Cikkek

A cukorbetegség és Mi – Futás!

Nem tudom, hogy emlékeztek-e rám. Én vagyok az a diabéteszes lány, aki különböző „őrült” dolgokat csinál: sziklamászás, hosszútávfutás. Azért tértem most vissza, hogy elmeséljem, mi minden történt velem 2013-ban.

Kezdjük az elején! Ott lebegett előttem a márciusi cél, a Rotary maraton (március 24.). Mindenképpen javítani akartam a tavalyi eredményemen, mivel az 5 órával egyáltalán nem voltam megelégedve. Próbáltam úgy összeállítani az edzéstervet – amit persze számtalanszor áthegesztettem barátaim, futótársak tanácsait is felhasználva −, hogy gyorsító, illetve résztávedzések is legyenek benne a hosszúfutások mellett. Ez a módszer nagyszerűen bevált, azt vettem észre, hogy egyre inkább gyorsulnak a hosszúfutásos edzéseim, és a 6-os (perc/km) tempó viszonylag stabillá vált. Tudtam hozni 35 km-en is. Célom az volt, hogy mindenképpen 4:30-on belül legyek majd.

Felkészülés

Szerencsére januárban csak egy hetet kellett kihagyni betegség miatt, nagyjából tudtam hozni az edzéstervet. A tavalyi tél futás szempontjából tökéletes volt, nem voltak nagy havak, szinte végig tudtam az erdőben futni. Nagyon odafigyeltem a vitaminbevitelre és az egészséges táplálkozásra is. Meggyőződésem, hogy a varázs-salátareceptem sokat segített a felkészülésben.

Az utolsó hónapomat Kocsár Laci, tizenkétszeres ironman-bajnok „szakértette meg”, és adott nagyszerű ötleteket. Az ő tanácsára futottam a 35 km-t iramjátékban (45 perc tempós futás, 10 perc laza). Próbáltam nem elkövetni a tavalyi hibát, ezért kellő időt adtam testemnek a regenerációra, és nem daráltam le magam az utolsó hónapban. Rendszeresen jártam varázskezű Kazsihoz is, aki alaposan átgyúrta elhasznált izmaimat. A maratont megelőző héten sikerült „pihenni” (5 mászónap + 2 futás) Siuranában (spanyol mászóparadicsom) egy mászótúra keretében, ami mentálisan és testileg is nagyon sokat használt. Kocsár Laci és Kazsi is jó ötletnek tartotta, hogy az utolsó előtti héten más jellegű mozgást csináljak. Két futást azért beiktattam erre a hétre is. Ráadásul egy nap jutott Barcelonára is.

Tényleg jó mentális és fizikai formában fordultam rá a célegyenesre, ráadásul az égiek is velem voltak a rekord hideg március végi hőmérséklettel. Már csak futnom kellett. Ahogy tavaly is, a maraton előtti napon vettem fel a rajtcsomagot, hogy a verseny napján már ne kelljen ezzel szöszölni. Petivel gyalog mentünk az Oláh Gabira (atlétikai stadion), ahol a start volt. Nagyon hideget, 0–2 fok közötti hőmérsékletet jósoltak aznapra, aminek én nagyon örültem, hiszen hasonló körülmények között készültem fel, a meleg amúgy is kifektet. Odafelé azért kellett a pufidzseki. A futódzseki alá felvettem az ultrafutó barátomtól, Bökitől kapott kabalapólót. A cukrom 9 körül volt, ha jól emlékszem. Indulás előtt ettem egy fél energia­szeletet.

A verseny

A rajt most is olyan izgalmas volt, mint előző alkalommal. Elköszöntem emberemtől, Petitől, majd beálltam a rajtvonal mögé Dittével, az unokatestvéremmel, aki első félmaratonját futotta akkor. Bedugtam a fülest, és vártam a rajtot. Semmihez nem hasonlítható érzés. Elindultunk a 8, egyenként 5,3 km körüli kör teljesítésére. A taktikám hasonló volt, mint a 35 km-nél. 45/10 perces tempóváltásban akartam lefutni az egészet.

