DiaTábor – egy szülő szemszögéből

Amikor azt kérdezi egy táborból elköszönő kisgyermek, hogy mikor jöhet legközelebb, akkor ott valami nagy dolog történt. Nem kell mást tenni, csak a kérdés mögé nézni, és kiderülnek a titkok.

Ha beköszönt a szünidő, táborok özönével, programok sokaságával záporozza megannyi szervezet a szülőket, gyerekeket. De így van ez akkor is, ha a fogadni kívánt gyermek cukorbeteg? A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos nem, a diabétesz sok esetben itt is nehezítő vagy akár kizáró tényező.

A Békés megyei cukorbeteggondozó által szervezett nyári edukációs táborokat a szülők legalább annyira várják, mint a gyerekek. Tudják, megtapasztalták, ez az a hely, ahol nemcsak biztonságban tudhatják gyermekeiket a nap 24 órájában, hanem új ismeretekkel, gyakorlati tudnivalókkal felvértezve, sorstársi barátokat szerezve töltik el a tábori napokat.

Így volt ez az idén is, immár 11. alkalommal. Huszonhat gyermek, néhány nap és megszámlálhatatlan program, mindez lefordítva a gyakorlat nyelvére és ösztönözve az önállóságra.

A programok sokaságából kiragadva: a Nosztalgia Házban csigatésztát készíthettek a gyerekek, sőt szép feladatnak bizonyult a szénhidráttartalom kiszámítása is; a Gyulai Várfürdőben a felhőtlen fürdőzés és pancsolás közben kiderült, kell-e a pumpásoknak strandolás előtt-után inzulin, szabad-e napra tenni a pumpákat, peneket, megtapasztalhatták, mennyi energia „tűnik el a vízben”, és azt hogyan pótolhatják. A leázott kanülök cseréje is „csoportosan” történt és ez „csak” a strand volt.

Nem volt bevehetetlen a Gyulai Vár sem, amit megelőzött a Körösvölgyi Sokadalom kínálta népi mesterségek megfigyelése, kipróbálása. A reneszánsz jelmezes táborozók a várvédők gyűrűjében, s a történelmi hangulat mellett és közben is abszolút természetesen, játszi könnyedséggel mértek vércukrot, adták be a szükséges inzulint, ezzel is gyakorolva az önállóságot.

A családi nap, mint eddig minden alkalommal, most is különleges hangulatban, színes programokkal telt. Volt bohóc, bábelőadás, közös éneklés, de amit a szülők leginkább várnak, az az egymással való találkozás. Kérdések, dilemmák, tapasztalatok, tanácsok, receptek.

Köszönettel – a részvételért és támogatóinknak a segítségért – a tábor szervezői:

Dr. H. Nagy Katalin, Seresné Szabó Ágnes,
Stégermájer Mónika, Szabó Edit, Lévai Ildikó

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


Error