Civil kezdeményezések

Bemutatkozik a MentaPROgram

Mindig nagy örömmel mutatunk be olyan új kezdeményezéseket, amelyek gyermekek, szüleik és közösségeik számára szerveznek programokat a diabétesszel kapcsolatos információk, ismeretek elsajátítására, az új élethelyzet minél gyorsabb elfogadásához.

„Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete.”

(Hundertwasser)

A fenti gondolat jegyében indult útjára 2015 májusában az a programsorozat, amellyel cukorbetegséggel diagnosztizált gyermekek szüleinek, hozzátartozóinak kívántunk támogatást nyújtani. E tevékenységünket immár a 2015. november 23-án nyilvántartásba vett szervezetünk keretei között végezzük, ez a MentaPRO Alapítvány a Cukorbetegséggel Élő Gyermekek Családjaiért.

Az alapítvány létrehozását szükségletfelmérés előzte meg. Több mint 100 érintett család engedett bepillantást a gondolataiba, nehézségeibe, ami alapján korábbi feltételezésünk beigazolódott: a lelki terhek elviselése okozza a legnagyobb nehézséget a családok életében, különösen a diagnózist követő fél-egy évben.

A valós igényekre reagáló programsorozatban a kezdetektől együtt dolgozom Bóta Tímea pszichológussal, valamint Reményi Rékával – az alapítvány kuratóriumában ők a társaim. Tímea egyéni és csoportmunkában is jártas terapeuta, Réka – hozzám hasonlóan – érintett szülő, aki 6 éve éli meg a hétköznapokat diabéteszes gyermek anyukájaként. Munkánkat önkéntesek, köztük cukorbetegséggel élő fiatal felnőttek (Susanits Alexandra és Kincses Zoltán) is segítik – ők egyrészt személyes tapasztalataikat adják át, másrészt elmesélik, hogyan élték meg gyermekként a szüleik nehézségeit. Megtisztelő a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája részéről dr. Körner Anna, dr. Tóth-Heyn Péter diabetológusok és dr. Szabó Attila igazgató úr támogatása is, akik a kezdetektől mellettünk állnak.

Fontosnak tartjuk, hogy mindenben a családok ritmusához igazodjunk: ajánljuk fel a lehetőséget, és álljunk készen, ha igényt tartanak a segítségünkre. A család olyan rendszer, amelybe a gyerekeken és szülőkön kívül beletartozhatnak nagyszülők, keresztszülők, egyéb rokonok is – vagyis mindenki, aki a diabéteszes gyermekkel közvetlen, szoros kapcsolatban van.

A pszichés támogatást komplex program keretében valósítjuk meg, amelynek egyes elemei már működnek, a továbbiakat pedig hamarosan bevezetjük.

A MentaPROgram fő eleme egy önsegítő csoport működtetése. A csoport nyitott, bárki bármikor csatlakozhat, eldöntheti, meddig szeretne velünk lenni. Aktív közösségi támogatást nyújtunk: minden alkalommal jelen vannak tapasztalt, érintett szülők, diabétesszel élő felnőttek is, valamint a pszichológusunk. Amikor idejük engedi, dr. Körner Anna vagy dr. Tóth-Heyn Péter is részt vesz a munkában. Részben feszültségoldó, közösségépítő folyamatok zajlanak, de mód nyílik kötetlen tapasztalatcserére is. Fontos megjegyeznünk, hogy nem terápiás csoportot működtetünk, de Bóta Tímea pszichológus közreműködésével bizonyos lelki folyamatokat jobban megérthetünk, tudatosíthatunk.

MentaPRO Alapítvány

facebook.com/mentaproalapitvany

Számlaszám: 11722010-20002482

A MentaPROgram következő eseményének időpontja: 2016. január 23. 14–17 óráig, helyszíne a Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinikájának Koós Aurél terme (Budapest VIII., Bókay u. 53., 2. emelet). A részvétel ingyenes, de kérjük, hogy az érdeklődők jelezzék részvételi szándékukat az alábbi e-mail címen: kerekes.andera@mentapro.hu

Jövőbeni terveink között szerepel fővároson kívüli csoportok létrehozása, családi nap megszervezése, szülőknek, családtagoknak szóló néhány napos relaxációs tábor lebonyolítása, valamint egy mentorálási program útnak indítása, illetve interaktív honlap működtetése is.

Szívesen vesszük a családok igényeit, visszajelzéseit, akár a Facebook-oldalunkon, akár a fentebb megadott e-mailen. Szeretettel várjuk az érdeklődőket programjainkon!

Kerekes Andreaa MentaPRO alapítvány kuratóriumi elnöke

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!