Felnőnek a gyerekek

Az első rosszullét, az első diagnózis, az első kezelés… ha párévesen történt, akkor is emlékszik rá mindenki, ahogy az első doktor bácsira, doktor nénire is. Felnőnek a gyerekek, el kell búcsúzniuk a gyermekdiabetológustól. De nem minden kapcsolat szakad meg.

Nem kellett keresgélnie a főorvos úrnak, azonnal tudta, ki küldte el e-mailben diplomája másolatát, pedig a szöveget úgy írta alá: Józsi. Megismerte volna a levél stílusáról is, mert Józsi mindig igyekezett érzelmeit némi lazasággal takargatni. Most is: „hát itt van, ni. Tanár lettem és fociedző”, így írta.

Felmenteni vagy ne?

Sok éve annak, hogy édesanyja azt kérte: mentsék fel ötödikes fiát a testnevelés alól. A főorvos magyarázott, hogy létszükséglet a mozgás, el kell csak mondani a tanárnak, hogy Józsi cukorbeteg, a nevelő megérti, és tudja, mit kell tenni. Az anyuka mégis úgy vélte, jobb, ha kisfia az ő felügyelete alatt sportol, egy osztály sok gyereke között nem kap kiemelt figyelmet.

Egy nap a fiúcska telefonált: mi baj lehetne abból, ha ő tesire megy, vagy edz, mikor tudja, hogy előtte mérni kell, enni is, ha szükséges, de még így is jó, ha kéznél van a szőlőcukor. Az orvos mindig a legjobb kapcsolatra törekszik a szülőkkel, nem csoda, hogy azt mondta: Józsikám, ezt édesanyáddal együtt, hármasban újból megbeszéljük, jó?

Megbeszélték. És főleg azt, milyen is a testnevelőtanár. Mivel csak a legjobbakat mondta róla Józsi is, anyukája is, azt javasolta a főorvos úr: tegyünk egy próbát! Ne mentsük fel Józsit, de előbb beszéljenek a tanár úrral arról, hogy amikor a gyerek úgy érzi, ma nem megy a dolog, nincs jól, akkor higgye el, hogy nem hamis az állítás… és engedje pihenni. És ne kelljen minden gyakorlatot végeznie, csak ami számára biztonságos. Másszon csak más a kötél tetejére, meg a bordásfalra. Azt is hozzátette még a főorvos úr: tanulj szorgalmasan, komoly fiú vagy, érted, hogy a jó munka mindig hitelt ad szavaidnak!

A testnevelőtanár épp olyan, ahogy anya és fia jellemezte, dicsérte. Józsi pedig szorgalmas volt, testnevelésórán is, és minden tantárgyból jó jegyeket szerzett. És azóta is sportol, focista lett.

Jogos az ígérete ifjú tanárként: minden cukorbeteget, aki csak jár az iskolába, lehetőleg összegyűjt és gondjaiba vesz. Ahogy vele is törődött a testneveléstanára.

Lassan hajts, tovább érsz!

Egy este a telefonba tanakodva kérdezett vissza a főorvos: Béla…? (Nem kérdezhette, milyen Béla?) A telefonáló apa kicsit körülírta, s akkor rájött, kiről van szó, sőt már számolgatta is, hogy Béla lehet vagy 25-26 éves. Csak nincs valami baj, hogy ennyi év után hívják?

– Főorvos úr, magára mindig hallgatott a gyerek, arra kérném, beszéljen vele. Két éve van kocsija, és észrevettem, hogy bolond gyorsan hajt, nagyon félek, hogy balesete lesz. Azért van ez talán, mert cukorbeteg? Az eredményei pedig jók, egészen jól van.

Béla telefonszámát megadta az édesapa.

– Hát hogy’ van, kedves Béla? Már nem merem tegezni, komoly férfi lett – kezdte a főorvos úr. Majd, csak semmi köntörfalazás, rátért: – Ugye vigyáz az autóvezetésnél, bár ha az állapota jó, minden cukorbeteg ugyanolyan jó sofőr, mint bárki más. Csak hát nem tanácsos gyorsan hajtani – valami ilyesmit mondott a főorvos úr.

Némi csend a vonal túlsó végén. Bizonyos, hogy nem a vonal szakadt meg, hanem Béla némult meg. Majd…

– Apám mondta, ugye? Beszélt a főorvos bácsival? Most tessék elképzelni, a nagyobbik traktort sem engedi vezetni, mert én gyorsan hajtok. Mintha egy traktorral lehetne túl gyorsan szántani! Ez van a kocsival is! Neki 80 kilométer már száguldás. Tessék elhinni, vigyázok én, nagyon óvatos vagyok. Hamarosan kisbabánk lesz, hetedik hónapban van a feleségem, előre látom, hogy apám majd kifogásolja, a babakocsival is túl gyorsan hajtok!

Este a főorvos úr telefonált Béla édesapjának. Hosszú beszélgetés után a főorvos így foglalta össze: – Kiss úr, jól nevelték a fiút, vigyáztak rá, mindent megtanítottak neki, ne aggódjon, okos felnőtt lett. Érti és megfogadta, hogy lassan hajts, tovább érsz. Bízzon benne! Felnőtt a gyerek.

Egy doboz zserbó

A kórházi portás szólt:

– Főorvos úr! Egy doboz süteményt hoztak magának. Itt hagyta a portán egy fiatal lány, mert önt nem találta, de kifaggattam, mi van a csomagban: zserbó.

Hamisítatlan házi zserbó. Egy levélke is volt a dobozban. „A nagymamám már nincs valami jól, ezért én sütöttem és hoztam a süteményt, de azt mondta: ő küldi. Mert ez az ő receptje. Nagy szeretettel: Jolánka. És a levél alján néhány, reszkető kézzel írt sor a nagymamától: annyi év gondoskodását köszöni, és azt, hogy a főorvos úr olyan jó orvost talált Jolánkának, mert akinek átadta, az is olyan kedves, jóságos. A kislány leérettségizett, főiskolára jár, dietetikus szeretne lenni.

Öröm ez, mert ki más választana egészségügyi pályát, ha nem az, aki jót, megnyugtatót tapasztalt betegségében? Jolánka négyévesen lett cukorbeteg. Az édesanyja kétségbeesett, azt mondta, nem tud a kicsivel bánni, ezért a nagymamára hagyta a gyereket. A nagymama megtanulta, hogyan kell a kis cukorbeteggel „bánni”, felnevelte, taníttatta. Vigyázott rá, ehhez segítséget kapott együtt érző orvostól, ápolótól. Sikerült a kislánynak mindent átadni. Hiszen most a 19 éves nagylány vigyáz nagyijára.

Lejegyezte: Szőke Mária

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!