Gondolatok a diabéteszes gyermekek óvodai integrációjáról

„Az emberek olyanok, mint a hópelyhek…”

 

A címben szereplő idézet egy óvodában hangzott el, miközben a gyerekek karácsonyra készülődtek. Az adventi naptárban minden nap egy mese és egy feladat várta a gyerekeket, s a feladat mindig valamilyen közös alkotás volt. Egyik nap hópelyheket készítettek, s közben együtt beszélgettek. A hópelyhek mind hasonlók, hiszen hat águk van, de mind-mind különbözők, olyanok, mint az emberek. Ebben a csoportban integráltan nevelnek egy diabétesszel, egy autizmus spektrumzavarral és egy beszédfogyatékossággal élő gyermeket.

Magyarországon még nem minden óvoda minősül integráló, más néven befogadó intézménynek. Az integráló óvodákban fogadják a speciális nevelési igényű, röviden SNI-s gyermekeket. Ők valamilyen testi vagy pszichés betegséggel küzdenek, és jogosultak külön fejlesztésre, ellátásra.

Pszichológusként naponta beszélgetek pedagógusokkal arról, ki mit gondol az integrációról, hogyan látják legoptimálisabbnak a megvalósulását. Természetesen könnyebb lenne, ha jobbak lennének a tárgyi feltételek, az óvodák kisebb létszámmal, nagyon csoportszobákkal üzemelnének. Én azonban fontosnak tartom a kreatív megoldásokat, mindig az adott helyzetben, és szerencsésnek mondhatom magam, mivel több olyan intézményt is látok, ahol ezt hasonlóan gondolják.

Felmerül a kérdés, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak annak, ha egy gyermek integráló intézményben nevelkedik. Miért integrálunk? Egyszerűbb lenne-e a diabéteszes gyermekeknek, ha olyan intézménybe járnának, ahol ebédnél mindenki számolja a szénhidrátadagját, és a napi szóhasználathoz tartozik a hipózni vagy a pen? Sok minden egyszerűbb akkor, ha mindenkivel nagyjából egyformán kell bánni, és a gyerekekben erős a közösségi érzés, mert a diabétesz összeköti őket. Szándékosan használtam a nagyjából kifejezést, hiszen – a hópelyhek példájából kiindulva – a szegregáló csoportokba is különböző személyiségű gyermekek járnak, csak egyetlen közös tulajdonságuk van.

Pszichológusként az ember akarva akaratlanul képvisel valamit. Ebben a történetben én a nyitottságot szeretném képviselni. A gyerekek, főleg óvodáskorban még könnyen elfogadják a másikat úgy, ahogy van. S bár barátságok jönnek, mennek, hisz életkori sajátosságuk, hogy nem tudnak stabil, hosszantartó barátságokat kialakítani, mégis képesek figyelni egymásra. Nemrég egy óvónő mesélte: a gyerekeket egy meleg nyári napon fagyizni vitték. Számukra annyira természetes volt, hogy csoporttársuk nem ehet olyat, amiben cukor van, feltették a kérdést óvónőjüknek: ő mit fog ő enni? Szerencsére az óvónő előrelátó volt, olyan cukrászdát keresett, ahol árultak cukormentes fagylaltot, így könnyen tudott válaszolni a kérdésre. A gyerekek számára teljesen természetes dologgá vált az is, hogy a diabéteszes társuk cukrát mindennap mérik a csoportszobában. Ahogy azt is természetesen kezelik, hogy valakinek vörös a haja vagy szemüveges.

A gyermekek őszinték. A társsal kapcsolatban még nincsenek határozott elvárásaik, emiatt egy integráló csoportban a gyerekek számára társak vannak, nem pedig valamilyen szomatikus vagy pszichés okból integrálandó gyerekek.

A cikk írása közben azon gondolkodtam, milyen megfogalmazást használjak az integrálandó gyermekekre és a csoport többi tagjára. Hiszen már ezek a kifejezések is azt sugallják, mintha az egyik csoportba tartoznának a normálisak, a másikba pedig valakik, akik mások. Miközben én abban hiszek, hogy mind hópelyhek vagyunk, de a tudomány valamelyikünknek képes külön nevet adni, valamelyikünknek pedig még nem. De mivel ebben a cikkben az integráció előnyeit igyekszem hangsúlyozni, mégis muszáj valamilyen módon különbséget tennem, mert ezzel tudom érzékeltetni a fontos szempontokat.

Az integráltan nevelt gyermek az óvodai társas helyzetekben megéli, hogy ő is ugyanolyan gyermek, mint a többiek. A többi gyermek pedig példát lát arra, hogy az élet része lehet, ha valakinek naponta többször meg kell szúrnia az ujját, vagy előre meghatározzák számára, hogy mennyit ehet. Ezek által fejlődik érzelmi intelligenciájuk, empatikus készségük, az emberekhez való viszonyulásuk. Anélkül szerez tapasztalatot az elfogadásról és a nyitottságról, hogy ezt külön kiemelnék számára. Így tud majd később a világhoz is viszonyulni: nem lesz meglepő számára, hogy a Down-szindrómás máshogy néz ki, a diabéteszes pedig nem ehet meg bármit.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy az óvodai integráció nem korlátozódik az óvodai falakon belülre. Az integráció célja, hogy a gyerekek megtanulják a kortársi közegükben, hogy mind különbözőek vagyunk, s a világ így kerek. De ez a folyamat az óvodán kívül is zajlik, a játszótéren és a vacsoraasztalnál is. A szülői hozzáállás alapvető fontosságú ebben a témában. Az óvoda nagy támogatást tud nyújtani ebben, például egy olyan szülői értekezlettel, ahol nyíltan lehet beszélgetni, akár a diabétesszel való együttélésről. Egy ilyen fórumon felmerülhetnek alapvető kérdések, és tisztázódhatnak olyan előzetes feltevések, amelyek sztereotípiák alapjául szolgálhatnak.

Az óvodapedagógusok kezében számos lehetőség van ennek a témának a feldolgozására. Közösen ünnepelhetik a diabétesz világnapját, foglalkozhatnak az emberi különbözőségekkel (például a témának megfelelő meséket olvasnak), az óvodai vagy a helyi szakszolgálatnál dolgozó gyermekpszichológusokkal konzultálhatnak. S ez mind csak pár alapötlet, én azt tapasztalom, hogy az óvónői kreativitás nem ismer határokat. A pszichológus bevonása nem csak a gyermekek, hanem az érintett szülők szempontjából is fontos. A család számára komoly megpróbáltatásokkal jár ezeknek az állapotoknak az elfogadása, egy szakember sokat tud segíteni, s ez hatással van az óvodai életre is.

A népmesékben a legkisebb királyfitól vagy királylánytól tanulhatjuk a legtöbbet, akikről azt gondoltuk, sosem tudják legyőzni a sárkányt, vagy nem tudnak megfejteni egy rejtvényt. Ha elég nyitottak vagyunk, tanulhatunk az óvodás gyermekektől arról, milyen is a világ, ha egymásra hópelyhekként tekintünk.

Huszár Anikó

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!