Hipoglikémia és szőlőcukorspray

Az inzulinnal kezelt diabéteszes gyermekek életében nem ritka a hipoglikémia. A jól tájékozott és edukált szülők, valamint a nagyobb gyermekek ismerik a tüneteit, és tudják, hogy ezek jelentkezésekor haladéktalanul gyorsan felszívódó szénhidrátot kell fogyasztani (például 10-20 g szőlőcukrot, cukrozott üdítőitalt stb.). Sajnos előfordulhat, hogy ennek ellenére a vércukorszint csökkenése gyorsabb ütemű, mint a lenyelt szőlőcukor felszívódása, és a hipoglikémia rendezésére glukagoninjekcióra lesz szükség.

Arra számítva, hogy a szájból a cukor gyorsabban szívódik fel, mint a gyomorból, egy évtizeddel ezelőtt Kanadában forgalomba került egy szórófejjel ellátott cukortartály, amelynek segítségével finoman porlasztott permet formájában juttatható el a szőlőcukoroldat – az alkalmazási útmutató szerint – az orca belső felületének nyálkahártyájára. A szakorvosi irodalomban nem találtam adatot a spray alkalmazásáról diabéteszes hipoglikémiában.

2012-ben egy olasz orvoscsoport egészséges fiatal felnőttekben végzett vizsgálatokat. A használati útmutató szerinti 10 porlasztást alkalmazták (ami 0,5 g szőlőcukornak felelt meg), és a cukorszintet folyamatos szövetközi cukorméréssel követték. A legnagyobb emelkedés sem érte el a fél mmol/l szintet.

A hazánkban „étrend-kiegészítő folyadék” megjelöléssel forgalmazott termék a kanadaihoz hasonló, 51 százalékos töménységű szőlőcukoroldat. A használati útmutató szerint egymást követő 5–10 bepermetezéssel körülbelül 0,25–0,5 g szőlőcukor juttatható be a szájüregbe. Lényeges különbség, hogy a permetezést nem az orca nyálkahártyájára, hanem a nyelv alá javasolják.

A nyelv alatti terület – valószínűleg érhálózata miatt – alkalmasabb felszínnek tűnik a gyors felszívódásra, mint az orca nyálkahártyája. Erre utal az is, hogy a szívbetegek egyik speciális gyógyszerének már közel száz éve a nyelv alatti spray a javasolt alkalmazási módja.

Nem diabétesz, hanem súlyos malária miatt hipoglikémiás afrikai kisgyermekeknél (akiknél a mostoha körülmények miatt az életmentő vénás glukózbefecskendezésre nem mindig van mód) próbálkoztak nyelv alatti szőlőcukorral (nem spray formájában). Egy teáskanálnyi szőlőcukor (15 testsúlykilogramm alatt 2,5 g, 15 testsúlykilogramm fölött 3,5 g) nyelv alá helyezése után 5 perc múlva a vércukor 2,6-ról 3,5, 10 perc múlva pedig 4,7 mmol/l-re emelkedett, és 40 perc múlva is ezen a szinten maradt. Az esetek egyharmadában azonban sajnos a kezelés sikertelen maradt, mert vagy nem sikerült a nyelv alá juttatni a glukózt, vagy a gyermekek lenyelték azt.

A maláriás kisgyermekeknél végzett ezen vizsgálat (amit azóta mások nem erősítettek meg) igazolni látszik a nyelv alá juttatott szőlőcukor gyors felszívódását. Kérdés, hogy a mikroporlasztóval sikerül-e kellő mennyiségű cukrot bejuttatni. Ha például a maláriás gyermekeknél szőlőcukor spray-t alkalmaztak volna, akkor a 3,5 g glukóz bejuttatásához körülbelül 60 bepermetezésre lett volna szükség. Kisgyermekeknél a nyelv alatti terület kis méretei korlátot szabnak az odajuttatott oldat mennyiségének.

Tudomásom szerint hipoglikémiás diabéteszes gyermeknél hasonló vizsgálatok még nem történtek. A magyar, az angol és az amerikai diabétesztársaságoknak a hipoglikémia kezelésével kapcsolatos ajánlásai nem tesznek említést a szőlőcukorspray-ről. Természetesen nem kizárható, hogy – amennyiben ezt hipoglikémiás diabéteszes gyermekeknél végzett vizsgálatok igazolják – az enyhe és középsúlyos hipoglikémia kezelésében a szőlőcukor azonnali elfogyasztása mellett a nyelv alatti glukóz bepermetezésnek is helye lehet. A termékhez mellékelt fogyasztói tájékoztató is óvatos, és a „vércukorszint drasztikus mértékű lecsökkenése esetén” azt javasolja, hogy „szőlőcukor, illetve cukros ital és ezt követően keményítőtartalmú étel fogyasztása kívánatos”.

Prof. dr. Soltész Gyula

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!