A cukorbetegség és MI – Akik nélkül nem lehettünk volna bajnokok

Hetedik osztályosan, 13 évesen lettem cukorbeteg, a lányom pedig második osztályos korában. Az első diagnózisnál 1983-at, a másodiknál 2009-et mutatott a naptár. A két dátum között eltelt 26 év. Vajon változott-e negyed század alatt a diabétesz iskolai elfogadása, a tanárok hozzáállása és a cukorbeteg gyermek beilleszkedése az osztályba? Ha változott, akkor miben változott, és vajon jó irányba haladt-e ez a folyamat?

Egy Pest megyei község általános iskolájában tanultam, amikor cukorbeteg lettem. Előttem nem volt diabéteszes tanulója ennek az iskolának. Az osztályfőnököm, Józsi bácsi édesapja viszont cukorbeteg volt, aki inzulint kapott. Idős korára való tekintettel az osztályfőnököm volt az, aki naponta kétszer elbiciklizett a szüleihez, és az akkori lehetőségeknek megfelelően a kuktában kifőzött fémfecskendővel és fémtűvel beadta az apukájának az inzulininjekciót. Bár Józsi bácsi anyukája 2-es típusú diabéteszes volt, mégis volt némi fogalma az inzulinról, a diétáról és a hipoglikémiáról. Az osztályfőnököm testnevelő tanár volt, így az egészséges életmódról és a testmozgás fontosságáról és annak a vércukorszintre gyakorolt hatásáról is tudott valamicskét. Azt mondhatjuk, hogy szerencsém volt ebben a tekintetben. Ráadásul nagyon jó volt az osztályközösségünk, a tanárok is jobban figyeltek rám, hiszen egy vidéki iskolában szinte mindenki ismert mindenkit.

Negyedszázados emlékek

Tavaly volt a 25 éves osztálytalálkozónk, ahol az osztálynaplók és régi fényképek mellett előkerültek azok a levelek is, amelyeket az osztálytársaim írtak nekem, amikor cukorbetegként kórházba kerültem. Mint kiderült, osztályfőnöki órán Józsi bácsi – a szüleim tájékoztatása szerint – már ekkor „edukálta” az osztálytársaimat és elmondta, hogy mire kell figyelniük ezentúl velem kapcsolatban, és miben fogok én másképp élni, mint a többiek.

1983 – A 7/b. osztály és közöttem folytatott levelezés részlete, amit a cukorbetegség miatti első kórházi kezelésem alatt írtunk egymásnak

1983 – A 7/b. osztály és közöttem folytatott levelezés részlete, amit a cukorbetegség miatti első kórházi kezelésem alatt írtunk egymásnak

Előkerültek az osztálytalálkozón a régi emlékek is, és többek között felemlegettük azt a többnapos soproni osztálykirándulást is, amelyik számomra az első olyan iskolán kívüli program volt, ahova már cukorbetegen mentem. Ahogy manapság is javasoljuk, úgy történt ez a nyolcvanas években is – a szüleim jöttek kísérőként az osztállyal. Mint utóbb kiderült, ez nagyon nagy szerencse volt, ugyanis pont az osztálykirándulás alatt lettem mumpszos (manapság már minden gyermeket kötelező védőoltás véd meg ettől a betegségtől), és ágynak dőltem. Ekkor elmentek a fiúk, és szedtek virágot nekem, hogy meggyógyuljak. Minden fiú élénken emlékezett az eseményre, hogyan zavarták el őket, amikor észrevették a háziak, hogy a kerítésen átlógó orgonabokrokat dézsmálják az utcáról.

1983 – A 7/b. osztály és közöttem folytatott levelezés részlete, amit a cukorbetegség miatti első kórházi kezelésem alatt írtunk egymásnak

1983 – A 7/b. osztály és közöttem folytatott levelezés részlete, amit a cukorbetegség miatti első kórházi kezelésem alatt írtunk egymásnak

Persze voltak nehézségek is. Ez nagyrészt az akkori, kevésbé korszerű kezelési lehetőségekből adódott. Nem volt lehetőség otthoni vércukormérésre, hiszen nem voltak még vércukormérők és tesztcsíkok. Ma már szinte elképzelhetetlen, de csak a diabéteszgondozáson határozták meg a vércukorszintet, laboratóriumi módszerrel. Így nem is lehetett elvárás egy tanárral szemben, hogy tudjon vércukrot mérni és tudja értékelni az eredményt. Nem tudtunk testmozgás előtt sem mérni, és nemegyszer előfordult, hogy testnevelésórán éreztem, leesett a vércukorszintem, és gyorsan ennem kellett. Szerencsére súlyosabb rosszullét és nagyobb probléma soha nem fordult elő. Nem ért soha hátrányos megkülönböztetés az iskolában a diabéteszem miatt, és minden iskolai vagy tanórán kívüli eseményen részt tudtam venni.

