Illusztráció

DiaEuro 2015

Ismét EB-ezüstérmet szerzett a magyar válogatott

Ismét kiválóan szerepelt a magyar cukorbetegek labdarúgó-válogatottja, és tavaly is második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal-Európa-bajnokságon. A magyar csapat az egyetlen, ami az elmúlt három évben mindig döntőbe jutott, miközben a bajnokságon induló csapatok száma megduplázódott.

Ezüstérmes lett a magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott a 2015. július 19-től 26-ig tartó, Kolozsváron megrendezett DiaEuro futsal-Európa-bajnokságon. A 16 induló közül egyedül a román válogatott tudott a magyar csapat fölébe kerekedni. A Hevesi Tamás vezette csapat a tavalyi megmérettetésen ugyancsak második helyezést ért el, ám a mostani teljesítményük azért is kiemelkedő, mert ezúttal a mezőny minden korábbinál erősebb volt és kétszer annyi csapat lépett pályára, mint a bajnokság első évében, 2012-ben.

A bajnokság belülről

Ismét hatalmas élmény volt a cukorbetegek futsal-válogatottja tagjaként harcolni a magyar sikerekért. A csapat újra bebizonyította, hogy sokra hivatott sportemberek alkotják, akiknek egymáshoz fűződő barátsága adja a közösség legfőbb erejét. Azt hiszem, idén is a miénk volt a legjobb válogatott, de a nehéz sorsolás és a csapat több tagját is megtámadó vírusos megbetegedés miatt kicsit elfáradtunk a döntőre. Ennek ellenére abszolút sikerként élem meg a szereplésünket, hiszen ezüstérmet nyertünk, és Magyarország az egyetlen, amely sorozatban háromszor is döntőbe jutott a rendkívül erős mezőnyben. Természetesen gratulálok a román válogatottnak, nem érdemtelenül lettek Európa-bajnokok!

A DiaEurót továbbra is remek kezdeményezésnek tartom, hiszen a sportpályán kívül – ahol köztudottan nincs barátság – igazi fesztiválhangulat, kiváló atmoszféra övezi az eseményt. A balatonfüredi 2014-es szuper rendezés után – amit minden riválisunk kiemelt idén is – Románia szintén jó házigazdának bizonyult, hiszen a szállás és a rendezvény helyszíne is minden igényt kielégített Kolozsváron. Egyedül az étkezés lehetett volna kicsit átgondoltabb és bőségesebb, hiszen az aktív sportolás mellett több szénhidrát bevitele szükséges, mint a hagyományos diétánál. Sebaj, legalább segítettük a helyi vendéglátóipar fellendülését.

Nagy élményt jelentett, hogy mérkőzéseinkre sok magyar szurkoló érkezett, sőt diabéteszes gyermekek is támogattak szurkolásukkal, akik kizárólag a DiaEuro kedvéért szervezték nyári táborukat Kolozsvár környékére.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és már most várjuk az új megmérettetést, amelynek újra azzal a nem titkolt szándékkal futunk majd neki, hogy hazahozzuk a trófeát, melyet 2013-ban egyszer már a levegőbe emelhettünk.

Földvári Dánielcsapatkapitány

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ez volt az eddigi legerősebb Európa-bajnokság. Mi vagyunk az egyetlen válogatott, amely az elmúlt 3 évben minden döntőben ott volt. Folytatjuk a munkát, a cél a bajnoki cím” – nyilatkozta Hevesi Tamás, a magyar DiaEuro-válogatott kapitánya. Hozzátette: „Nagyon köszönjük a magyar szurkolóknak, hogy végig velünk voltak, rengeteget jelentett a támogatásuk.”

Illusztráció

A magyar válogatott annak ellenére szerepelt sikeresen, hogy több kulcsjátékosát is hiányolni kényszerült: a kapus Gremsperger Gábor és a mezőnyjátékos Rezessy Bálint is több mérkőzést kénytelen volt kihagyni egy vírusos megbetegedés miatt. A páratlan csapatjáték azonban segített felülkerekedni a nehézségeken.

A magyar csapat sikeréhez a virtuóz csapatjáték mellett a támogatók segítsége is kellett, hiszen a 77 Elektronika Kft. és a Sanofi biztosította a hátteret a professzionális felkészüléshez.

A Budai Gyermekkórház táborozóinak „szurkoló” pólóit a magyar csapat minden tagja aláírta
A Budai Gyermekkórház táborozóinak „szurkoló” pólóit a magyar csapat minden tagja aláírta

„Gratulálok a magyar válogatottnak az újabb remek eredményhez! A magyar cukorbeteg teremlabdarúgók már évek óta kiemelkedően teljesítenek az Európa-bajnokságon, ezért megtisztelő, hogy kezdettől fogva támogathatjuk a felkészülést és részvételüket a sportrendezvényen, hiszen a valódi magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérők gyártójaként jól ismerjük a nemzetközi sikerek jelentőségét” – mondta el Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelentkezz az EB-döntős magyar csapatba!

A szervezők már várják tehetséges játékosok jelentkezését, hogy a magyar csapat idén is sikeresen szerepelhessen a megmérettetésen. A bajnokságról, illetve a jelentkezési lehetőségről további információk a diabetes.hu/diaeuro weboldalon találhatók.

„Büszkék vagyunk rá, hogy támogathattuk a magyar csapat felkészülését” – mondta Fülöp Rita, a Sanofi Diabétesz Üzletágának vezetője. „Az eredmény is igazolja, amit a legnagyobb inzulingyártóként a Sanofinál vallunk: a cukorbetegek megfelelő kezelés mellett aktív és sikeres tagjai maradhatnak közösségüknek, sőt, dicsőséget hozhatnak az országnak.”

Köszönet jár továbbá Béki Jánosnak, a válogatott menedzserének és Dr. Havasi Anett doktornőnek, akik a felkészüléstől a döntőig támogatták a csapatot, valamint a Magyar Diabetes Társaságnak és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek is, akik pedig szakmai támogatásukkal segítették a munkát. A magyar csapat folyadékpótlásáról a Coca-Cola ásványvizei és sportitalai gondoskodtak.

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!