A kutya mint vércukorszenzor?

Gyermekeink nagyon szerettek volna kiskutyát, én egy darabig elleneztem, végül 2014 januárjában lett egy kutyánk. Fajtája: Bichon Havanese, most 10 hónapos, Falatnak hívják, nagyon a gyerekekhez nőtt.

Egy hónap múlva, februárban kisebbik lányom, Kíra cukorbeteg lett. Mikor bekerültünk a kórházba, a kutya szabályosan sírt utánunk, hazatértünket pedig nagy örömmel fogadta. Teltek-múltak a hónapok, egyik nap hajnalban a kutya fel-alá futkosott, felébresztett minket, vezetett Kírához. Gondoltuk, hogy valami baj lehet, ezért gyorsan megmértük a cukrát. 3,4-et mértünk, a hipoglikémiát jelezte nekünk a kutyus. Azóta többször is előfordult ilyen.

Bősze Andrea
Lascsik Kíra édesanyja
Győr

Először hitetlenkedve fogadtam az édesanya beszámolóját, de amit mesélt, nagyon meggyőző volt, ráadásul többször és mindig jókor jelzett a kutya.

Felébresztette a szülőket, akik azonnal vércukrot mértek, és bizony mindig alacsony vércukorértékeket mutatott a műszer. Így a szülők a különben észrevétlen éjszakai hipókat időben ki tudták védeni, nem lett súlyos tüneteket produkáló eszméletvesztés.

Az állatoknak fantasztikus, az ember számára megfejthetetlen képességeik vannak. Fajtól függően az érzékszerveik érzékenysége az emberéhez képest több száz-, vagy többezerszeres is lehet. Hallani, olvasni olyan speciálisan kiképzett kutyákról, akik képesek a rákos megbetegedést a jelenleg rendelkezésre álló legmodernebb diagnosztikai eszközöknél lényegesen korábban jelezni tökéletes szaglásuk segítségével. A hipoglikémia esetén is valami ilyesmiről lehet szó.

Candy, a „vércukormérő” kutya

Egy másik cikkünkben olvashatsz Anja Renfordtról, a hatszoros kickbox-világbajnokról. Tiszteletreméltó, példaadó élete, diabéteszhez való hozzáállása mellett még valamiről érdemes tudni vele kapcsolatban: neki is van egy „vércukorszenzor” kutyusa.

Candy névre hallgató kutyája két éve nem mozdul Renfordt oldaláról. Vele van éjjel-nappal, az edzőterembe is elkíséri, és ha úgy érzi, hogy a gazdi vércukra 3,9 mmol/l alá esik, szűkölni kezd és megböki a térdét.

Anja Renfordt hatodik világbajnoki mérkőzésére készült, amikor több éjszaka is 1,7 mmol/l alatti vércukorral ébredt. Minden alkalommal el tudta magát látni, ám aggódni kezdett: mi lesz, ha legközelebb nem veszi észre a hipoglikémiát?

Ekkor javasolták neki, hogy tartson kutyát. Egy bajor hegyi vérebre esett a választása. Ezt a kutyafajtát főként vadászathoz használják, nagyon kifinomult szaglása van. Renfordt maga is részt vett Candy kiképzésében. Lezárható tasakba tett egy olyan pólót, amelyet egy hipoglikémia alkalmával viselt. A kutyával naponta megszagoltatta a ruhadarabot és ha Candy ezután megbökte a térdét, jutalmat kapott. Ma már, ha a gazdi nem reagál a kutya jelzésére, a kis kedvenc önállóan odaviszi a vércukormérőt és a szőlőcukrot.

Candy továbbra is elkíséri gazdáját a kickboxedzésekre, ám Renfordt elmondása szerint a kutya csak ásítozik az edzőteremben, a küzdősport egyáltalán nem hozza lázba.

„Időközben igazi kis hármas fogat lettünk: a cukorbetegség, Candy és én” – meséli Anja Renfordt.

J.A.

Az internetes keresőbe beütve a „smell of hypoglycemia” kifejezést nagyon sok találatot kapunk. A kérdéssel a világ egyik legrangosabb és legolvasottabb diabetológiai témájú tudományos lapja, a Diabetes Care is foglalkozott 2013-ban. Ez a cikk egy kis esetszámú, kontrollált kísérlet során nem találta megbízhatónak a három diabéteszes beteg alacsony és magas vércukra esetén a bőrről vett szagminták kutyák általi megkülönböztetését.

Egy 2008-as ír közlemény egy esetben számol be jó eredményről, amikor kutya észlelte a hipoglikémiát. Egy másik észak-ír, szintén 2008-ban megjelent tanulmányban olvasható, hogy 212, kutyával rendelkező 1-es típusú diabéteszes életét vizsgálva kiderült, hogy hipoglikémia esetén a kutyák közel 70 százalékánál észleltek viselkedésváltozást.

Az irodalom főleg kiképzett, hipoglikémia érzékelésére megtanított kutyákról ír. Falat, ahogy tudom, nem lett kiképezve, ő ezek szerint őstehetség, aki a képen látható módon szoros kapcsolatban van Kírával. Persze, Falat nem helyettesítheti, de nem is helyettesíti a rendszeres vércukormérést, hiszen ahogy az idézett közleményekből is kitűnik, a kutyák hipoglikémia-megérzése nem tökéletes. Egyébként macskák esetén is megfigyeltek hipoglikémia-megérzési képességet.

Dr. Niederland Tamás főorvos
a Győr-Sopron-Moson megyei Gyermekdiabetológia Gondozó vezetője, a Magyar Gyermekdiabetes Szekció
főtitkára

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!