Az új kezelési rendszerekről

Erények és buktatók

Minden 1-es típusú cukorbeteg egyik legfőbb óhaja: az egészségesnek megfelelő legyen a napi inzulinellátottsága és az anyagcseréje! Ugyanakkor jól tudják, hogy betegségük lényege az inzulint termelő béta-sejtek pusztulása, ebből fakadóan a saját inzulintermelő képesség megszűnése. Olyan megoldásra lenne tehát szükség, amely valamilyen módon visszahozza az élettani inzulinellátottság állapotát.

Az élettani inzulinelválasztás egyik alapvető jellemzője, hogy a szervezet inzulintermelése finoman hangoltan, jól reagál a vércukorszint változásaira. A vércukor-ingadozást rendkívül sok komponens (az étrend szénhidráttartalma, annak felszívódási tulajdonságai, az inzulinérzékenységet csökkentő, ún. kontrainzuláris hormonok elválasztásának a dinamikája, változásai, pszichikai, környezeti tényezők… és sorolhatnánk tovább) befolyásolja. Ezek a hatások az inzulinelválasztás mértékét befolyásolják.

Ugyanakkor a mindenkori inzulinhatás érvényesülését meghatározza a szervezet sejtjeinek akár napszakosan is változó, úgynevezett inzulinérzékenysége (1 E inzulin hatására bekövetkező vércukorcsökkenés). Ha mindezen rendkívül bonyolult, akár percről percre megnyilvánuló kölcsönhatásokat figyelembe vesszük, akkor nyilvánvaló, hogy a cukorbetegek anyagcsere-egyensúlyának ilyen minőségű optimális visszaállítása rendkívül nehéz – ma még csak a jövő körvonalazott lehetősége.

Elvi lehetőségek – még nem működnek

Az elmúlt évtizedekben három fő elvi lehetőség nyílt a kérdés megközelítésére: első a hasnyálmirigy-átültetés. Valóban frappáns lehetőség lenne, mert ez a módszer biztosítaná a tényleges élettani szabályozás visszatértét. A különböző technikai próbálkozások azonban – több oknál fogva – sajnos nem járnak/jártak sikerrel. Ezért csak igen ritka esetben ad megoldást, és akkor is kétséges hosszú távú eredménnyel. Ez a lehetőség tehát jelenleg nem kecsegtet gyors és általános sikerrel.

Második lehetőség az immunrendszer fals reakciójának a megszüntetése. Mivel a betegség lényege az immunrendszer funkciózavara, kézenfekvőnek látszana a „beteg” immunsejtek elpusztítása még a betegség kezdetén, elsősorban a mézeshetek időszaka alatt, vagy a cukorbetegség tüneteinek megjelenése előtt. A feladat nem megoldott, bár próbálkozások vannak. Gyors és elsősorban minden diabéteszesre vonatkozó eredmény nem várható.

„Mesterséges” hasnyálmirigy

Harmadik lehetőség az inzulinbevitel technológiájának, azaz a „mesterséges” hasnyálmirigy komputerizált működésének a kifejlesztése. Ez a módszer tűnik ma a leginkább megvalósíthatónak, és mégis, immár lassan három évtizede nem sikerült olyan rendszert kifejleszteni, amely kopírozná a szervezetben zajló algoritmusokat. Vajon miért?

Az alapvető folyamat, azaz a körforgás – inzulinelválasztás, a vércukor alakulása, ennek az inzulinelválasztásra való visszahatása – bonyolult szabályozási rendszerében immár közel negyed százada két irányból indult el a technikai fejlesztés. 1. folyamatos, komputerizált inzulinadagoló rendszer; 2. folyamatos, szöveti cukorszintet mérő rendszer. A cél: majdan a két korszerű módszert számítógépes algoritmussal összekötni, azaz zárttá tenni és valóban önmagában forgó rendszerré varázsolni mesterségesen a vércukorszint szabályozását.

Egyre újabb funkciók

Az elmúlt évtizedekben ennek a távoli célnak az érdekében fejlődtek, fejlődnek az inzulinadagoló pumpák. A technikai fejlődés exponenciálisan zajlik. Ennek köszönhető, hogy az inzulinpumpát gyártó cégek csaknem évente jelennek meg újabb és újabb verziójú készülékekkel. Ugyanis a mindenkori új típusú pumpákban a már épp kifejlesztett újdonságok jelennek meg. Másként fogalmazva: a pumpákba új és új funkciók kerülnek, amelyek látszatra bonyolultak, mégis azzal a céllal kerültek be a mini-komputerekbe, hogy egyre nagyobb legyen az esély az egyes élet-, illetve vércukorhelyzetek tudatos kezelésére. (Az inzulinpumpa-kezelés előnyeivel kapcsolatban az olvasók Körner doktornő írásából nyerhetnek bővebb információt.)

Szöveti cukormérés

A folyamatos szöveti cukormérés módszerének elterjedése egy évtizedre tehető. Kezdetben a fő problémát a cukor meghatározásához alkalmazott érzékelők élettartama jelentette. Ez a kezdeti 4-5 napról mára csaknem megkétszereződött. Ugyanakkor a technikai fejlesztés megteremtette egyrészt a mért értékek memorizálását, másrészt az adatoknak a (még) különálló inzulinpumpára való áttöltését. Ennek köszönhető például, hogy egyes rendszerekben alacsony szöveti cukor mérése estén az adatátvivő rendszer 1-2 órára felfüggesztheti az inzulinadagolást.

