A diabétesz és mi

El tudom érni céljaimat

Rajna Alexandra vagyok, 16 éves, óvodás korom óta inzulinnal kezelt cukorbeteg. Törökszentmiklóson élek, jelenleg a Szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Gimnáziumban tanulok, a 10. évfolyamon.

A kezdet néha nehéz

2007. december 5-én lettem cukorbeteg. Akkor, alig 6 évesen, nem tudtam mi történik velem, miért megyünk a kórházba. Nem tudtam, hogy miért szurkálnak egy nap többször. Amikor megtudtam, hogy így kell élnem, nagyon megijedtem, de szerintem a szüleim még jobban. A kórház után anya minden édességet „elzárt” előlem.

Nagyon nehéz volt ez az időszak: enni szerettem volna, de nem lehetett! Az óvodában is nehéz volt, mert mindenki idegenkedett a dologtól, nem ismerték a cukorbetegség kezelésének lehetőségeit. Édesanyámra ez nagy terhet rótt, de mindent megtett értem.

Később, az általános iskolában már sokkal könnyebb volt, ott mindenki elfogadott és mindig a megfelelő figyelmet kaptam a tanáraimtól. Most, a középiskolában már teljesen elfogadnak úgy, ahogy vagyok. A barátaim és a tanáraim mindig kellőképpen odafigyelnek rám. Amikor ide kerültem, volt bennem félelem, hiszen egy másik városba kell bejárnom nap mint nap.

A családom tagjai és a barátaim teljes értékű emberként kezelnek, aminek nagyon örülök. Úgy gondolom, a diabétesztől még teljes életet élhetek, hiszen jól tanulok, sportolok és részt veszek különböző közösségi programokban. Az eltelt évek alatt pedig sok barátra találtam, akik hozzám hasonlóak és az interneten is követem a cukorbetegségről szóló oldalakat.

A Diabetes Juniort szívesen forgatom, nagyon sok új információhoz jutok általa. Hozzám hasonló problémával küzdő fiatalok adják át ismereteiket, elmesélik élményeiket, bátran felvállalva cukorbetegségüket, s ez nagy segítség a mindennapok elviselésében.

Mindig lesznek céljaim

Ez évben kezdtem el folyamatosan sportolni. Úgy gondoltam, hogy cukorbetegségem ellenére el tudom érni a magam elé tűzött célokat.

A futást választottam és konditerembe is elkezdtem járni. Amióta folyamatosan mozgok, a mindennapok során egyre kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. A kezdeti heti 1-2 futásból mára mindennapi teendő lett, a távok is egyre nagyobbak, de még jobban meg szeretném növelni. Már egy versenyen is kipróbáltam magam, nem értem el helyezést, de beláttam, hogy képes vagyok a diabétesz ellenére is ugyanúgy teljesíteni, mint iskolatársaim, ezért a céljaimat egyre magasabbra emelem, és próbálom ezeket teljesíteni is.

A hibákból tanulunk

Egy ember sem tökéletes, mindenki hibázik, például elfelejt dolgokat. Ez a cukorbetegeknél – nálam is – előfordul. Volt, amikor elfelejtettem beadni az étkezés előtti, gyors hatású inzulint. Egyszer a 24 órás és a gyors hatású inzulinomat felcseréltem, de az is előfordult, hogy iskolába menet otthon hagytam az inzulinokat. Ezeket a problémákat mindig sikerült orvosolni, de ilyenkor a szüleim hirtelen pár évet biztosan öregedtek, és én is nagyon megijedtem.

E kisebb malőrök óta többször megnézem, melyik inzulint adom be, mennyit adok be, és ha megyek valahova, ellenőrzöm, hogy eltettem-e mindent. Még így is előfordul, anyának kell figyelmeztetnie, hogy semmi ne maradjon otthon. Természetes, hogy hibázunk, hiszen a cukorbetegek is ugyanolyan emberek, és szokás mondani, hogy az ember a hibáiból tanul.

Rajna Alexandra

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!