Hogyan bulizzunk és hogyan ne?

Cukorbeteg gondozottaink számára minden egyes „beavatkozásunk”, tanácsunk azt az üzenetet hordozza: „Ti nem vagytok mások, mint a többiek! Csak néhány megkötésnek kell eleget tennetek, és amúgy a korosztályotok vidám életét élhetitek!”

Vajon mindig igaz ez az üzenet? Az esetek döntő többségében igen. Mégis van néhány olyan szegmense az ifjúkori életnek, ahol látszólag erősebb a tiltó üzenet, mint a támogató. Erre igen jó példa a „bulizás”.

Természetes dolog, hogy a tizenévesek, életkoruk előrehaladásával párhuzamosan, egyre nagyobb intenzitással „vetik bele magukat” az élet – általuk vélt – sűrűjébe. Mindaddig, amíg le nem higgadnak, azt hiszik, ez a folyamat, ez a viselkedési forma a felnőtté válás egyértelmű jelzése a környezet felé. Az aggódó szülők és a korosztályos társak (kitüntetetten az ellenkező neműek) felé meg kell mutatni, hogy (látszólag) már felnőtté váltunk. E törekvés leglátványosabb formája az egyfajta exhibicionizmust is tartalmazó „bulizás”. Nyilvánvaló, hogy amennyiben az egészséges társak, barátok, barátnők belépnek ebbe az utcába, a diabéteszes sem maradhat ki belőle. Ne is maradjon! De: maradjon józan! Nem sok mindent kell megfogadni és betartani, de az mind nagyon fontos, mert nemkívánatos életveszélytől mentheti meg az érintettet.

A következőkben néhány tanácsot szeretnék átadni.

Éjszakázás

Minden általános tendencia ellenére (a fiatalok általában összeverődnek), nézzük meg, hogy kivel, hová fogunk elmenni bulizni. Ha a bulizó társak nem tudják az állapotunkat, nem fogják érteni az általam továbbiakban javasoltak betartásának indokát. Esetleg elkezdik a cukorbeteget froclizni, „húzni” és bátorítani a nemkívánatos lépések megtételére. Ne hagyjuk magunkat „behúzni a csőbe”, csak azért, hogy az éretlen, értetlen, tudatlan haverok számára jópofi benyomást keltsünk! Ha mindezen jelenség egy (leendő, kiszemelt) partnernél áll elő, akkor jobb mihamarább lelépni, és nem is erőltetni a kapcsolat zsenge indulását. Magyarul: el sem kell menni vele a buliba.

Az éjszakázás, a hajnalig tartó szórakozás nem ördögtől való dolog. A diabéteszes számára sem! Tudnia kell azonban, hogy ilyenkor mi zajlik az anyagcseréjében. „Normál” napi ritmus esetén a vacsorához adott rövid hatású inzulin közel éjfélre már biztosan lecsörög. Ezt követően tehát már csak a bázisinzulin hatása fog érvényesülni. Ez pedig nyugalmas éjszakai órákra tervezetten lett beállítva. Ha tehát éjszaka a buliban sokat táncolunk (fokozott fizikai aktivitás), az két irányba módosíthatja a vércukrunkat. Egyrészt emelkedhet – a szokatlan fizikai megterhelés okozta stressz és az így kiváltott fokozott kontrainzuláris hatás okaként – a májból cukrot felszabadítván. Másrészt csökkenhet, amennyiben nincs kontrainzuláris hatás, viszont van fokozott glükózégetés az izomzatban.