Érzékelhetjük tehát, hogy a technikai-technológiai fejlődés közelít a zárt szabályozási rendszer megvalósulásához, de tudnunk kell, hogy a „mesterséges” hasnyálmirigy megvalósulása még várat magára. Aki nagyon szeretné már, sőt, hiszi, hogy a jelenleg működő rendszer automatikusan megoldja a vércukra szabályozását, még hiú ábrándot kerget. Mit jelent ez?

Nem mindenki alkalmas

Ha valaki azt hiszi (serdülők jellemzője), hogy amennyiben inzulinpumpára kerül, azzal egy csapásra megoldódik minden, a diabétesze kezelésével kapcsolatos napi nyűgje, problémája, nagyon téved! Sőt! Ekkor kell csak igazán tanulnia és odafigyelnie mind az anyagcseréjére, mind pedig a pumpákban rejlő fantasztikus lehetőségekre. A jelenleg forgalomban lévő inzulinpumpák számos olyan részfunkciót tudnak (például a bólusadagolás ritmusa, a vérbe injektált aktív inzulin elvi mennyisége stb.), amelyek a jól felkészült beteget segítik a döntések meghozatalában – ha akar az anyagcseréjével kapcsolatban hasznos döntéseket hozni. Ha akar… Ha csak passzív „élvezője” a komputerbe beállított automatizmusnak, semmivel nem lesz jobb eredménye, mintha hagyományosan tollal, intenzifikáltan kezelné magát.

Ha tehát valaki, mivel nem kellően motivált, képtelen élni a pumpák adta fantasztikus elvi/gyakorlati lehetőségekkel, a felesleges kiadások és csalódások elkerülése érdekében jobb, ha nem is vállalja a kezelésnek ezt a formáját. Más oldalról: ez is a magyarázata annak, hogy a szakemberek – ha lelkiismeretesek – nem mindenkit tartanak automatikusan alkalmasnak e korszerű technológia használatára. A hazai gyermekinzulinpumpa-centrumok dolgozói (orvosok, asszisztensek egyaránt) ugyanakkor valamennyien elhivatottak arra, hogy megfelelő szinten kiképezzék az alkalmazókat. Helyettük gondolkodni és aktuálisan dönteni azonban nem tudnak.

Figyel, elemez, regisztrál

Ehhez a gondolatsorhoz szorosan kapcsolódik a folyamatos szöveti cukormérők alkalmazásának a kérdése is. A módszerből adódik, hogy rengeteg információt közöl a beteg vércukrának alakulásáról. Gyakran az derül ki, hogy a gyermeknek nincs két azonos napja. A kérdés, vajon tud-e a gyermek vagy a szülője olyan aktuális döntést hozni, amivel egy esetleges le- vagy felfelé történő nemkívánatos cukorváltozást korrigálhat? Ehhez elemezni kell, hogy mi vezetett az aktuális változáshoz. Nem feltétlenül és nem elsősorban az inzulinadagolás áll a háttérben – következésképp az aktuális, felismert élethelyzet fogja eldönteni, kell-e inzulinadagolást módosítani, vagy elegendő dietetikai, életmódbeli változtatás az optimális rendezéshez.

Ahhoz, hogy az inzulinkezelés algoritmusának változtatására sor kerüljön, több napon át észlelt tendenciák felismerésére van szükség. Ebben is segít a szöveti cukormérés. Ugyanakkor ismét nyilvánvalóvá válik, hogy a fejlődés jelen fázisában a szöveti cukorszint alakulása csak egy plusz – rendkívül hasznos – információ a beteg számára. Ha ő ezzel az információval érdektelenség, tudatlanság vagy indokolatlan kényelmesség miatt nem tud mit kezdeni, értelmetlen a drága módszer mindenáron való megteremtése. Nyilvánvaló, hogy a gondozó személyzet számára is akkor lesz informatív és módosítási javaslattételre alkalmas a szöveti cukormérés adathalmaza, ha a beteg tudatosan figyeli, elemzi és regisztrálja a körülményeket, amelyek a nemkívánatos változáshoz vezettek.

Összefoglalás

Az inzulinkezelés és vércukormérés technológiájának rohamos fejlődése közelíti, de még nem érte el a körkörös, zárt információáramlás szintjét. A két rendszer jelenleg még egymástól viszonylagos függetlenségben működik. Használatuk egyik buktatója, ha ezekre nem figyelve, gondolkodás és elemzés nélkül hagyjuk automatikus működésüket. A viszonylagos függetlenség egyúttal tehát gondolkodásra, elemzésre, azaz mély szakmai tudásra ösztökéli az alkalmazókat. Ennek birtokában viszont a beteg számára egyszer csak élménnyé válik a működésük. Az így megteremtett jó anyagcsere-egyensúly ugyanis biztonságos és rendszeres visszajelzője annak, hogy jól élnek a technológiák adta lehetőségekkel. A jó anyagcsere évekre, évtizedekre vonatkoztatott pozitív hatásait pedig már nem is kell részletezni…

Dr. Blatniczky László

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!