A rajt után igyekeztem nem nagyon beindulni, ami sikerült is, majd mintegy a felétől kezdtem kicsit növelni a tempót. A második köröm volt a leggyorsabb, 5:47-es tempóban sikerült lefutni. 10 km után ettem egy gyümölcs-zselészeletet, és arra is figyeltem, hogy minden frissítőpontnál igyak, mivel ez volt az egyik dolog, amit tavaly elszúrtam. A szüleim voltak a második frissítőpontnál. A kezdeti lendületet az első négy körön sikerült végigvinni (5:50 körüli tempó).

Az ötödik körnél (25 km), amikor következett volna az újabb tempósabb szakasz, már éreztem, hogy veszítettem a lendületből, szóval egy kicsit lazábban futottam: 6:10-essel. Ezt sikerült még a következő körön tartani. Aztán jött a hetedik kör, a holtpont, elveszítettem minden lendületemet, kifogytam a szénhidrátból, pedig 10 km-ként ettem gyümölcsszeletet. Itt már nagyon robotban mentem előre, már beszélni sem volt kedvem, nem is nagyon tudtam. Ez volt lelkileg a legnehezebb és a leglassabb köröm is, 6:22.

Aztán ráfordultam az utolsóra. Boldogító volt a tudat, hogy most megyek utoljára végig az egyes szakaszokon. Elhagytam Anyáékat, akik mondták, hogy bemennek a stadionba és ott fognak várni. Németi Csabi barátom öntött belém még egy kis lelket, majd ő is eltűnt. A kör felétől néztem az órámat, hogy vajon meglesz-e a titkon remélt cél, a 4:10. Próbáltam annyira gyorsítani, amennyire még képes voltam. Az utolsó 2 km-en felvettem egy gyorsabb tempót, amikor is olyan vádligörcsöt kaptam, hogy azt hittem, összeesek. Ütemesen húzta össze a vádlim, próbáltam fél lábon ugrálni, kicsit tehermentesíteni, de nem akart kiállni. Nagyon dühös lettem. Nem igaz, hogy pont most csinálja ezt velem a lábam!

Nem foglalkoztam a görcsökkel, próbáltam úgy futni, mintha mi sem történt volna. Ott már semmi pénzért nem álltam volna meg. Egy kis ideig még kínzott, aztán szép lassan elmúlt. Görcsmentesen fordulhattam rá az utolsó 1500 méterre. Néztem az órám, láttam, a 4:10 már nem lesz, már 4:12 sem, de hátha még 4:15-ön belül maradhatok. Amikor befordultam a stadionba, már láttam a szeretteimet, barátaimat és a speaker az én nevemet mondta a mikrofonba. Az utolsó 200 méterbe beleadtam mindent, ami még bennem volt, és 4:14:55-ös idővel sikerült átfutni a célvonalon.

Győzelem!

Aztán jött a szokásos. Eufória, katarzis, sírás, ölelés. Ott van ez is a „best of” pillanatok között. Borzasztóan örülök, hogy a sok energia, amit ebbe beletettem, végre megtérült. Annak is, hogy minden a legjobban alakult, a cukrom is rendesen viselkedett végig és elkerültem a hipót. Köszönöm mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak ehhez: először is Petinek a sok türelmet és gondoskodást, önzetlen szeretetet és hogy félretette magát teljesen, hogy én a maratonra készülhessek. És a többiek: Böki, Anikó, Ditte, Zoli, Ádám, Kata, Kocsár Laci, Zsoci, Kazsi, Németi Csabi, Zsilinszky Pali, Calin, Nemes Peti, Gonzo, Anya, Apa, Tesó, Ági. Remélem, nem hagytam ki senkit. Nélkületek nem sikerült volna így!

A maraton utáni három napomat a totális eufória jellemezte. Igaz, hogy járni is alig tudtam, leülni bárhová külön művészet volt, viszont azt éreztem, hogy nem tudom abbahagyni a vigyorgást és mellesleg tele voltam energiával is. A verseny másnapján például képes voltam elmenni a céges buliba, ahol még tánchoz hasonló mozgásformát is végeztem. Abszolút nem éreztem fáradtságot. Egy ideig. Aztán jött a csütörtök, és mintha átbillentettek volna egy kapcsolót.

