Válogatás a Diabetes 1999/5. és 6. számából

Visszatekintés a 10 éves Diabetesre

1999. szeptember 25-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban ünnepelte lapunk a 10. születésnapját 3500 cukorbeteg részvételével, akik az ország különböző részeiről érkeztek.

Lapunk volt az ünnepelt, de ajándékot mi szerettünk volna adni az olvasóknak, akiknek a szeretete, ragaszkodása tette lehetővé, hogy megérjük e szép kort, és ilyen töretlenül fejlődjünk, növekedjünk.

A mi ajándékunk az volt, hogy ilyen sok olvasónk eljött. Mi, a szerkesztőség tagjai a színpadon állva éreztük a felénk áradó szeretetet. Bízom benne, hogy Önök pedig érezték, minden, ami aznap történt, Önökért, cukorbetegekért volt.

Herth Viktória

Még meg sem kezdődött a közös ünnep, e sorok íróját máris megérintette valami. Ott, a Városligetben, ahol az idegen tétovaságával kerestem a csarnokhoz vezető utat. Mert amint elővettem a rendezvény térképpel is ellátott programfüzetét, azonnal megszólított valaki.

– Tartson velünk, hiszen egy helyre megyünk! – lépett mellém máris két fiatalasszony. Kedves mosolyukat látva rögtön tudtam, hogy én ma nagyon jó helyen leszek. Olyan emberek között, akik figyelnek egymásra, akik az ismeretlenben is a barátot keresik. Akik a másikban nem azt kutatják, ami elválaszt, hanem – hiszen sorsuk is közös – ami összeköt.

Molnár Valéria

Izgatott és boldog perceket éltünk át 1999. szeptember 25-én. Az ünnepeltek zavart mosolya mellett szorongás is látszott az arcunkon, amikor délelőtt 10 óra után pár perccel felléptünk a Petőfi Csarnok színpadára. Addig már kilestünk a függöny mögül, láttuk, hogy sokan vannak, de amikor ott a színpadon ránéztem a többezer vendégre, megremegett a hangom az első mondatoknál.

Egymás után jöttek hivatalos köszöntőink, s egyre inkább érződött az összetartozás, a szeretet melegsége. Pár perc múlva már tudtuk mindahányan, akik a színpadon álltunk, vagy oda készültünk, hogy baj nem lehet: nem hibátlan ceremóniát várnak tőlünk, vendégeink úgy jöttek, mint hozzátartozók a családi ünnepre.

Déltájt már csak a mosoly látszott rajtunk – s vendégeink arcán is. Akkor már túl voltunk a hivatalos megnyitón, Halmos professzor úr előadásán (amelyet e lapban is olvashatnak), Joós László veszprémi színművész és Lehoczky Zsuzsa operetténekes műsorán. Sőt, véget ért addigra az első szakmai blokk is: a nagyteremben, s a három klubszobában egyidőben, más-más témáról.

Rövid ebédszünet következett – volna eredetileg, de az alatt is szakmai előadás zajlott a színpadon. Majd műsorvezetői staféta: Erős Antónia, az RTL Klub munkatársa vette át a főszerkesztőtől a háziasszonyi szerepet. Kihirdettük a receptpályázat eredményét, s mielőtt Hevesi Tamás lépett volna színpadra, megtörtént a nagy esemény: az eleven Fecsi (Németh Norbert fiatal színész) háromemeletes tortával köszöntötte „szüleit”, a Diabetes szerkesztőségének színpadon álló tagjait. Dübörgött a taps… s halványan dereng ugyan, hogy az elmúlt 10 évben voltak nehéz napjaink, volt, hogy úgy éreztük, megakadunk, kudarcot vallunk… de e perctől, mint ködöt a szél, a taps messze sodort minden rosszat. Csak egyetlen érzés maradt: megérte az elmúlt 10 évnyi munka. S megszületett egy újabb érzés: van erőnk a folytatáshoz.

Délután újabb szakmai előadások következtek, négy helyszínen ismét. Fél négy tájt a nagyteremben gyülekezett megint a vendégsereg a helyszínen zajló kvízjáték eredményhirdetésére, majd a jó félórás zenés finálé előtt elköszöntünk. Főszerkesztőként roppant okos módon, egyetlen szóval: Viszontlátásra!

Ez történt szeptember 25-én!

S történt még valami más is. A rendezvény előtti napokban sértődötten telefonált egyik későbbi kiállítónk, hogy cégét nem hívtuk meg a születésnapra. A szeptember 25-e előtti két hétben nem volt nap, hogy valamelyik televíziós csatornán vagy rádióban, illetve valamelyik napilapban, heti magazinban ne szerepeltünk volna.

A születésnap előestéjén, amikoris szerkesztőbizottsági ülést tartottunk, azt mondtam: már megérte az egész. Soha ennyit nem foglalkozott a sajtó a diabétesszel, a diabéteszesek ügyével. Soha ennyi érdekelt cég nem képviselte magát a diabéteszesek között egyidőben. Ez a legfőbb ajándék.

Ezt szerettük volna: nem magunkat ünnepeltetni, illetve legyünk őszinték, NEMCSAK magunkat ünnepeltetni, hanem valamennyiőnkre felhívni a figyelmet. S együtt lenni. Együtt Önökkel, az olvasókkal, akik lehetővé tették létezésünket.

Köszönjük Önöknek és köszöntjük Önöket. Isten éltesse sokáig a lapot, és Isten éltesse sokáig Önöket jó egészségben, nagy szeretetben.

Herth Viktória

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


Error