A diabétesz és mi

A kisinóci cukorbeteg-világtábor

Forró nyárnak tűnt. Aztán már csak melegnek, végül mindenki megkönnyebbült sóhajjal vette elő a pulóvereket a bőröndökből. Félreértés ne essék, a medence ugyanúgy folytonos használatban volt, csupán a törülközőkért nyúlkáló kisebb és nagyobb kezek lettek gyorsabbak.

Kevevári Édua vagyok, 16 éves, gimnazista és nem cukorbeteg. Hogy mégis mit kerestem a cukorbeteg gyerekek számára létrehozott táborban? Tapasztalni szerettem volna… kereszttestvérem diabéteszes, de sosem beszélgettem vele korábban erről.

Először megrázó volt látni a betegség által meghatározott életet, hallani a folytonos cukormérő-csipogást, majd ahogy beilleszkedtem közéjük, megláttam a megkérdőjelezhetetlen tényt: a táborlakók ugyanolyan gyerekek, mint az összes többi gyerek.

Mit jelent ugyanolyan gyereknek lenni, de mégis másnak? Ugyanolyan rosszak, falánkak, hebrencsek, pajkosak és ellágyítják az ember szívét. Mások, mert olyan nyugodt szakértelemmel gondoskodnak cukorbetegségükről, mint egy felnőtt: érett fejjel és higgadtan. A legjobban ezt a tudást és öntudatot az étkezések előtt tapasztalhattuk. A gyerekeknek ki kellett számolniuk, hogy mennyit ehetnek, s a picik is, nagyok is, gyorsan rávágták, nem volt teketóriázás, sem szájhúzogatás.

A tábor során egyre fantasztikusabb élményekben volt részem: kalandpark, látogatók, és a körülöttük lévő erdő megismerése, mind felszabadult hangulatban telt. Szabadidőből se voltak híján, a nap nagy részét a turistaház környékén töltötték, a homokozó mindig a kislányoktól volt zajos, míg a fiúk a focipálya füvét koptatták. A napi öt étkezést várta mindenki a legjobban, a zsibongás az ebédlőtől a medencéig szállt.

Az étel fantasztikus volt, vegetáriánusként sem volt semmi problémám (ami pedig egyéb esetekben okozott már gondot), a táborozóknak mindig volt lehetőségük a gyermeki válogatásra, a velünk táborozó dietetikusok ügyeltek erre. Étkezések után pedig elhangzott a tábor legkedveltebb kérdése: „Mehetünk medencézni?”

Sok mindent megtanultam a táborban… Először is megtapasztalhattam, milyen, amikor az embernek öt 6–8 éves kislánya van, akik iszonyúan féltékenyek egymásra, talán még magukra is, de angyali módon ragaszkodóak. Betekintést nyertem az éjszakai mérések álmatlanságába, a folyton csipogó mérők zenebonájába, a háztartási keksz semmiízébe is belekóstoltam. De a legfontosabb, amit ebben a 7 napban átéltem, az összetartó, családias közösség ereje és szeretete volt.

A gyerekek a táborban töltött idő alatt levetkőzik azokat a rossz érzéseiket és félelmeiket, amelyeket a világ nem túl elfogadó része táplált beléjük a diabéteszükkel kapcsolatban. Önmaguk lehetnek, és szégyenkezés nélkül beszélnek az összes nehézségről – megértő tekintetekkel körbe véve.

Idézettel zárnám, amit az utolsó hangulatfoszlányhoz illőnek találtam: „Ne kritizáld azt, amit nem értesz, fiam. Te még sosem jártál annak az embernek a cipőjében.” – ­Elvis Presley (aki maga is cukorbeteg volt)

Kevevári Édua

Ui.: Véletlen adtam írásomnak a „cukorbeteg-világtábor” címet, de mostanra úgy érzem, ez így helytálló.

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!