1-es típusú cukorbetegség

Jogszabályok gyermekkorban

Az alábbiakban a gyermekkori 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos jogszabályok legfontosabbjait igyekeztem röviden összefoglalni. Száraz tények! Nem tűnik nagyon érdekfeszítő, izgalmas olvasmánynak. De mindenképpen érdemes áttanulmányozni! Megtudhatják belőle, mik a jogai, lehetőségei és bizonyos esetekben mik a kötelességei egy inzulinnal kezelt gyermeknek.

Az inzulinok adásának szabályozása

A hagyományos inzulinok mindegyike 100 százalékos támogatással írható, tehát csak „dobozdíjat” kell fizetni. Ebbe a csoportba tartoznak a főétkezések előtt adott „gyors hatású”, reggel és este lefekvés előtt adott „közepes hatású” inzulinok, valamint az ezekből különböző arányban összeállított, naponta kétszer adandó „keverék” inzulinok.

Nem jogszabályi korlát, hanem a gyógyszerelőirat miatt, hosszú hatású inzulinanalóg csak 2 éves és annál idősebb gyermekeknek adható. Inzulinanalógok bevezetése 100 százalékos támogatással akkor történhet, ha legalább 3 hónapig intenzifikált humáninzulin-kezelés alatt állt az 1-es típusú cukorbeteg (naponta három vagy több alkalommal kapott inzulint), de a beállított terápia ellenére megfelelő szénhidrátanyagcsere-háztartást (HbA1c<8,0%) nem lehetett elérni.

Gyors hatású inzulinanalóg emellett akkor is adható, ha az étkezés után 60-90 perccel mért („posztprandriális”) vércukorszint havonta négy alkalommal meghaladja a 10,0 mmol/l értéket, vagy havonta legalább 3 alkalommal – az orvosi dokumentációban feltüntetett – korrekciót igénylő vércukoresés (hipoglikémia) jelentkezik. Hosszú hatású inzulinanalóg HbA1c-től függetlenül akkor is bevezethető 3 hónap után, ha havonta legalább 3 alkalommal – az orvosi dokumentációban feltüntetett – korrekciót igénylő vércukoresés jelentkezik.

Kivételként, a három hónapnál rövidebb ideig intenzifikált humáninzulin-kezelés alatt álló cukorbetegnél, ha legalább egy – az orvosi dokumentációban feltüntetett – súlyos (az elhárításhoz külső segítséget igénylő) vércukoresés jelentkezett, bármelyikfajta inzulinanalóg azonnal elkezdhető, ha ez szakmailag indokolt.

Az inzulinok szakorvosi javaslatát külön dokumentumként szükséges az ambuláns lap mellé csatolni, mivel a jogszabály előírja az űrlap alkalmazását. A szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa is írhat inzulint, a szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama 12 hónap. Az inzulinok egy receptre, akár 3 hónapra is felírhatók a jogszabály szerint, ha az orvos dokumentálja, és a receptre ráírja, hogy mennyi ideig, mely időpontig elegendő a gyógyszer.

Glukagoninjekció

Inzulinkezelésben részesülő cukorbeteg részére ismétlődő eszméletvesztéssel járó vércukoresés esetén írható fel 90 százalékos támogatással glukagoninjekció. Az eszméletlen beteg erre kiképzett hozzátartozója a mentő megérkezéséig adhat glukagoninjekciót a hipoglikémia megszüntetésére. A glukagon egy vércukoremelő hasnyálmirigyhormon, amely tűvel egybeépített fecskendős kiszerelésben kapható. Minden hipoglikémiás kómát átvészelt cukorbeteg családja részére javasoljuk ennek beszerzését.

Az inzulinbeadás eszközei

Inzulinadagoló penekből inzulinfajtánként 1-1 rendelhető, a kihordási ideje 3 év. A 18 éves kor alattiak receptre 80 százalékos támogatással juthatnak hozzá. Eldobható, egyszer használatos penekre az előbbi korlátozás nem vonatkozik, ezek az emelt vagy kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriákban, OEP által közleményben közzétett területeken és módon ugyanúgy rendelhetők, mint az inzulinok.

Pentűt a diabetológiai szakrendelés szakorvosa, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosa írhat, a szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama 12 hónap. Ezek 80 százalékos támogatásban részesülnek. Az inzulinkezelés típusától függetlenül penenként 3 hónapra normatív támogatással 50 pentűt lehet felírni. A kettő pent vagy kétfajta pent használó, napi négyszer vagy többször inzulint adók, vagyis az intenzifikált kezelésben részesülők részére tehát 3 hónapra 100 db pentű felírása engedélyezett.

Az inzulinpumpa felírásának rendje

Gyermekkorban, tehát 18 éves korig, az inzulinpumpa 98 százalékos, a tartozékok 90 százalékos, a felnőttekhez képest nagyobb társadalombiztosítási támogatást élveznek. Adott eszközök csak 3 hónapos próbakezelési időszak után rendelhetők társadalombiztosítási támogatással a kijelölt pumpacentrumokban.

1 év alatti kis betegek esetében a cukorbetegség diagnózisának felállítása után azonnal rendelhető. 3 év alatti betegek esetében egy év betegségtartamnál korábban is rendelhető, amennyiben a hagyományos napi kétszer adott keverék (premix) inzulinkezeléssel anyagcsere-egyensúly nem érhető el, és a kiszámíthatatlan étkezési szokások és aktivitási szintek miatt hipoglikémia veszélye áll fenn. 6 év alatti betegek esetében egy év betegségtartamnál korábban is rendelhető, amennyiben a naponta kétszer adott keverék és egyszer étkezés előtt (preprandiálisan) adott gyorshatású inzulin kezelés kombinációjával anyagcsere egyensúly nem érhető el.

