Feltöltés dátuma: 2017.10.19.

Sportos tábor

A tavalyi kamaszoknak szervezett tábor után idén a felsős korosztálynak nyújtott néhány feledhetetlen napot a Sportos Cukorbetegekért Egyesület a Búbánatvölgyben. A hely nevével ellentétben a panzió a gyerekek nevetésétől volt hangos egy héten át. Sokat kirándultunk futottunk, minden reggel tornáztunk, röpiztünk, fociztunk, és persze nagy hangsúlyt fektettünk a gyerekek edukációjára, önállósodására. Köszönjük a Medtronic, Twinmed, MDT és a 77Elektronika anyagi támogatását, a Táplálékallergia Centrumnak, hogy a lisztérzékeny gyerekeknek kenyerereket, diabetikus kekszet biztosítottak, valamint a Bonitas2001 Bt.-nek a regeteg gyümölcsöt, zöldséget. És nem utolsó sorban köszönjük Dr. Jenei Kingának, hogy velünk táborozott!

Végre számháborúztam!

Második alkalommal vettem részt az SCE táborában. Mindkétszer olyan új barátokat ismertem meg, akik meg tudják érteni, hogy miért nem ehetek meg két zacskó chipset ebéd helyett, és akik nem néznek rám úgy, mint egy földönkívülire, ha megmérem a vércukromat. A tábor segített abban, hogy meg tudjak küzdeni a diabétesz mindennapi nyűgjeivel (cukormérés, cukornapló vezetése – aminél nincs unalmasabb dolog a világon! – tartálycsere, kanülcsere, örökös szénhidrátszámolás). Úgy érzem, új lendületet kaptam ezekhez a feladatokhoz!

Régóta szerettem volna számháborúzni, így nagyon örültem, amikor kiderült, hogy ez lesz az egyik program! Bográcsban főztünk, amihez mi gyűjtöttük és daraboltuk fel a fát. Úgy tervezem, hogy aktív tagja maradok az SCE közösségének, és részt veszek a közös programokban ezután is.

Dani, 15 éves

Hegyre másztam!

Eleinte, amikor édesanyám említette, hogy lesz Sportos Cukorbeteg tábor, nem voltam túl lelkes. Féltem a „sportos” szótól, hogy akkor itt most edzeni fogunk egy hétig. Szerencsére nem olyan volt, ahogy gondoltam.

A sport elég távol áll tőlem, de ez nem volt probléma. Kétszer volt futás (nekem inkább séta), kétszer hegymászás és egy városnézés. Sokat röplabdáztunk és játszottunk. Nekem a kedvencem a bográcsozás volt és a hegymászás. Ugyan utolsó voltam, de így is nagyon élveztem. Egy csúszósabb hegyre mentünk, és vicces volt, hogy néha el kellett kapni a hozzánk közel lévő fákat, hogy le ne essünk.

Az ételek nagyon finomak voltak, mindent úgy készítettek, ahogy nekem megfelel. Én egyszerre vagyok cukorbeteg, vegetáriánus és lisztérzékeny. Egyik nap rántott sajtot és gombát kaptam, de volt hagymaleves és cukkini is..

Katica, 13 éves

„El kell engedni, akkor is, ha féltjük, és bíztatni kell, ha ő fél”

Véletlenül kerültünk a táborba, hiszen 10–15 éves kor között volt meghirdetve, így nem is gondoltam, hogy Tibi mehetne, mivel ő még csak 9 éves. Az egyik táborszervező írt a Gyerekdiab Családi Klub Facebook-csoportba, hogy van még pár hely, ha valaki szeretne jönni.

Ekkor vettem fel az egyesülettel a kapcsolatot. Elmondtam, hogy Tibi nem aludt még nélkülünk sehol, félve engedem el, és feltettem egy csomó kérdést: Segítetek kanült lőni? Lesz éjszakai mérés? Lesz veletek orvos? Viszik mindenhova a gyerekek a mérőt és a hipós csomagot?… Rájuk zúdítottam az összes félelmemet, de mindenre türelmesen válaszoltak.

Otthon megszületett a döntés: menjen Tibi! Jót tesz neki, ha látja, nincs egyedül a problémájával, és legalább én is tudok egy egész hetet aludni éjjeli mérések nélkül.

Még egy hét volt a táborig, bennem egyre gyakrabban merültek fel a „mi lesz ha” kérdések. Tibike is megpróbált megfűzni, hogy: „Anya mondd vissza, nem akarok menni, mi lesz, ha éjjel leesik a cukrom, és te nem vagy mellettem!” Én megpróbáltam erős lenni: „Nem lehet lemondani, mész és nagyon jól fogod érezni magad!”

Eljött a nagy nap. Mivel Zsuzsi és Erika (a szervezők) tudták, hogy Tibi még soha nem volt nélkülem sehol, rögtön küldtek képet, ahogy megérkeztek. Láttam rajta, hogy vigyorog, tudtam, hogy jó helyen van. Majd jöttek a képek a Facebookon, naponta, rengeteg. A gyerekeken látszott, hogy felszabadultak, vidámak, nagyon jól érzik magukat. Tibi a tábor vége előtt pár nappal hívott, hogy nagyon szuper itt minden, és még maradna egy hetet, ha lehetne, majd elköszönt a telefonban és kifutott a többiekhez focizni.

Nagyon hamar eltelt a hét. Mikor megérkeztek, Tibinek be nem állt a szája, csak mesélt és mesélt estig:

– Ja, anya, és képzeld mi gyűjtöttük a fát a bográcsoláshoz, és mi is vágtuk fel. Az a csapat győzött, amelyikben én voltam. És Hevesi Tamásnak, a mi paprikás krumplink ízlett a legjobban. És figyelj, anya, ezt énekeltük vele – és azóta is hallgatom: „Mindent megteszek, hogy én legyek az első, hisz a fődíj egy csíkos napernyő.”

Este elkezdett sírni, hiányoztak neki a többiek:

– Ugye, anya, jövőre is mehetek?

Ha az egyesület szervez jövőre is tábort, akkor Tibi biztosan menni fog! Már nem lesznek bennem kérdések és félelem. Tele energiával és élményekkel jött haza. Megtanultam, el kell engedni, akkor is, ha féltjük, és bíztatni kell, ha ő fél.

Kovácsé Anita


 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


Error