Cikkek

Dr. Blatniczky László

Felkészülés a felnőttgondozásra

Keveset beszélünk róla, pedig minden diabéteszes gyermek és ifjú számára eljön az az idő, amikor menthetetlenül át kell mennie a felnőttgondozásba. Ennek a döntésnek számos olyan sarkalatos pontja van, amely nem biztos, hogy tudatosul bennünk. Néhányat ezekből tehát nem árt megemlíteni.

Lezárul egy korszak

A gondolatnak meg kell érnie az érintettben. Van, akit már 16-17 évesen is feszélyez, hogy a váróteremben együtt kell lennie óvodáskorúakkal. Ők kezdeményezni fogják az áttérést. Többen vannak, akik az évek (évtizedek!) alatt oly mértékben megszokták a gyermekváró és -gondozás körülményeit, hogy szinte irtóznak a gondolattól, hogy máshová kell majd menniük. E két véglet között pedig rengeteg és árnyalt átmenet van.

Nem csak a diabéteszes számára jelent korszakváltást az átkerülés. A gondozó csapat számára is lezárul egy időszak. Mindannyiunkban átsuhan az eltelt évek megannyi emléke, küzdése, de öröme is. Ugyanis akkor végezzük jól a munkánkat, ha a gondozottakkal kapcsolatban – lehetőleg – pozitív emócióink keltődnek. Jó ez a gondozottnak is, de ez adja az igazi örömöt a gondozó csapat tagjainak is!

Más körülmények, más elvárások

Hajlamosak vagyunk mindannyian azt hinni, hogy másutt nem is olyan jól végzik a gondozást. Pedig nincs így! Csak mások a körülmények, az elvárások és a lehetőségek. Nyilván meg kell szokni a felnőtt-váróterem várakozóinak összetételét, az idősebb korosztályt, amelynek tagjai nem annyira közvetlenek, mint a kortársak. Más a belgyógyász elvárása, hiszen felnőtt, önállóan gondolkodó és döntő betegekkel állnak szemben. A gyermekgyógyászati ellátók „pátyolgatós” hozzáállása egy felnőtté vált diabéteszest nagy valószínűséggel már inkább zavar, mintsem lelkesít. Ugyanakkor épp az önállóság feltételezése indítja a belgyógyász-diabetológust arra, hogy tanácsot adjon, elvárja a tanács megtartását, és a saját, betegséggel kapcsolatos felelősség meglétére támaszkodjon.

Nem baj, ha ismerjük, hogy milyen sajátosságai vannak az éppen felnőttkorba kerülő diabéteszesnek. Ezek a tulajdonságok, körülmények ugyanis befolyásolják az átkerülési folyamat tartalmi vonatkozásait.

Csökkenő tudás

Minél hosszabb ideje tart az állapot, annál több élethelyzetet „vészel át” az ifjú. Eközben, ha nem él az újraoktatási (reedukációs) lehetőségekkel, csökken a tudásszintje. Ez a folyamat esetleg zavaros összefüggések képzésére ad lehetőséget, ami torzíthatja az önmenedzselést. Magabiztossága önámítás veszélyét kelti – csökken a belső kontroll. Végeredményben minden, a kezeléssel kapcsolatos tevékenység inkább rutinná silányul. Ennek a jelenségnek a kivédését szolgálja a folyamatos újraoktatás, ami a gondozó felelőssége és feladata.

Arra hajlamos ifjakban ugyanakkor fokozódik a depresszió, a szorongás mértéke. Bizonytalanok a jövőt, a hivatást, a párválasztást és egyáltalán az életet illetően.

Szaporodnak a kilengések: diéta, alkohol, dohányzás, drog(?).

Összességében: a látszólagos magabiztosság ellenére nőhet a kiszolgáltatottság érzése, amit oldani kell. Kinek? Még a gyermekgondozó személyzetének!

Zökkenőmentesen

A fiatal felnőttnek a saját betegségéhez való viszonya is megváltozhat. Néhány gyakori jelenség:

  • a kezelés túl bonyolult és időigényes – az élet pedig felgyorsulni látszik;
  • a terápia technikai nehézségekkel jár: pl. vércukormérés a közösségben, munkahelyen; inzulinpumpa kezelése, levétele, életmódhoz egyeztetése…;
  • nem érti, vagy nem akarja tudatosítani magában (mert nem kellő meggyőzőerővel oktattuk!) a jó kezelés hosszú távú, a késői szövődményeket megelőző hatásának fontosságát;
  • a környezet értetlen hozzáállása a betegséghez ronthatja az önmenedzselés hatékonyságát;
  • általában is jellemző, hogy az idő előrehaladásával romlik a betegséghez való viszony.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a serdülő a majdani átadás érdekében igényli a reedukációt és a váltásra történő felkészítést. De a gondozó teamnek is lehetnek igényei: szeretne reális képet kapni az évtizedes munkájáról, és szeretné megnyugtatóan megoldani az átadást.

Talán száraznak és tudományosnak tűnik a fentebb felsorolt szempontrendszer, de ez nem véletlen. Ha minden érintett jól átgondolja, mire kell felkészülnie, amikor a felnőttgondozásba kerül, egészen biztos, hogy nem fogják „kellemetlen” meglepetések érni. Ugyanakkor a gondozó csapat tagjainak is jó időben el kell kezdenie a tudatos felkészítést a „felnőtt világra”. Ha e két folyamat megvalósul és találkozik, biztonsággal jósolható, hogy a gyermekdiabetológiai gondozásból kikerülő fiatal számára zökkenőmentes lesz az új világba, a felnőttek világába történő áttérés.

Dr. Blatniczky László A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Bolyai utcai telephelyén a Gyermekdiabétesz Szakellátás vezető főorvosa. Kiemelten foglalkozik az 1-es típusú diabétesz korai felismerésének lehetőségeivel, az optimális kezelési módszereinek gyakorlati szempontjaival, valamint a diabéteszes gyermekek pszichoszomatikus fejlődésének kérdéseivel. 2002-ben könyvet írt cukorbeteg gyermekek és szüleik számára. A Juvenilis-Diab-Help Alapítvány kuratóriumi elnökeként közel két évtizede segíti, szervezi diabéteszes gyermekek nyári táboroztatását. A Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának elnöke.

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!