Hirtelen tört rám a kimerültség, nagyon mély melankóliával társulva. A munkahelyen ülve el tudtam volna aludni, és már nem mosolyogtam egyáltalán. Hazatérve szinte rögtön elaludtam, egy 10 órás szessönt produkálva. Majd jött az üresség érzése: megcsináltam! Csak e körül forgott az agyam hónapokig. Jól sikerült. Vége. És most mi lesz? Az endorfin múlandó dolog. Vitt egy darabig, aztán szépen kikopott. Ez a dolgok rendje. Amíg tartott, addig viszont óriási volt.

Még néhány „apróság”

Egy hét kihagyás után újra futottam (amit az izmaim még korainak éreztek).

Valószínűleg a tudat, hogy csapattal készültünk az Ultrabalatonra, elég motivációt biztosított az edzéshez, mert néha igencsak kellett mentálisan erősködni magammal. Az első pár hét egy kicsit fájdalmas volt fizikailag is. A térdemet éreztem egy darabig, és azt, hogy a szervezetem nagyon kiürült. Kellett egy-két hónap, amíg újra sikerült visszatölteni magam.

A június volt talán az év legmozgalmasabb hónapja. Három futóversenyen is sikerült részt venni, jó eredményekkel (magamhoz képest persze). Az Ultrabalatonon céges váltóban vettem részt. Hét ember, két nap, 212 km. A csapat: Just run a bIT – Zoltán Judit, Bagi Kata, Balogh Ádám, Hegedűs Zoltán, Calin Adrian, Podlovics Tibi és én. Felosztottuk egymás között az egyes szakaszokat. A start Balatonaligán volt, és másnap természetesen ott volt a cél. Juditka megszervezett mindent, a cégtől kaptunk autót is. Nekem az első napra egy közel 20 km-es szakasz jutott, a második napra pedig egy 16 km-es. Szerintem június 1-jén még sosem volt ennyire hideg, mint most (10–15 fok).

1. nap: 19,6 km – 1:55:00: Balatonalmádi és Balatonfüred között a harmadik szakasz volt az enyém. Sajnos elfelejtettem lenyomni a stoppert induláskor, így az időt nem tudtam közben figyelni. Körülbelül 6 km-nél leszakadt az ég, kiadós esőben futottam még vagy fél órán keresztül. Ráadásul egy biciklisverseny miatt eltereltek bennünket, beletéve plusz 1,6 km-t, hegynek fel. A többiek időnként megálltak bíztatni, ami nagyon jól jött. Mire beértem, természetesen elállt az eső.

2. nap: 16 km – 1:32:00: Másnap én voltam az első, 6 órakor rajtoltunk. A Keszthely és Balatonmáriafürdő közötti rész volt az enyém. Induláskor rossz ötletnek tűnt, hogy önként vállaltam be a 6 órai indulást. Ilyen korán nem szoktam ennyit futni. Az egyik vasúti átkelőnél pirosat kaptam, pont, amikor már majdnem utolértem a mezőny nagy részét. Aztán később még vesztettem 5 percet a bokorban. Így nagyon csodálkoztam, amikor beértem, hogy ilyen jó lett az időeredményem. Az a gyanúm, hogy rövidebb volt a táv, mint 16 km.

A 2 napos csapatok között a 19. helyet sikerült megszereznünk. Összességében fantasztikus, inspiráló élmény volt részese lenni ennek, és látni a nagyokat, akik egyéniben teljesítették a távot. Köszi Bobák Anikó, hogy kitaláltad és elkezdted megszervezni. És persze a csapatunk nevét is!

A 2. bükki hegyi félmaraton (21 km – 2:53:05) fő jellemzőjének, a sárnak köszönhetően jó kis futás, illetve csúszkálás volt. Az első kör sima ügy volt, viszont valahol a második kör elején „megborultam” egy kicsit. Próbáltam visszapótolni a szénhidrátot, ami nem teljesen sikerült. A végén pedig azt éreztem, hogy nem igazán futottam ki magam, nyilván a tempó miatt. Élménynek nagyon jó volt (legfőképp a sár miatt).

A DKM éjszakai futás (9 km – 45:49) életem egyik legjobban eső futása volt. Úgy szökelltem, mint egy gazella. Stabilan tudtam tartani a tempót a végéig, és nem haltam meg, csak a legeslegvégén. Elégedett vagyok, ami ritka. Azóta sem volt ilyen. De majd lesz…

Enyedi Nóra

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!