Illusztráció

Vivicittá

Vivicittá – éljen a város, szeresd a várost! Ezzel az elnevezéssel rendezik meg minden év tavaszán az egyik legrangosabb utcai futóversenyt Budapesten. A Sportos Cukorbetegekért Egyesület tagjai közül jó néhányan évek óta rendszeresen részt vesznek ezen a fantasztikus hangulatú, Budapest legszebb részein kanyargó versenyen.

Illusztráció

A Budapesti Sportiroda, a futóverseny főszervezője a rendezvény idejére sátrat biztosított egyesületünknek a Margit-szigeten. A kétnapos verseny alatt folyamatosan érkeztek sátrunkhoz az érdeklődők. Sokaknak be tudtunk mutatkozni, hangsúlyozva, hogy a sport milyen fontos szerepet játszik a cukorbetegek életében. S a sport egyik legegyszerűbb formája a futás, bárhol, bármikor, bárkivel lehet.

A kétnapos rendezvényen a legkülönbözőbb távokkal birkózhattak meg a résztvevők, a 600 m-es családi futástól kezdve a 2,5–7–10 km-en át egészen a félmaratonig. A legfiatalabb csapattagunk a legrövidebb, a legidősebb pedig a leghosszabb távon indult el. Aki éppen nem futott, a rajtnál lelkesítette az első versenyükre indulókat, vagy a célnál szurkolt a befutóknak. Többen életük első versenyén vettek részt, és olyan távot teljesítettek, amiről álmodni sem mertek volna. Például egyesületünk elnöke, Dávid Zsuzsa élete első 7 kilométerét futotta le, ami évek óta nagy álma volt. 75 futónk összesen 286,2 km-t teljesített a két nap alatt.

Illusztráció

Legnagyobb örömünkre több cukorbetegnek a két nap után nem ért véget a futó-pályafutása. Azóta rendszeresen futócipőt húznak, és róják az egyre hosszabb távokat. Sőt vannak, akik azóta újabb versenyen is elindultak már egyre nagyobb célt tűzve ki maguk elé.

2016 tavasza – újabb Vivicittá! Újra nevezünk, újra indulunk, reméljük, még nagyobb csapattal. Idén a felkészülést is szeretnénk segíteni hétvégi közös futásokkal!

Bene Mónika

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!