Meggyőződésem, hogy egyik fiatal sem tudja, hogy benne ilyenkor mi zajlik. Ezért: kétóránként vércukrot kell mérni! Magasodó érték esetén csökkentjük a mozgást és várunk. Vigyázat! Ilyenkor acetonosodás veszélye is fennáll! Csökkenő tendencia esetén szabad kevés (10–15 g) lassan felszívódó szénhidrátot fogyasztani rövid hatású inzulin adása nélkül. A vércukormérés eredményétől függetlenül fokozni kell a szénhidrát- és alkoholmentes folyadék bevitelét, óránként akár legalább 2 dl-t. Figyelni kell az úgynevezett „késői” hipoglikémia veszélyére is. Ez a jelenség a fizikai aktivitás után 4–6 órával jelentkezhet – leggyakrabban már a „bulizás” után. Ezért a hajnali lefekvés előtt mindenképpen vércukrot kell mérni, s alacsony érték esetén ismét 10–15 g szénhidrátot elfogyasztani. Így elkerülhető, hogy a korareggeli órák mély, az éjszakát pótló alvása idején jöjjön az eszméletvesztéssel, görccsel járó súlyos hipoglikémia.

Alkohol

„Örökzöld” és nem eleget ismételendő probléma az alkoholfogyasztás. Ez a cukorbeteg fiatal számára a legnagyobb kísértés, hiszen egészséges kortársaik akkor érzik magukat valakinek, ha jól lerészegednek. És elsősorban tömény italoktól! Ezek szerencsés esetben persze majd jó nagyot hánynak. De nem fog elmúlni a kábító hatás. Ugyancsak nem múlik el a májból való glükózfelszabadulás gátlása! Mert az alkohol gátolja a glükóz májból való felszabadulását. Ezért egy átmulatott éjszaka után jelentkező vércukorcsökkenést a diabéteszes – hiába a kontrainzuláris hormonok (glukagon, stresszhormonok) felszabadulása – nem tud kivédeni, ami egyenesen vezet a görcsökhöz, eszméletvesztéshez, azaz az életveszélyes állapothoz.

Joggal merülhet fel a kérdés, akkor mit tegyen, mit igyon a cukorbeteg? Koccintson a haverokkal, mert úgy illik, majd alkoholtartalmú poharát letéve forduljon (legfeljebb) az alkoholmentes sörhöz vagy a mindenhol kapható cukormentes üdítőitalhoz. Garantáltan nem lesz kisebb a barátok szemében, ha meg tudja magyarázni, hogy miért viselkedik így! Sőt a fegyelem, a tartás még pozitív példa is lehet a duhajkodó társak számára. Tudni kell természetesen, hogy az alkoholmentes sör is tartalmaz szénhidrátot. Ezért ezt is mértékkel kell fogyasztani, és ekkor is életbe lép a javasolt szabály – vércukrot kell mérni!

Kábítószer

Utoljára hagytam, de lehet, hogy az első helyen kellett volna említenem a burkolt vagy nyílt kábítószer-fogyasztást. Mindenki tudja, hogy nagy divat a fiatalok körében. Dílerből sok van, és a fogyasztás nem is mindig derül ki nyilvánosan. Viszont tudni kell, hogy nem csak a cukorbeteg számára, de az egészségeseknek is méreg, pótszer és a hozzá(rá)szokás veszélyével jár. Ezért üldözendő! A cukorbeteg tehát nemhogy ne éljen vele, de a társait is beszélje le a fogyasztásáról! Amúgy veszélyei a fenti pontokban fogalmazottakkal részben megegyezők. Ezért csak hivatkozom az ott leírtakra, annyi kiegészítéssel, hogy a drogok a tudatot bénítják, ezáltal az egész szervezetet mozgás- és reakcióképtelenné teszik. Az együtt járó hipoglikémia érkezése mindebből következően szinte menetrendszerű.

Talán e kis írásból is kiderül, hogy a bulizni vágyó cukorbetegnek nem sok, de annál fontosabb tanácsokat kell megfogadnia, betartania, és akkor nem fogja váratlan baleset érni akkor, amikor épp a legjobban szeretné érezni magát.

Tartalmas, jó szórakozást kívánok valamennyi fiatalnak!

Dr. Blatniczky László

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!