden megváltozott körülötte. Egy új világba csöppent, ahol mások voltak a szabályok, ahol az étkezés is csupa matematika lett.

– Még az inzulinbeadást is szerettem – neveti el magát Brigi, mintha valami kínos titoktól próbálna zavartan megszabadulni. – Nem mondom, hogy nincsenek nehezebb időszakok, de ezek maximum egy-egy napig tartanak. Olyankor eszembe jut, hogy életem végéig elkísér a cukorbetegségem, nem fogok tudni változtatni ezen, lesznek olyan dolgok, amiket nem tehetek meg, amikből kimaradok. De emiatt nem fordulok be, nem haragszom a világra. Azt gondolom, szerencsés vagyok, mert a körülöttem lévő emberek elfogadták a betegségem, támogatnak a szüleim és a barátaim is, soha nem közösítettek ki az iskolában sem. A környezetemben mindenki próbálja könnyebbé tenni az életem. Anya diabetikus süteményeket süt, és mindig vannak otthon cukormentes édességek, üdítők is. Kiszámol mindent, pontosabban és lelkiismeretesebben, mint én. Olykor ebből kisebb konfliktusok is adódnak, mert én néha többet szeretnék enni, elszámolom magam, vagy nem annyi inzulint adnék, amennyit kéne. De soha nem volt komolyabb baj, az elmúlt nyolc évben összesen csak kétszer volt eszméletvesztésem. Otthon szigorúak a szabályok, nincs chips, gumicukor, anya nem engedné, hogy ilyesmiket egyek, még a sportolástól is félt, és attól is, hogy esetleg innék a barátokkal. Néha azt érzem, túlságosan is aggódik – mondja Brigi.

A kérdésre, hogy van-e jogalapja a szülői féltésnek, bevallja, a barátokkal szokott néha „bűnözni”, olykor nehéz nemet mondani némi édességre.

– De mindig adok rá inzulint, nem lesz magasabb a cukrom – állítja határozottan.

Tisztában van a betegségével, épp ezért nem is sumákol, mikor áthág egy-egy szabályt. Pillanatok alatt meggyőz, hogy a diabétesz nem valamiféle börtön, ami megfosztaná a lehetőségeitől. Ugyanúgy lehet nagyokat álmodni és megvalósítani a célokat, csak néha jobban kell figyelni bizonyos dolgokra, mint egy nem diabéteszesnek. A környezetében viszont látja, mások nehezebben birkóznak meg a betegséggel.

– Az egyik srác a suliban, aki fölöttem jár, tavaly tudta meg, hogy cukorbeteg. Ő nagyon nehezen viseli, elutasítja az inzulinpumpát is, azt mondja, nem akar gépen élni. Remélem, végül pumpás lesz, mert sokkal egyszerűbb, mint a tollal bajlódni. Néha persze én is úgy érzem, akadályoz, az öltözködést sem könnyíti meg, és a strandon is macerás, de összességében egyszerűbbé teszi az ember életét, nem szabad úgy felfogni, mintha ellenség volna – véli Brigi.

Ritkán találkozni olyan fiatallal, aki ennyire pozitívan állna a diabéteszhez. Egy percig sem sajnáltatja magát, hanem megkeresi a lehetőségeket, az új utakat, próbálja feszegetni a határokat. Energikus, határozott és vagány, egy igazi cserfes tinédzser.

Sz. J.

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!