Fruzsi első hónapjai

Az általános és középiskola után elvégeztem az egyetemet, majd családot alapítottam. Egy lányunk született. Fruzsi 8 és fél évesen lett cukorbeteg.

2009 – A 2/b. Katica osztály egyik rajza Fruzsi lányomnak, amelyet a kórházba küldtek be neki, amikor cukorbeteg lett

2009 – A 2/b. Katica osztály egyik rajza Fruzsi lányomnak, amelyet a kórházba küldtek be neki, amikor cukorbeteg lett

Az iskolai fogadtatás kezdetben nála is jól indult. Már a kórházi bennfekvés alatt meglátogatta őt a tanító nénije, elhozva az osztálytársak jókívánságait, rajzait. Sajnos, a nyugdíj előtt álló tanító néni, akinek magának is sok egészségügyi problémája volt, nehezen tudott megbirkózni egy olyan betegséggel, ami nem gyógyul meg néhány napos vagy hetes kezelést követően, és folyamatos odafigyelést igényel. Igazi segítség helyett az iskolában inkább csak féltek Fruzsi állapotától (Nem is tudom, hogy mit tennék vele, ha rosszul lenne!) és szinte csak sajnálkoztak (Egy igazi tűvel kell megszúrnod magadat? Nem fáj? Én biztos nem bírnám ki, hogy egyáltalán ne egyek édességet!). Ő volt az a tanuló, akit a viszonylag friss diagnózis után átküldött a tanító nénije az iskola melletti pékségbe, hogy hozzon neki tízóraira kakaós csigát.

Szerencsére a lányom egy nagyon határozott és talpraesett személyiségű lány, aki – az én diabéteszemet ismerve – a cukorbetegségtől sem ijedt meg. Kezdettől fogva önállóan adta magának az inzulint és mérte a vércukorszintjét. A kezdeti – és egyben az egyik legnehezebb – időszakban még kétszeri inzulinkezelés alatt állt, így az iskolában nem kellett inzulint adnia, és a mézeshetek időszakában az étkezés előtti vércukormérések közül is kihagyhatott néhányat az iskolában. Szinte csak az étkezéseknél kellett rá külön odafigyelni a suliban.

Ildikó néni

Ebben nagyon nagy segítségünkre volt Ildikó néni, aki az iskolai konyhán dolgozott, és saját maga is inzulinnal kezelt, 2-es típusú cukorbeteg volt. Ő volt az, aki minden nap ebédidőben levitte magával Fruzsit az ebédlőbe, megmelegítette neki az otthonról bevitt, kimért ételt, és meg is várta, amíg megeszi. Ildikó néni nagyon nagy segítség volt nekünk, és segítségével az év végére Fruzsi lett a Bajnok. Bajnok kártya járt ugyanis annak a napköziben, aki megette az ebédjét, és Fruzsi értelemszerűen mindig mindent megevett.

Időközben iskolát váltottunk, mostanra már 8. osztályos, és tovább önállósodott, amit nagy szerencsének tartok, hiszen továbbra is nagyrészt magára van utalva az iskolában.

Változott-e valamit a diabétesz iskolai elfogadása negyedszázad alatt?

Saját példánk szerint leginkább azoknak az embereknek a segítségére támaszkodhattunk az iskolában, akik családtagjuk vagy saját állapotuk miatt érintettek voltak, így bajnokok a diabéteszben csak az ő segítségükkel lehettünk.

Orvosként szerencsére látok sok más pozitív példát is. Éppen ezért bízom benne, hogy a pedagógusok nyitottsága folyamatosan nő a megváltozott egészségi állapotú gyermekek elfogadására és elfogadtatására, valamint a diabetológiai alapismeretek megszerzésére és annak megfelelő alkalmazására.

Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!