Válogatás a Diabetes 1999/5. és 6. számából

Visszatekintés a 10 éves Diabetesre

Köszönjük orvosok, újságírók!

Miközben dr. Vándorfi Győző a színpadon előadását tartotta, a mellettem ülő hölgy hangosan helyeselt. „Így igaz! Úgy van!” – bólintgatott meggyőződéssel. – „A főorvos úr a szívemből beszél…”

Az előadói pulpitusig aligha jutottak el ezek az elismerő szavak. De miért is kellett volna eljutniuk? Az orvosok, a segítők e nélkül is érezhették a feléjük áramló hálás szeretetet.

– Rengeteg dolgom lett volna otthon, de a lelkiismeretem úgy kívánta, hogy itt legyek – mondja a Balatonfüredről érkező Nagy Lajosné. – El kellett jönnöm, hogy megköszönjem a Diabetes készítőinek a tízéves munkát, orvosaimnak a sok törődést. A férjem, és én – mindketten 2-es típusú, inzulinos diabéteszesek vagyunk – rengeteg segítséget kapunk dr. Miléder Margittól. Õ mindig felhívja a figyelmünket azokra a kiadványokra, könyvekre is, amelyek elmagyarázzák, hogyan élhetünk cukorbetegként is jobb életet.

Esetünkben ez sajnos nem könnyű dolog, hiszen állapotunkat sok más probléma is súlyosbítja. Mindketten sokat bajlódunk a vesénkkel, de az én gondjaimat a magas vérnyomás, a rosszul működő hormonok is tetézik. Ráadásul sok gyógyszerre allergiás vagyok. Ám azt is elmondhatom, hogy egy éve, mióta az inzulint kapom, lényegesen jobban érzem magam. S persze, a férjemmel együtt szigorúan betartjuk a diétát, és igyekszünk követni a diabétesszel kapcsolatos új dolgokat. Ennek érdekében szívesen eljárnánk előadásokra is, de nálunk sajnos nincs cukorbeteg klub, ami pedig másutt gyakran szervez ilyeneket. Veszprémbe pedig nem tudunk rendszeresen átjárni, hiszen a két kicsi rokkantnyugdíjból utazgatni nem lehet. De most semmi sem tarthatott vissza attól, hogy itt legyek. Eljöttem, hogy ezzel is kifejezzem a minket segítőknek köszönetemet. Hogy ezzel nyilvánítsam ki a hálámat a Diabetes készítőinek a sok okos, életünket segítő írásért, orvosainknak pedig fáradtságot nem ismerő, lelkiismeretes munkájukért. Köszönjük áldozatos tevékenységüket, és mi is nagyon jó egészséget kívánunk nekik!

„Szurik”

Termékkóstoló volt a legközelebbi standon, az anya a két gyerekkel alig tudott átevickélni a tömegen. De nem is vállalkozott újabb útra, az első üres sarokban megpihent.

– Várjatok! – csitította, simította meg tekintetével fiait. – Mami beadja magának a szurit.

Bár csábította a szörpparádé, a két kis óvodás rögtön megállt. Álltak, és vártak türelmesen, mert tudták, hogy anyjuknak fontos dolga van. Nyugodtan vártak, és nem kérdeztek semmit, hiszen megszokták már, hogy maminál ez így természetes.

Bájosak voltak, ahogyan ott álltak, két gondtalan, kedves kisgyerek. Az arcukat néztem, és arra gondoltam, hogy értük is van ez az egész. Az ünnep, a sok előadás, a segítők hada. Hogy ők, ha lehet, megelőzhessék a bajt. Hogy számukra a szuri soha se legyen természetes…

Szív és lélek

„Szív, és lélek!” – szólt még utánam is, felemelt mutatóujjával nyomatékosítva a szavakat. Hogyan is merném hát megtenni, hogy ne ezzel kezdjem írásomat: a szív és lélek tette felejthetetlenné ezt a nagyon szép napot.

Az bizony! – fejti ki most véleményét bővebben is a monori Hajdú Lajosné. – Ez az egész rendezvény olyan emberközeli, és olyan barátian segítő volt, hogy az más szavakkal ki sem fejezhető! A szív, a lélek vezette azokat, akik megszervezték nekünk ezt az ünnepet. Mert bár most köszönteni jöttünk, az igazán megajándékozottak megint mi vagyunk.

Ne várja, hogy bármit is kiemeljek, nekem ahogyan volt, úgy tetszett az egész. Itt mindenki talált magának valami nagyon fontosat. Ki a koleszterinjét, vagy vércukrát mérethette, mások olcsóbban vásárolhattak, vagy meghallgatták a legújabb diétás tanácsokat. Rengeteget tanulhattunk az orvosi előadásokból is, amelyek témájukban mindenre kiterjedők, stílusukban pedig teljesen közérthetőek voltak. Azért beszélek most mindezekről, mert számunkra ez a nap a tapasztalatszerzésre is alkalmat adott. Novemberben ugyanis mi, a monori cukorbeteg klub tagjai is szeretnénk egy diabéteszes találkozót rendezni, amelyre meghívjuk majd a környező településeken élő sorstársakat. Különben a mi szervezetünk két éve alakult meg hatvan emberrel, s ma már 160 tagról beszélhetünk.

És mind a 160-an állandó olvasói vagyunk a Diabetes újságnak, amelyből rengeteget, de rengeteget tanulunk. Hát csoda, hogy kíváncsiak voltunk azokra, akik e lapot készítik nekünk?

Most már nem csak tízéves munkájukért, de ezért a felejthetetlen napért is hálásak vagyunk nekik. És köszönjük mindenkinek, aki a rendezvényen azért dolgozott, hogy célba érjen a szív és a lélek üzenete…

M.V.

Bajok is voltak

Mikor pár nappal a rendezvény előtt összesítettük, hányan igényelnek belépőt a rendezvényre, s kiderült, hogy 3500-an, nagyon örültünk és nagyon megijedtünk. Hiába nagy a Petőfi Csarnok, ennyi ember számára kicsi. Régen épült, a szellőztetése nem megoldott – s bizony délutánra fülledt meleg telepedett ránk. Az orvosi szoba doktornői ennek ellenére nem kellett, hogy sokat dolgozzanak, s tétlenkedett a bejárat előtt álló mentőautó is.

Hipózás azért volt, s déltájtól többeknek azt tanácsolták a doktorok, szívjanak friss levegőt, sétáljanak egyet a ligetben. Három óra tájt azonban más bajok kezdődtek. Egyre többen voltak, akiknek magasra emelkedett a cukra. Vajon mitől? – kérdezték, s hamar kiderült az ok.

Sok kiállító kínálgatta a vendégeket: egy kis diétás csoki, egy kis keksz, pár deci üdítő, majd jött a születésnapi torta. Egy kockájában csupán 11 gramm szénhidráttal. Volt, aki kétszer kért a tortából, kapott is, volt belőle bőven… s ha e „néhány” kicsiny falatot összeadtuk, kiderült, a napi szénhidrátkeretnek többszörösét is elfogyasztották néhányan.

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!