6-18 éves kor között legalább egy év betegségtartam után rendelhető inzulinpumpa, ha:

  • a HbA1c értéke ismételten nagyobb 7 százaléknál
  • a napi vércukor-ingadozás jelentős (10,0 mmol/l, vagy ennél nagyobb)
  • hajnali jelenség igazolható (reggeli éhomi vércukor ismételten nagyobb 8,0 mmol/l-nél)
  • havonta legalább 3 alkalommal észlelhető klinikai tünetekkel járó hipoglikémia
  • hipoglikémia-érzet csökkenése vagy elvesztése dokumentálható
  • súlyos hipoglikémia (a vércukor 3,0 mmol/l alatti) jelentkezik legalább egy ízben 6 hónap alatt.

Az inzulinpumpa kihordási ideje 48 hónap, azaz 4 év, ismételt rendelés akkor lehetséges, ha:

  • az utolsó fél évben mért HbA1c-értékek átlaga kisebb 8,0 százaléknál, és
    • az utolsó fél évben mért napi vércukor-ingadozás kisebb, mint a pumpakezelés megkezdése előtti érték, vagy
    • a hipoglikémiás epizódok száma csökkent a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva, vagy
    • a beharangozó tünetek nélküli hipoglikémiák száma csökkent a pumpakezelés előtti időszakhoz viszonyítva.

Az inzulinpumpa-tartozékok (infúziós szerelék, patron, adapter) fél évre elegendő mennyiségben a kijelölt pumpacentrumokban írathatók fel.

A vércukor ellenőrzésének eszközei

Minden inzulinkezelésre szoruló diabéteszes a kezelési módtól függetlenül jogosult támogatott vércukormérőre. A társadalombiztosítás 50 százalékos támogatást nyújt a receptre felírható vércukorszintmérőkhöz. Felírási jogosultsága a diabetológiai szakrendelés szakorvosának van. A támogatott vércukormérők „kihordási ideje” 72 hónap, azaz 6 év, ezen időszakon belül újabb gép nem írható fel. Kihordási időn belüli végleges meghibásodás vagy elvesztés esetén egyedi méltányossági kérelmet kell benyújtani az OEP felé, ennek kedvező elbírálása esetén jogosult a beteg ismételt támogatott gépfelírásra.

Tesztcsík támogatottan a napi kettő vagy többszöri inzulinkezelésben részesülőknek jár. Felírási jogosultsága a diabetológiai szakrendelés szakorvosának, valamint szakorvos javaslatára a beteg háziorvosának is van, a szakorvosi javaslat maximális érvényességi időtartama 12 hónap. Tesztcsíkok támogatott vércukorszintmérőkhöz jelenleg 80 százalékos támogatást élveznek. A nem támogatott vércukorszintmérőkhöz a tesztcsík dobozonként jelenleg 2062 Ft fix társadalombiztosítási hozzájárulást kap. Így a különböző tesztcsíkok havi költségében jelentős különbség lehet.

Napi kétszeri inzulinadás esetén 3 hónapra 2 doboz tesztcsík (azaz 100 db) írható fel normatív támogatással. Napi háromszori inzulinadás esetén 3 hónapra 6 doboz írható fel eü. emelt támogatással. Napi négyszeri vagy annál többszöri inzulinadás esetén 3 hónapra 9 doboz írható fel eü. kiemelt támogatással. A normatív, emelt vagy kiemelt indikációjú tesztcsík rendelése nem jelent árkülönbséget a beteg részére, az egyes dobozár minden jogosultnál ugyanaz, de a biztosító ezzel szeretné kifejezni azt, hogy a napi négyszeri inzulinkezeléshez összességében több támogatást nyújt (9 doboz/3 hónap), mint a napi kétszerihez (2 doboz/3 hónap).

A 6 év alatti inzulinnal kezelt cukorbetegeknek függetlenül az inzulinadás számától 3 hónapra 9 doboz tesztcsík írható fel eü. kiemelt támogatással.

Amennyiben a jogszabályban előírt maximálisan felírható tesztcsík (3 hónapra 9 doboz) az intenzívebb vércukor-ellenőrzéshez nem elegendő, plusz tesztcsík támogatottan történő felírásához egyedi méltányossági kérelmet kell benyújtani az OEP felé. Ennek kedvező elbírálása esetén jogosult a beteg plusz tesztcsíkra.

Gépjárművezetői alkalmasság – jogosítvány

Sok 14–18 év közötti fiatal szeretne engedélyhez kötött járművet vezetni. A 14. életévtől az „M” (segédmotoros kerékpár), a 16. életévtől az „A1” (motor), a 17. életévtől a „B” (személygépkocsi) kategóriába tartozó gépjármű vezetésére van lehetőség a jogszabályok szerint. A gépjárművezetői alkalmasság csak szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg, ezt az illetékes gyermekdiabetológiai szakellátóhelyen kell beszerezni.

Egészségi alkalmasság csak akkor állapítható meg, ha a cukorbetegségben szenvedő tisztában van a hipoglikémia kockázataival és állapotát megfelelően kontrollálni tudja. Egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani azon kérelmező esetében, akinél ismétlődő súlyos (külső segítséget igénylő) hipoglikémia áll fenn. A gépjárművezetői alkalmasság cukorbetegség esetén a fenti kategóriákban 5 év időtartamra adható meg. A szakorvosi véleményezés alapján a házi gyermekorvos állítja ki a javaslatot az 1. csoport szerinti alkalmasságról. A meghatározott időnél (5 év) korábban, soron kívül egészségi alkalmassági vizsgálatnak köteles magát alávetni a gépjárművezető, ha esetében súlyos hipoglikémia fordult elő.

Dr. Strényer Ferenc

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!